artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

Első alkalommal került megrendezésre a Diószegi Kis István Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és AMI tanári hangversenye 2024. március 13-án a Zsinagóga Kultúrtérben. Az eseményen jelen volt főtiszteletű Dr. Fekete Károly püspök úr, nagytiszteletű Tóth Tibor esperes úr, Mészárosné Karácsony Irma gazdasági igazgató, Dr. Veress Bertalan tanügyi főtanácsos. KÉPGALÉRIA

Dr. Fekete Károly püspök úr köszöntőjében kiemelte: az este kapcsán három szó fogalmazódott meg benne. Az első az élmény. Nagy szükségünk van az élményre, mert egy olyan világban élünk, ahol nagyon sok rútság, gonoszság vesz körül bennünket. A művészetnek van egy erős tisztító ereje. Köszönet a művésztanároknak, hogy igazi élményben lehet részünk. A második szó a reklám. Szeretnék megmutatni a kedves szülőknek, diákoknak, érdeklődőknek, hogy a Diószegi Kis István Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és AMI művészeti tagozata élő, virágzó és várja a gyermekeket, hogy tehetségüket kibontakoztathassák. A harmadik szó pedig a megmutatkozás. A tehetség él és élni akar. Aki olyan ajándékot kapott az Istentől, hogy művészien tud valamilyen hangszeren játszani, vagy énekelni, akkor ezt közkinccsé kell tenni, meg kell mutatni minél több embernek.

tanari hangverseny02 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepngtanari hangverseny05 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepng

Balogné Pogácsás Anita, a művészeti iskola intézményegység-vezetője elmondta, ez a rendezvény lehetőséget teremt arra, hogy az iskola zenetanárai színpadra lépjenek és tanulóik, illetve zeneszerető közönség előtt megmutassák zenei tudásukat, tehetségüket. Ez az est inspirációt nyújthat a zene iránt érdeklődő diákoknak, hogy közelebbről megismerjék tanáraik zenei tehetségét, a zene sokszínűségét, gazdagságát.

A művészeti iskola életében fontos közösségi esemény ez a koncert, hiszen segíti a zenei közösség építését, megerősítését, valamint hogy együtt ünnepelhetjük meg a zene által közösen átélt élményeket. Köszönet ezért minden tanárnak és résztvevőnek, akik segítettek létrehozni ezt az estét, akik által a zene öröme és szépsége eljuthat hozzánk - zárta köszöntőjét az intézményvezető.

 tanari hangverseny17 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepngtanari hangverseny35 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepng

A tanári hangversenyen az alábbi műsorszámokat láthattuk-hallhattuk:

  • Alard Hegedű duó szonáta – Bartha Judit és Kisikán Debóra előadásában

  • Johann Sebastian Bach g-moll angol szvitjének Preludium, Allemande és Courante tétele – Kiss Ádám előadásában

  • Bach: C-dúr prelúdiuma, Bartók Román táncok – zongorán előadta Magyar Gabriella

  • Liszt Ferenc II. magyar rapszódiája – fuvolán előadta Domján Blanka

  • Jorge Cardoso: Milonga című darabját gitáron előadta Király Tamás és Villás Péter

  • Vasziljenko: Keleti táncok – klarinéton előadta Hompoth Edward, zongorán közreműködött Kiss Ádám

  • Mária siralom, a húsvéti ünnepkör dalát Balázs Amarilla adta elő

  • Ennio Morricone: A Profi című filmzenéjét hegedűn előadta Bartha Judit, zongorán közreműködött Magyar Gabriella

  • John Williams Schindler listájának főcímdalát hegedűn előadta Kisikán Debóra, zongorán közreműködött Kiss Ádám

  • Joplin: Ragtime – hegedűn előadta Bartha Judit, zongorán közreműködött Kiss Ádám

  • Frank Sinatra: My way című darabját hegedűn előadta Kisikán Debóra, zongorán közreműködött Magyar Gabriella

tanari hangverseny32 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepngtanari hangverseny30 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepng

You have no rights to post comments