Az alábbiakban egy sokak által kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert, de igen érdekes és egyben berettyóújfalui vonatkozású történetet mutat be Cseke Szilvia írása, melyet tanulmányai során kutatott fel különböző források segítségével. Megismerteti az olvasót Miklós Jutka költővel, valamint fotóművésszel, aki A Holnap antológiában egyetlen nőként szerepel.
„Játszottatok valamikor kaleidoszkóppal? Egy hosszú csővel, amelynek a végén kigömbölyödő részében ezernyi sokszínű és sokformájú, apró üvegszilánkot halmoztak fel. A legkisebb mozdulat- s a színes üvegtörmelék mindenféle fantasztikus ábrát mutat. Minden pillanatban más a kép, de mindig futó, elillanó, lerögzíthetetlen.
Szeretnék, úgy szeretnék visszaemlékezni mindarra a sok-sok vidám és szomorú eseményre, amelyet nyolcvan esztendő átéltetett velem. De az életem felszínre sodródó emlékei között úgy érzem magam, mint a gyermek a kaleidoszkóppal a kezében. Minden kép egy villanás- futó, elillanó, lerögzíthetetlen…”
(Miklós Jutka - Visszaölel a föld, Magvető Kiadó, Budapest)
A magyar irodalom egyik legnagyobb harcát századunk első évtizedében vívták az ún. nép-nemzeti irányzat konzervatív képviselői a modernekkel. A modernek élén Ady Endre állt.
Ő volt az 1908-ban alapított Nyugat című folyóirat kulcsembere éppúgy, mint a Holnap antológia megálmodója. Az antológia, valamint a második könyv 1909-ben valóságos bombaként robbant. A szerkesztők mindkét alkalommal Ady Endre, Babits Mihály, Balázs Bála, Dutka Ákos, Emőd Tamás, Juhász Gyula és Miklós Jutka verseiből válogattak.
Modern életérzéseket tartalmazott a kötet, melynek érdekessége, hogy egy nő is részt vett a holnapért küzdő társaságban. Nem mintha ritka jelenségnek számított volna a magyar irodalomban hölgy szerzők léte (lásd Erdős Renée, Kaffka Margit), azonban az egyetlen modern költőnőt mégis kivételes hely illette meg.
De ki is volt Miklós Jutka? Nevét Adyval illetve a 20. sz. eleji csatározásokkal kapcsolatban igen sokszor említik, de sajnos életrajzát eddig nem írta meg senki. A holnap fiataljai közül, utóéletét tekintve is, Miklós Jutka (1884-1976) a legérdekesebb, (legrejtélyesebb?) egyéniség. Nem csupán azért, mert egyedüli nőként képviselte a költészetet, hanem azért is, mert költőként, nem költőként, a versírást „végleg” abbahagyva és újrakezdve, végigélt csaknem egy évszázadot. Az 1971-ben megjelent Visszaölel a föld című kötetben azonban értékes dokumentum található Egy élet dióhéjban címmel, mely a költőnő-fényképész vallomása önmagáról, életéről. Azonban sajnos a Párizsban élő, 90. életéve felé közeledő hölgy nem tartotta fontosnak, hogy aprólékos életrajzi adatokat közöljön.
Vallomásában Nagyváradról beszél, hiszen ott élte át a legintenzívebb irodalmi élményeit. Berettyóújfalut alig említi, pedig ott született 1884. szept. 7-én. Azonban ha utánanézünk az akkori újszülöttek névsorának, nem találunk Miklós Jutka nevű gyermeket. Az izraelita hitközösség anyakönyvében viszont rálelhetünk egy Milizter Júlia nevű kisbabára, mellette egy bejegyzéssel, miszerint nevét Miklósra változtatta. Nemcsak Ő, hanem természetesen az egész család. Édesapja Militzer/ Miliczer Albert gazdálkodó volt, minden valószínűség szerint anyagi gondok nélkül nevelhette gyermekeit. Tízen lehettek testvérek, mint azt a költő Gyász című versében is megírja: „Tízen indultunk uraidra élet. /Tíz felemelt fő. Tíz ifjú ígéret.”
Miklós Jutka első versét tízéves korában írta. Tizenkét esztendős László nevű testvérével elhatározták, hogy „hetilapot” szerkesztenek, melyet kézzel írtak. A fiú rajzolt, állítólag ügyesebben, mint ahogyan a kislány írt. A harmadik szám után azonban csődbe jutottak, addig is a család tagjai voltak csak az „előfizetők”.
Kedvét azonban ez nem szegvén, tizenöt évesen már rendszeresen írt. Tizenhat éves korában a Budapesti Naplóban elolvasta Vészi József egy versét, Csatakha-madár címmel, mely igen megragadta. El is küldte egy versét az újság főszerkesztőjének. Legnagyobb meglepetésére néhány nap múlva a fiatal lány már a szerkesztőségben volt, hiszen behívták. Vészi azonban igen meglepődött a lány fiatalsága láttán, mégis lelkesen fogadta, és kijelentette, hogy a lap közölni fogja a verset. A másnap megjelenő versről (Álltam egy parton) Ady igen biztató kritikát írt. Kötőtársai komolyan foglalkoztak vele, így elmondása szerint Ő maga is egyre komolyabbá vált. Egyre érzékenyebben kezdte átélni a korszakot, minden ferdeségével, igazságtalanságával együtt.
Az irodalomtörténészek többsége Miklós Jutkát érdekes figurának tartja, aki nem tudott önálló versvilágot teremteni, túlságosan Ady Endre hatása alatt állt. Mások ennek az ellenkezőjére hívják fel a figyelmet, miszerint Ady igazán híressé válása 1906 után történt, a költőnőnek viszont 1903-ból már vannak Adyra emlékeztető versei. Júlia versei egy modern, fiatal nő érzéseit közvetítik. Jellemzőek a verscímek is: A halál tánca, Csüggedés szürke órái, Két madár, A Szép jegyese…
Ha költeményeit sorra vesszük, elmondhatjuk, hogy modernségük nem annyira átütő erejű, mint Ady versei, de mégis felette állnak a korszak költészetének.
Majd néhány év múlva Budapestről Nagyváradra került. Ekkor Ady versei már jelezték a készülődő vihart. (lásd Felszállott a páva). A fiatal nő rengeteget beszélgetett ekkoriban váradi házuk lugasában Juhász Gyulával, együtt várva az eljövendő változást…..és megalakult A Holnap. Ezzel együtt megtörtént a csoda, kezdett a fásultság eltűnni a közvéleményből is. A hét új poéta új verseket írt, új dolgokat akart. Az új dolgoktól azonban sokan féltek, az ország fele „antiholnapista” volt. Váradon sajnos sortüzet nyitottak a tüntető tömegre, amikor is Miklós Jutka egy ismerőse itt életét vesztette; olyan gyorsan végzett vele egy kapualjban, hogy észre sem vette.
Mivel a költészet sajnos nem járt anyagi függetlenséggel, a költőnő dolgozni kezdett, egy nagy virágkertészetbe jelentkezett tanoncnak. A kertészet tulajdonosa igen furcsállta, hogy az akkori szokásoktól eltérően a lány célja nem a férjhezmenés volt, hiszen ezt az íratlan szabályt annak idején kevesen merték megszegni. A kertész azonban váratlanul elhunyt, mielőtt Miklós Jutka megkezdhette volna munkáját.
Munkalehetőség híján a bátor nő elindult a nagyvilágba, nem is akárhová vezetett az útja, egyenesen New Yorkba. Itt három év alatt, igazi feministához illően kitanulta a fényképészmesterséget. Küldözgetett is fotókat haza Nagyváradra, melyek igazi művészi tehetségről árulkodtak. (Sajnos a fotóit nem találtam..)
Egy igen emlékezetes mondás származik ebből a korból, melyben Bernard Shawnak teljes mértékben igazat ad. Szerinte az amerikaiak kétszáz évvel előrébb járnak tőlünk technikai fejlettségben, viszont kultúrában kétszáz évvel lemaradva. Ez a tény is vezetett oda, miszerint Jutkában Amerika kezdte „megölni” a költőt.
Volt egy Ilona nevű húga, akinek mindeközben súlyosbodott tüdőbaja. Sietve felült az első hajóra és hazajött. Anyagi lehetőségei ekkor már megengedték, hogy gyógykezeltethesse testvérét.
Ezután nem sokkal kitört az első világháború, keserves évek következtek. Mennyi vér, mennyi gyász, mennyi könny… Végtelen sorban állás alapvető élelmiszerekért is. Váradon nyitott fényképészműtermet. Dolgozott, ahogy tudott, élt, ahogy tudott. A háborút sajnos elvesztettük.
A frontról akkoriban hazaérkező katonáktól sokan féltek, az állomásokon csendőrök várták a vonatokat. Jutkának volt egy Ágoston Péterné nevű barátnője, akivel elhatározták, hogy enyhítenek ezen a helyzeten; forró teával, süteménnyel, cigarettával, de leginkább jó szóval várták a hazatérő harcfikat.
A háború viharai lecsendesedtek, Várad lakói is szétszéledtek a világban. A költőnő Berlinbe utazott, bár szerinte a legrosszabbkor. A megélhetés a márka értéktelensége miatt szinte lehetetlen volt. Pedig 
filmrendező szeretett volna lenni, el is helyezkedett mint segédrendező.
Néhány kedélyes emléket kivéve kellemetlen élményei Párizsba vezették. Ebben a győztes városban már minden volt, ami Berlinből hiányzott. Vidámság, udvariasság, szépség… minden, csak éppen lakás nem. Egy év múlva viszont sikerült műtermet, ill. lakást találnia a Montparnasse-on, munkája is akadt bőven; Károlyi Mihány és felesége, Tihanyi Lajos, Pór Bertalan, Bölöni György és a felesége… Dutka is meglátogatta. Vágyat azonban már nem érzett az írásra. Sokat gondolt Rimbeaud-ra is, aki 25 évesen tette le a tollat…
Majd életében egy fordulópont következett be, férjhez ment. Férje (flamand szárm.) nagybátyja, a belga Mercier bíboros volt. Igyekeztek megakadályozni a házasságot, de aztán megbékélve megszerették Jutkát és a kis Yvette nevezetű lányukat. Mikós Jutkából Madame Van de Bussche lett, boldog feleség és boldog anya.
Egy napon azonban az orvos kíméletesen közölte a családdal, ha nem költöznek hamarosan egy napsütötte meleg országba, a férj meg fog halni. Ugyanis a háború idején súlyos gázmérgezést szenvedett. Így kerültek Marokkóba. A napfénnyel együtt a megélhetéssel való újbóli küzdelmet is megtalálták. Mégis örömmel dolgoztak, keményen. A férj egyre jobban lett.
Sajnos 1941-ben azonban végzetes baleset történt, kerékpározás közben. Egy részeg francia elütötte autójával az asszonyt, akinek három bordája eltörött, tüdeje perforált és örökre elgörbült a gerince.
Hónapokig küzdöttek életéért a korházban, miközben kitört a második világháború. De szerencsére Marokkó csak egy „páholy” volt Európa „nagyszínpada” mellett, nem volt veszély. Viszont a 
sok otthoni aggasztó hír szörnyű volt. Jutka családjának egy része örökre eltűnt Auschwitzben.
Azonban egy napon Marokkóba is elért a háború, az ágyúdörgés. Megérkezett az amerikai hadsereg, miután véres és értelmetlen harc kezdődött. Nem volt gyógyszer, nem volt villany, nem volt víz.
Az évek teltek, Yvette felnőtt, férjhez ment, jöttek az unokák, kettő. Majd jött a könyörtelen, alattomos, kegyetlen rém: a rák. A férj hét évig küzdött vele, de a rettenetes harcban ő lett a vesztes. A kis család magára maradt, időközben Yvette is elveszítette párját. Éjjel-nappal dolgozniuk kellett, hogy felnevelhessék a két szép gyereket. Ezután ismét visszatértek Párizsba, immár négyen: Jutka, Yvette és a két unoka.
A magyar irodalommal csak élete végén került újra kapcsolatba. A Magvető Kiadó 1971-ben Mátyás Ferenc szerkesztésében kiadta a Visszaölel a föld című verses kötetét, amely azonban filológiailag teljesen bizonytalan adatokat, dátumokat tartalmaz.
A kötet keletkezési körülményeiről Karcsai Kulcsár István visszaemlékezésében olvashatunk, aki Miklós Jutka rokona volt. 1970 nyarán családostul Párizsban járt, ahol felkereste a költőnőt. Párizs egyik elővárosában, egy új lakótelepen rábukkantak a 28-as számú házra, az egyik emeleten pedig ilyen névtáblára: Van de Bussche-Miklós. Alacsony, görnyedt, ősz hajú hölgy nyitott ajtót. Megtalálták! Pedig itthon többször is halálhíre terjedt.
Amíg a lánya az egyetemen tanított, ő a háztartást vezette. Kitűnően főzött. Szellemileg friss volt, mint ahogyan a magyar szó is frissen, élénken élt benne. Költőtársairól fantasztikus emlékeket mesélt a rokonoknak.
Búcsúzáskor egyetlen kívánságát közölte a „hirtelen megtalált” családtagnak: összegyűjtött versei kiadásáról álmodott. Kéziratát még Marokkóban adta oda egy magyar hölgynek, Gyáros Lászlónénak, egy diplomata feleségének, aki hazavitte azt Magyarországra. A kötet sikeresen meg is jelent 1971-ben a Magvető Kiadónál, Visszaölel a föld címmel. Ezután gyakoriak lettek a levélváltások Párizs és Magyarország között.
Talán Amerikában írta ezt magáról Miklós Jutka: „De a költő vagy elaludt, vagy meghalt bennem. Sohasem éreztem vágyat, hogy írnom kellene. „ Egy szép napon azonban kiderült, hogy csak aludt benne a költő, hiszen a karácsonyi üdvözlő levélhez egy verset is mellékelt: Csiribiri emlékek. Talán meg is jelent a Nők Lapjában.
Majd egy újabb vers érkezett köszönetképpen a versek kiadása miatt: Közelebb, Uram, tehozzád! címmel.
Az irodalomtudomány érdekes figuraként tartja számon, viszont szerintük túlságosan is A mester, Ady hatása alatt állt. Ez azonban, ahogyan már korábban is emlegettem, csak részigazság. A Holnap antológiában megjelent verseit egy tehetséges fiatal pályakezdő szárnypróbálgatásainak tekinthetjük, életműve nem teljesülhetett teljes mértékben. Utolsó termékeny évében még csak 24 éves volt.
Líratörténeti szempontból annál értékesebb, minthogy a feledés homályába merüljön.
Miklós Jutka (1884, Berettyóújfalu - 1976, Franciaország)
A cikk elkészítése során felhasznált irodalom:
BAKÓ Endre: Írók, költők Újfalu vonzásában, Piremon Nyomda, Berettyóújfalu, 2001.
BAKÓ Endre: Rejtett vízjelek=Válogatott irodalmi tanulmányok és cikkek, Kapitális Nyomda Kft, Debrecen, 2008.
DUTKA Ákos: A holnap városa, Magvető Kiadó, Budapest, 1964.
KARCSAI KULCSÁR István: Miklós Jutka utolsó verse=Vigilia, 1982, 10. sz., 778-779.
MIKLÓS Jutka: Visszaölel a föld, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1971.
PÉTER I. Zoltán: Ady Endre regényes életrajza Nagyváradon, Noran Kiadó, 2007.
RUFFY Péter: Világaim, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1979.
http://epa.oszk.hu/00100/00181/00043/index.php_1768_200807.htm