Már gyermekkorában megfogalmazódott benne a néphagyomány iránti tisztelet és elköteleződés. Magát szerényen csak zománcművesnek vallja, de számos kiállításon és Berettyóújfalu több rendezvényén is találkozhattunk már különféle technikákkal készült gyönyörű alkotásaival. Jelenleg a Bodorka NépmesePont egyik vezetője, és nem utolsósorban két kisgyermek boldog édesanyja.
Mikor és hogyan kezdődött az alkotás iránti elköteleződésed?
Gyermekkoromtól kezdve alkotok, ugyanis kézműves családból származom. Abonyban születtem, a szüleim fazekasok és én lényegében a műhelyben nőttem fel, szívesen játszottam az agyagdarabokkal. Négyen vagyunk testvérek - a bátyám faműves -, de sajnos egyikünk sem vitte tovább a fazekasmesterséget. A nagyszüleim is nagyon kreatívak voltak, az anyai nagyapám például bognármester volt, bármit el tudott készíteni fából, sőt, a fa megmunkálásához szükséges szerszámait is ő maga készítette. Kicsit tőle is származtatom a kézügyességemet. Az apai nagymamám egy különleges módját választotta az alkotásnak, ő grillázstortákat készített.
Sokrétű alkotói tevékenységet folytatsz, melyiket vallod igazán a magadénak?
Szorosan a kézművességhez kapcsolódó végzettséget Debrecenben a Koós Károly művészeti iskolában, Zománcozott dísztárgykészítő szakon szereztem. Zománcművesnek vallom magam, emellett a Debreceni Egyetem Néprajz-művelődésszervező szakán diplomáztam, amely annyiban meghatározó a pályámon, 
hogy a többi között a népi kézművesség különböző ágaival is ismerkedtem, megszerettem, illetve a folklór műfajok szellemisége döntően meghatározza és befolyásolja a saját alkotásaimat.
A rajzolás-festés iránti szeretetemet egy abonyi szobrászművésznek, Blaskó Sándornak köszönhetem – sokat „kaptam”, tanultam tőle -, de ez irányú szakmai végzettségem nincs.
A mézesbábos mesterség szintén családi hagyományból fakad, anyukám gyermekkoromban minden karácsonykor egyedi, saját tervezésű szaggatóval készített mézeskalácsot. Nekem ez nagyon megtetszett, és ma már nem csak az ünnepre készítek mézesbábot, hanem az egyedi recept szerint elkészített tésztából, különböző (tojáshabos – ejzolt, vagy magos-rátétes) díszítésekkel valósítom meg a gyakran népmesék ihlette elképzeléseimet.
Mit szeretnél üzenni az alkotásaiddal?
Már gyermekkoromban elköteleztem magam egy olyan életfelfogás mellett, amelyet szerves műveltségnek szoktak nevezni. Röviden és tömören ez azt jelenti, hogy a magyarság páratlan és egyedülálló, tárgyi és szellemi kulturális értékeit megőrizzük, ápoljuk és továbbadjuk a fiatalabb generációknak. Mindezen túl, igyekszem a szépet és a jót meglátni mindenben és az alkotásaimmal is ezt szeretném közvetíteni a közönség felé, hiszen annyi rossz, annyi gonoszság van a világban, mégis meg kell találnunk az apró örömöket, a szépséget minden napban.
Mi inspirál a munkád során?
Nagyon szeretem a népmeséket és a balladákat, legendákat, szentek élet történeteit, a magyar népi vallásosság és hitvilág témakörét, általában ezekből merítek ihletet. Ezek a műfajok nem csupán a múltról szólnak, hanem iránymutatást adhatnak a mai életünkre vonatkoztatva is. A balladák gyakran női lelkeket, női sorsokat mutatnak be, olyan élethelyzetekben, amelyekkel a jelen korban is szembesülhetünk. Ilyen például a csodahalott - Görög Ilona, a szétválasztott, de haláluk után egymásra találó szerelmesek történetét elmesélő Kádár Kata, vagy a gyermekét elhagyó anya, Budai Ilona balladája. Az, hogy éppen mit választok témául, annak mindig van a saját életemre egy vetülete. Az alkotás során arra törekszem, hogy ne csupán egy illusztrációt készítsek az adott műről, hanem megszólítsam vele a közönséget.
Budai Ilona ablakba könyökle,
Hallja, hogy ellenség rabol a környékbe,
Csak eszibe juta kincses kis ládája,
S kincses kis ládáját hóna alá fogja,
Hajadon kis lányát jobb kezin vezette,
Futkosó kis fiát bal kezire vette.
(…)
Megyen tovább, megyen sűrű fenyves erdőn,
Az elhagyott uton, sötét rengetegön,
Míg eljuta végre egy szép tágas rétre,
Hát egy bival tehén azon jődögél le,
Az idei bornyát szarva között hozta,
A tavalyi bornyát maga után rítta.
Ezt hogy megpillantá Budai Ilona,
A földre borula, keservesen síra,
Keservesen síra, kárhoztatá magát:
Az oktalan állat nem hagyja el bornyát!
Említetted, a balladák gyakran női sorsokat dolgoznak fel. Mit tudhatunk rólad mint nőről, feleségről, édesanyáról?
Boldog családban élek, két gyermekünk van, a 8 éves Boriska és a 3 éves Lőrinc, akik teljességgel kitöltik az életünket. Nem könnyű ebben a felgyorsult világban édesanyának lenni és gyermeket nevelni, legfőképp az idő hiánya miatt. Azt gondolom, ők nehezebb helyzetben vannak mint mi voltunk, hiszen akkoriban olyan miliő vett körül bennünket, amelyben biztonságban és szeretetben nevelkedhettünk. Boldog gyermekkorom volt, a testvéreimmel olyan lelki gazdagságban nőhettünk fel, amelynek a nagycsalád adta az értékét, és szerencsések voltunk, mert a nagyszüleink is mindennapi részesei voltak az életünknek. Kevesebb időt tudtak velünk foglalkozni, de értelmesen szerettek minket; megkaptunk mindent, amit lehetett, mégis pontosan tudtuk a határainkat, és nem kényszerből, hanem természetes módon, „ösztönösen” vettük át azt a kultúrát, értékrendet, amely megformálta a jellemünket.
A digitalizáció, a sok multimédiás „kütyü” számos új lehetőséget, és rengeteg veszélyt is rejt magában, ezért ma sokkal jobban oda kell figyelnünk a gyerekekre. Időt kell szánni arra, hogy leüljünk melléjük játszani, rajzolni, festeni, mesélni, beszélgetni. Úgy gondolom, ha figyelmesek és nyitottak vagyunk, nagyon sokat tanulhatunk tőlük, hiszen folyton tükröt tartanak nekünk, szóval érdemes önkritikusan fogadni a visszajelzéseiket.
Hogyan telik egy napod, mikor van időd ennyi mindenre?
Otthon egyre kevesebb időm van dolgozni, munka után a családi teendőim két kisgyermek mellett bőven 10 óra után érnek véget, és akkor már fáradt vagyok. Jobbára csak hétvégenként tevékenykedek a műhelyemben, ajándéknak, „szent időnek” tekintem azokat az órákat, amelyeket alkotással tölthetek. Hétköznap reggel én kelek fel a leghamarabb, előkészítem a gyerekek dolgait, a férjem segít a szendvicsek elkészítésében, aztán együtt indulunk útnak - én vagyok a sofőr, mindenkit kiteszek a helyén. A délutánok, esték mindig nagyon gyorsan elrepülnek.
Mondhatjuk, hogy a munkád a hobbid?
Igen, néhány hónapja abban a szerencsében van részem, hogy én lehetek a Bodorka NépmesePont egyik vezetője, amely nagyon inspiráló feladat számomra. Egy országos pályázat keretében jöhetett létre az intézményegység, amit a Berettyó Kulturális Központ megnyert. A NépmesePont legfőbb célja az élőszavas mesemondás megismertetése és elmélyítése legfőképp az általános iskolás gyermekek körében, de szívesen látunk óvodásokat, családokat, szülőket, nagyszülőket, bárkit, aki érdeklődik a tevékenységünk iránt. A kolléganőmmel, Rácz Anikóval – aki elvégezte a Hagyományok Háza mesemondó kurzusát - rendszeresen tartunk olyan rendezvényeket, előadásokat, foglalkozásokat, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak a népmesékhez, segítik annak megismertetését, feldolgozását, akár kézműves, vagy egyéb tevékenységek által.
Mi az, ami boldoggá tesz, mi az életfilozófiád?
Bárminemű alkotás boldogságot okoz számomra, és természetesen az, amikor együtt lehet a családunk. Sajnos ez ritka alkalom, mert a férjem eléggé elfoglalt ember, sokat dolgozik esténként is. A vasárnap viszont szent, olyankor István főz, és együtt ülünk le az asztalhoz. Ezek a békés, nyugodt családi ebédek egy biztos pontot jelentenek az életünkben, és azért is tartom fontosnak, mert ezzel példaként szolgálunk a gyermekeink előtt, úgy hiszem az ő kiegyensúlyozottságukra és későbbi életükre is hatással lesznek majd.
Hiszek abban, hogy valamilyen formában mindig szembejön az emberrel az a gondolatiság, napi tanítás vagy „ige”, amire éppen akkor szüksége van ahhoz, hogy tovább tudjon lépni, mert esetleg megakadt egy élethelyzetben. Úgy gondolom szenvedés nélkül nincsen fejlődés, úgy nem fejlődik a lélek, ha nincsenek kihívások. Azt már mindenki maga dönti el, hogy ezt a kihívást szenvedésként vagy lehetőségként éli meg.
Van egy kedvenc mesém, a Kicsi dió meséje, amelyben a kenyér szenvedéstörténetét ismerhetjük meg a mag elvetésétől kezdve. Van benne egy mantraként ismételgetett szöveg „Én is tűrtem, tűrj te is!” amely azért kedves számomra, mert úgy gondolom, a hétköznapokban nagyon fontos a türelem és az alázat magunkkal szemben és másokkal szemben is. Mindent, amit csinálok szolgálatnak élem meg. 15 éves koromban megfogalmazódott bennem, hogy a magyar kultúrát szeretném ápolni, őrizni, továbbadni, és boldoggá tesz, hogy mára megvannak az eszközeim, amelyekkel ezt meg tudom tenni.
