artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

Április 29-én kezdődik és május 13-áig tart a XXVII. Festum Varadinum ünnepségsorozat. A nagyváradi magyarság legrégebbi és legnagyobb rendezvényének programjában nyolc nagyszínpadi előadást láthat a nagyérdemű. A XXVII. Festum Varadinum színházi programját a Szigligeti Színház szervezi.

A XXVII. Festum Varadinum nyitóelőadásaként a székesfehérvári Vörösmarty Színház mutatja be Apák és fiúk című produkcióját. A Bagó Bertalan Jászai-díjas rendező színre vitt előadás egy generációs látkép, egy családi panoráma, a fiatalok és idősek közötti konfliktusról szól, az elkerülhetetlen változásról és az értékek megőrzéséről. Az előadást április 29-én, 17 órától tűzik műsorra a szervezők.

Az előadások sorozatát a Debreceni Független Színház A mindenségen át című zenés játéka folytatja, amely a Beatles zenekar legendás dalaival hív mindenkit időutazásra. Az előadás a hatvanas évek Magyarországát idézi meg egy szeghalmi fiú történetén keresztül, aki „elhatározza, hogy ha nagy lesz, ő is Bitlisz lesz. Vagy Cseh Tamás. Gitárpengetőt ragad és zenekart alapít, amit el is keresztel Hangfogó Bandre. Két akkord között sikeres kísérleteket végez, hogyan lehet megkülönböztetni bibét és porzót hosszú kanyargó utunk során. Osztja Lennon véleményét, miszerint az élet az, ami terveink helyett bekövetkezik”. A huszonöt dalt felvonultató, élőzenés előadásra május 4-én, 20 órától kerül sor a Nagyváradi Vár színpadán.

Örkény István örök klasszikusával, a Tótékkal érkezik Nagyváradra az egri Gárdonyi Géza Színház társulata. A dráma cselekménye jól ismert. Az előadás a második világháborúban játszódik, de nem a fronton, hanem a hátországban. A front világa is megjelenik a műben, de csak a hírekből ismerjük meg. Egy idilli napon Tótékhoz megérkezik a fiuk felettese, hogy kipihenje a háború szörnyűségeit. A család próbál az őrnagy kedvében járni, de nem várt érzelmeket kelt bennük... Az abszurd komédiát május 6-án, 19 órától mutatják be a Szigligeti Színház nagyszínpadán.

cover totek

Acis és Galatea című Händel-operájával érkezik Nagyváradra a debreceni Csokonai Színház. A Kodály Filharmonikusokkal közreműködésben készült kisopera Galatea, a nimfa és Acis, a pásztorfiú szerelmének történetét idézi fel. A pár azonban nem sokáig élvezheti a boldogságot, ugyanis a féltékeny óriás, Polyphemus dühében meggyilkolja Acist. A halhatatlan nimfa Acis testét gyönyörű szökőkúttá változtatja. A nagyszabású dalművet május 7-én, 19 órától láthatja a közönség.

Május 10-én 19 órától Tóth-Máthé Miklós A naygyrahivatott című történelmi drámáját láthatja a közönség. A Szigligeti Színház nagyszínpadán bemutatott előadás középpontjában Bakócz Tamás és Dózsa György alakja áll. Tudunk-e torzsalkodás nélkül, vállvetve összefogni nagy célokért? Tudjuk-e önös érdekeinket alárendelni a közösség javának? Vajon mindig meggyőződésünk szerint cselekszünk-e, vagy a nagyravágyás, az előmenetel lehetősége elhallgattatja bennünk a lelkiismeret szavát? – ilyen és ehhez hasonló kérdéseket feszeget az előadás.

A XXVII. Festum Varadinum hivatalos programját a Szigligeti Társulat A kaukázusi krétakör című előadása zárja május 13-án, 19 órától. Az Anca Bradu által színpadra állított Brecht-klasszikus a szeretet és az igazság természetéről szól. Az előadást nemrég a Pécsi Országos Színházi Találkozó, Magyarország legrangosabb színházi fesztiváljának versenyprogramjába is beválogatták.

Utórendezvények népszerű meghívottakkal

A XXVII. Festum Varadinum színházi programjában két utórendezvény is szerepel. Június 13-án, 19 órától a Gárdonyi Géza Színház és a GG Tánc nagyszabású koprodukcióját, az Emberi tragédia című Madách-feldolgozást láthatja a közönség: A GG Tánc Madách mesterművét olyan komplex alkotásban mutatja fel, ahol a tánc által megteremthető, a vizualitást előtérbe helyező, értelmező formavilágot a drámai csomópontokon kiegészíti a verbalitás, a kimondott szó mágiája – a Gárdonyi Géza Színház színművészeinek közreműködésével.

Június 16-án 19 órától a budapesti József Attila Színház mutatja be Nagyváradon Hunyady Sándor méltán népszerű, sorsdrámáját, a Feketszárú cseresznyét. Hunyady a Trianon-problematikát, a történelem eseményeit jól játszatja egybe a szereplők egyéni sorsával. A szerző a szereplők életének több színterén igyekszik megmutatni a világháború deformálta emberi magatartásokat. Az előadást a Kossuth- és Jászai-díjas Kerényi Imre vitte színre, főbb szerepeiben pedig Nemcsák Károly, Rékasi Károly és Pikali Gerda láthatók.

Jegyek és bérletek

A XXVII. Festum Varadinum vendégprodukcióira kéttipusú kedvezményes árú bérlet váltható:

Varadinum A-bérlet: Apák és fiúk, A mindenségen át, Tóték, A kaukázusi krétakör, Feketeszárú cseresznye

Varadinum B-bérlet: A mindenségen át, Acis és Galatea, A nagyrahivatott, A kaukázusi krétakör, Emberi tragédia

Az előadásokra jegyek már kaphatók a színház jegypénztárában (nyitva hétfőtől péntekig 14-19 óra között, illetve egy órával az előadások előtt), valamint online, a www.biletmaster.ro oldalon. Az eseményekről bővebb leírás a színház weboldalán (www.szigligeti.ro), illetve Facebook-oldalán található.

You have no rights to post comments