A Budapesti Bulvárszínház novemberben Berettyóújfaluban adta elő Louis Velle: Randevú Párizsban avagy Szenteltvíz és kokain című komédiáját neves színészek közreműködésével. A darabban szerepelt Harsányi Gábor színművész is, aki gimnazistaként Berettyóújfaluban, az Arany János Kollégiumban élt és tanult két évig. A színművésszel munkásságáról, terveiről és a Berettyóújfaluban töltött éveiről beszélgettünk egykori osztálytársa, cimborája, Szabó Gábor társaságában.
Milyen emlékei vannak Berettyóújfaluról?
Berettyóújfaluban kezdtem el gimnáziumba járni. Azért is nagyon emlékezetes ez nekem, mert volt itt egy házi szavalóverseny, amit zsinórban mindig megnyertem. Onnantól kezdve kezdtem el gyűjteni repertoárokat, verseket, monológokat, kialakult bennem egy szerelem a színházzal, illetve a színművészettel kapcsolatban. Két évet jártam ide iskolába, de a második évben nagyon beteg lettem. Volt ez a kék uniformisunk és mindig „porzik az újfalui utca” címmel jártunk át a kollégiumból a gimnáziumba, én pedig nem öltöztem fel rendesen. Ízületi gyulladást kaptam és rettenetesen megbetegedtem, akkor három hónapig feküdtem valahol a gyermekvároson belül egy kórházban. Nem is tudtam tanulni, így aztán ez a jegyekben is rögtön jelentkezett. Később jobban lettem és édesanyámék úgy döntöttek, hogy visszavisznek Budapestre, ott érettségiztem le a Budai Nagy Antal Gimnáziumban.
Hogyan került ide Berettyóújfaluba?
A családom nagyon nehéz helyzetbe került, nem lehetett tudni milyen sorsa lesz, édesapám némileg üldözve volt. A szüleink megpróbálták a gyerekeket „biztonságba helyezni”. Volt egy ismerősünk, egy rokonunk Nagylétán, ő mondta, hogy itt ez a kollégium Berettyóújfaluban és szívesen befogadna engem. Aztán valahogy konszolidálódott a helyzetünk, akkor visszakerültem Budapestre. Szerintem itt le is érettségiztem volna, ha nem jön közbe ez a szörnyű betegség.
Volt-e a gimnáziumban olyan tanár, aki hatással volt az ön munkásságára?
Egyszer Balogh Balázs tanár úrnál, aki az osztályfőnökünk volt, nagyon sunyítottunk, lapítottunk, nem tudtunk semmit és akkor nekem jutott leghamarabb eszembe az az ötlet, hogy fáj a fejem. Borzasztóan „szenvedtem” és akkor mondta Balogh Balázs, hogy „Harsányi Gabi, te színművész legyél.” Van egy fényképem, közvetlenül az után fotóztak le, hogy megnyertem az iskolában a szavalóversenyt. A háttérben volt egy kis domb, egy lődomb azt hiszem, a kollégium kis szűk ablakából mindig ráláttam erre a helyre. Akkor, itt indult el Berettyóújfaluban az a vágy, hogy színművészettel foglalkozzam. Miközben álmodoztam és a kis dombot néztem, arra gondoltam, hogy egyszer majd valamikor színész leszek, és filmet fogok készíteni. 1968-ban kaptam meg a diplomámat, de ’67-ben én már színházban dolgoztam, főszerepet játszottam a Tháliában. Tíz évig voltam a Thália Színházban, utána a Nemzeti Színházban, majd a Mafilmnél dolgoztam. Később egymás után jöttek a sikerfilmek: a Jó estét nyár, jó estét szerelem és az Egy óra múlva itt vagyok sorozatok, majd megalapítottam a Karinthy Színházat, elkezdtem írogatni. Most így idősebb korban azt mondom, hogy elég sokat dolgozom, sokat járok vidékre darabokkal és az Újpest Színház egy részét is igazgatom. Amíg az ember erősnek érzi magát és a közönség kedveli, szereti, addig dolgozik.
Ön íróként is nagyon sikeres, az egyik darabját Amerikában is játszák. Hogyan jutott el a Broadway színpadára?
Írtam egy darabot Börtönszínház címmel, ami a tehetség és a hatalom harcáról szól. A börtönbe bekerül egy színész, ott összeismerkedik egy öreg mackóssal, akit elvarázsol a művészetével. Elkezd játszani vele, reggel matiné, délután ifjúsági előadás, persze képzelt közönségnek, este pedig főelőadás. A mackóst ez teljesen elbűvöli és azt mondja, te teljesen elvarázsoltál engem. Túl leszünk a falakon és nincs börtön, nincs rács, ezt én is akarom, és próbálja átvenni a hatalmat. Most már ő akar rendezni, ő akarja kitalálni a darabot. A két ember küzdelme tulajdonképpen a hatalom és a képesség harcáról szól. A hatalomnak szüksége van a tehetségre, a képességre, ugyanakkor a képességnek szüksége van a hatalomra, mert ha nem támogatja, akkor egyszerűen eltűnik. Ezt bemutattuk a színházban és nagyon szép siker volt. Véletlenül egy magyar-amerikai művésztanár - aki beszéli a magyar nyelvet – meglátta, majd megnézte többször is. A színház igazgatója összehozott vele, bemutatott minket egymásnak, megismerkedtünk. Elmondta, hogy neki nagyon tetszik ez a darab és engedjük meg, hogy lefordítsa angolra. Miután megtörtént a fordítás azt mondta, nem akar tolakodni, de nem lenne-e kedvünk megtanulni angolul, mert ő ezt a darabot szívesen kivinné Amerikába, hogy lássa az amerikai közönség is. Nagyon komoly jegyzések, próbák voltak mire eljutottunk odáig, hogy be tudjuk mutatni. Az úriember, mint menedzser is fellépett. Ez egy nagy vizsga volt. Meghirdettek egy Broadway fesztivált New Yorkban és kétszáz színház jelentkezett, de csak negyvenötöt juttattak be, akkor én már az Újpest Színháznak voltam a művészeti vezetője. Ilyen módon, mint színház, mi is jelentkezhettünk és bekerültünk a negyvenötbe. Küldeni kellett egy rövid, tizenöt perces részletet a darabból és a forgatókönyvet. Kimentünk, nagyon szép siker volt, olyannyira, hogy elhoztam a férfi alakítás díját, angol nyelven. Azóta minden évben kétszer megyünk Amerikába és játszunk négy-öt előadást, ez elsősorban erkölcsileg, művészileg nagyon jó. Itt nekünk kell fizetni az útiköltséget, az ottani szállodát, az életet, de mégis mindig megyünk, mert itt van a mézesmadzag, ugyanis ebből a darabból akkor lehet igazán világdarab, ha a fiatal szerepet egy sztár játsza, egy ottani fiatal sztár. Akkor elterjedne a világban és film is lehetne belőle. Abban reménykedünk, hogy az ottani ügynökség egyszer csak jelentkezik. Annál csodálatosabb nincs, mint amikor az ember a saját darabját angol nyelven látja és a közvetlen közönség ott ül előtte és egy idegen nyelven szólal meg. Ijesztő, skizofrén dolog eljátszani egy figurát egy másik nyelven, de egy csodálatos élmény. Itthon is foglalkozott vele a média, aztán elhalkult, mert ők is arra várnak, hogy a fiatalabb szerepet esetleg átveszi egy sztár.
A színművész úr szívügye a tehetséges fiatalok segítése. Ez milyen formában zajlik?
Van egy kommunikációs és tehetségkutató stúdióm, ami nagyon nagy sikerrel megy. A lényege az, hogy olyan fiatalokkal foglalkozunk, akik nem tudják a gondolataikat és az érzéseiket megfelelő fokon kifejezni, ezeket az ifjakat fogjuk össze. Fantasztikus sikereket érünk el, mert ugyanakkor ez tehetségkutató is. Én azt vallom, hogy minden fiatal tehetséges, csak a környezete tehetségtelen és nem veszi észre a képességeit. Mi kutatjuk, keressük és nagyon nagy sikerrel sínre tesszük őket. A fiatal meg tudja védeni az elképzeléseit, a gondolatait és megtanul jól gazdálkodni a képességeivel. Ezt tudjuk mi elérni, és azt hiszem, ez nem kevés. A szülők és a tanárok is nagyon meg vannak elégedve.
Mit tudhatunk a családjáról, magánéletéről?
Nagyon sikeres családapának tartom magam, két lányom és egy fiam van. A lányokat már férjhez adtam, van két unokám is. A lányaim már lediplomáztak, a fiam még külföldön tanul, ő nemzetközi jogász lesz. Őt még szépen sínre teszem, aztán én is elmegyek nyugdíjba.
Milyen jövőbeli tervei vannak?
Szívesen írogatok, Pesti Srácok címmel írtam egy musicalt, szintén a fiataloknak. Remélem fogtok még hallani felőle, mert nagyon szeretnék egy filmet készíteni belőle, de ez nem könnyű dolog. A berettyóújfalui éveket is szeretném feldolgozni, nagyon szép novellák születtek erről a korról. Abban az időben öngyilkos lett itt egy fiatal srác a nádasban, arról is írtam, vajon miért is tette. Sok élményem van Berettyóújfaluról, a szívem egy része ide kötődik, a mai napig nagyon szeretem.