Berettyóújfalu szülötte, két éve a város díszpolgára, a századik évében járó Cs. Erdős Tibor festőművész Kolozsváron él. Régóta érlelődött benne a gondolat, hogy festményeiből megajándékozza szülővárosát. Az átadásra szeptember 19-én került sor, amikor is a „kincses város” szívében található otthonában fogadta Kolozsvári Istvánt, Berettyóújfalu kulturális menedzserét.
A két világháború között épült hatalmas épület negyedik emeletén található lakásban mintha megállt volna az élet: a bútorok, a berendezés a múlt századelőt idézik. Az egyedül élő művészhez operatőr fia segítségével jutunk be. Kissé nagy szót hall, ám azonnal szívébe fogadja az ismeretleneket is, s a közös kávézás közben, rögtön újfalui kötődéseire terelődik a szó. Leginkább az iránt érdeklődünk, mit jelent az, hogy – korábbi elmondása szerint – Újfaluban lett nagykorú.
- Apám hathónapos koromban bevonult katonának, s majd hétévesen láttam viszont, amikor az orosz fogságból hazatért. Édesanyám tanítónő volt, míg ő dolgozott, egy nő járt hozzánk, ő vigyázott rám. Négy és féléves voltam, amikor az egyik nap egyedül voltam az újfalui házban, s vártam haza édesanyámat. Széket húztam az ablakhoz, felálltam rá, s úgy néztem ki az ablakon. Egyszer megpillantottam egy konflis kocsit, mely megállt az ablakunk előtt, a kocsis leszállt, hátrament az üléshez, melyen egy feltűnően fehér arcú ember ült. A kocsis kihúzta onnan, a vállára vette, és letette az ablak alá, majd elhajtott. Egy életre szóló drámát éltem át akkor. Ezzel a momentummal megszűntem gyermeknek lenni. És ezt úgy hordoztam magamban, hogy édesanyámnak sem mondtam el soha, de ő sem beszélt róla, pedig minden bizonnyal ő is látta a halott magyar katonát.
A sors egyébként sok helyre sodorta: dolgozott Brassóban, Nagyváradon, tanult Budapesten, mígnem Kolozsváron telepedett le. Amikor Észak-Erdélyt visszacsatolták, éppen Brassóban dolgozott, vonatra szállt, s irány Nagyvárad! Ott kitalálták, hogy a visszacsatolást úgy teszik emlékezetessé, hogy 270 km-t futnak Budapestig. Ő azt kérte, hogy Berettyóújfalun futhasson keresztül. Úgy gondolta, hatalmas ünneplés lesz, nemzeti zászlókkal fogadják, ám mivel éjjel ért a faluba, semmilyen fogadtatásban nem volt része.
A kérdésre, mit csinál most, tréfásan visszakérdez: mit csinálna egy festő? Fest! Ám rögtön ki is javítja magát: az utolsó képeit – Janus Pannonius, Falusi élet – és jó néhány portrét Berettyóújfalunak ajándékozza, s befejezi a festést. Nem is annyira egészségi állapota, vagy kora miatt, hanem mert úgy érzi, nincs fogadókészség a művészetek iránt.
Abban a reményben s tudatban búcsúzunk, hogy találkozunk mi még, ha előbb nem, a 100. születésnapján! Vendégeinek szemüveg nélkül (!) dedikált egy-egy reprodukciót, majd nagy örömmel vette át Muraközi István polgármester ajándékát: Magyar Zita gyönyörű kerámia tányérját.
Cs. Erdős Tibor festményeit a Nadányi Zoltán Művelődési Központban láthatjuk majd, az épület felújítását követően.
Kép és szöveg: Nyírő Gizella