Bihar, különösen annak alföldi része nem bővelkedik középkori, Árpád-kori építészeti emlékekben. Mivel a bihari síkságra és a Sárrétre elsősorban a földépítkezés volt jellemező, a tovább fennálló tégla-, ritkábban kőfalak elsősorban a királyi, az uradalmi, illetve az egyházi építészetben jelentek meg először, és kizárólag ebben a körben maradtak egészen a XVIII. század végéig. Ezek egyik legrégibb, és környékünkön a legritkább típusú példánya Körösszeg úgynevezett „csonkatornya”, mely e tény ellenére igen elszigetelten, magányosan áll.
Körösszeg a romániai Bihar megye országhatár menti települése, Nagyváradtól mintegy 20 km-re, a Sebes-Körös bal partján fekszik. Első említése 1291-ből való, várát a tatárjárás után építették. E vár maradványa a ma is álló torony. Sokáig Szent Katalin Asszonyfalvának, várát pedig Katalinvárnak is nevezték.
Mint lakótorony, ritka jelenség ezen a vidéken. A XIII. század elejétől, a királyi vármegyerendszer felbomlásával egy időben jöttek létre a nemesi vármegyék első csírái. A gazdasági alap és a társadalom vázolt fejlődése vetette meg a magánvárak megjelenésének alapjait. A fejlődés első szakaszában a feudális magánvár a lakótorony formájában született meg. A szilárd falú, nagyméretű lakótorony a várúrnak és családjának menedékhelyül és lakásul szolgált.
Körösszeg 30 m magas lakótornyának falai négy méter vastagok. A szabálytalan hatszög alaprajzú torony teljes egészében téglából épült. Építésének ideje bizonytalan. 1289-ben a Borsa nembeli Lóránt erdélyi vajdáé, akit fellázadván, királya, IV. László itt vett ostrom alá, de az ostrom alatt – állítólag a szintén Borsa nembeli Kopasz felbujtására – kedvelt kunjai meggyilkolták.
A lakótornyot 1316-ban Károly Róbert ostrommal vetette be, ettől kezdve királyi birtok. Zsigmond Zsidai Miklós temesi ispánnak ajándékozza, 1396-ban pedig már a Csákyaké.
Az 1635. évi inventárium szerint, Körösszegnek belső vára volt, melynek közepén állt az eredeti lakótorony, mellette a sok teremből álló palota és kápolna. Ezen kívül helyezkedett el a külső-vár, melybe kaputornyon át lehetett jutni. Itt különböző kiszolgáló épületek – a várőrség házai, a nagy istállók, négy kővel őrlő malom, és egy kocsmaház – álltak.
Mivel elmaradt a falu szabad hajdúvárossá nyilvánítása – amit a hajdúk Bocskaitól reméltek – a várat a XVIII. század elején feldúlták, és mint oly sok várrom, ez is a környékbeliek építőanyag-forrása lett. Ma már csak lakótornya áll.
Sokáig, az országhatár meghúzásáig a Gyoma-Nagyvárad vasútvonal mentén fekvő település és vár könnyen elérhető volt. Most, a határ szegletében meghúzódva várja mindazokat, akik elzarándokolnak megtekinteni ezt az építészeti kuriózumot. A közúti forgalom újraindulásával akár újra erősebben bekerülhet a köztudatba, ezáltal az épített örökség rendszerének véráramába.
Sólya László