artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

2024. március 29. péntek

Katalin Motel és Étterem

Berettyóújfalu, Király-Hágó u. 22.

06 (54) 401-537

06 (20) 421-9411

HETI MENÜ ÉS ÉTLAP

A 2018. szeptember 14-15-én megrendezésre kerülő V. Kezdő Néptáncosok Országos Találkozóján Berettyóújfalu városát a Rengő Néptáncegyesület képviselte.

Az egész országból, illetve határon túlról is érkeztek csoportok Debrecenbe, a Nagyerdei Szabadtéri Színház színpadára, ebbe a csodálatos környezetbe, hogy megmutassák tánctudásukat.

A rendezvény ünnepélyes megnyitóját Hercz Vilmos, a Debreceni Népi Együttes művészeti vezetője, a Népművészet Ifjú Mestere kezdte meg, kedves, figyelmes szavaival.

A két nap alatt összesen 27 fellépő együttest, több mint 600 táncost láthatott a közönség, illetve ki is próbálhatták magukat, hiszen táncházat (hajdúsági, szilágysági, kalotaszegi és mezőségi táncokkal) is rendeztek az ide látogatók részére, valamint kézművesek, népi iparművészek termékeiben is gyönyörködhettek, amit meg is vásárolhattak, sőt az éjszakába nyúló bálon is táncolhattak. A talpalávalót a Szeredás Népzenei Együttes szolgáltatta.

zezed

Sok szeretettel fogadták a Rengő csapatát, sőt a konferanszié „Berettyóújfalu büszkeségeinek” nevezte Őket, hiszen nagyon tetszetős koreográfiát láthattak néptáncosainktól, amivel nagy sikert arattak. Tiszta szívből gratulálok a Rengő Néptáncegyesület minden tagjának!

Nagyon megható volt látni ennyi hagyományőrző, a különböző tájegységeket felvonultató, meseszép ruhákban pompázó táncost. Munkájukhoz további sok sikert és kitartást, valamint nagyon jó egészséget kívánok!

You have no rights to post comments