artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

A Nadányi Zoltán Művelődési Ház Bihar Vármegye Galériája adott otthont a Békés Megyei Népművészeti Egyesület és a Békés Megye Népművészetéért Alapítvány „Az ecsettől a mennyezetig – festett templomkazetták bútorfestők feldolgozásában” című vándorkiállítása megnyitójának, valamint az új kenyér megszentelésének 2023. augusztus 20-án. KÉPGALÉRIA

A rendezvényen Muraközi István, Berettyóújfalu város polgármestere mondott ünnepi beszédet, melyet a Hamburgi menyasszony című operett egy jól ismert dalának soraival kezdte: „Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország. Gyönyörűbb ,mint a nagyvilág.”

- Augusztus 20-án államalapító Szent István királyunkra emlékezünk, amely a leghosszabb és a legnagyobb hagyományú nemzeti ünnepünk. A szocializmus idején sok megpróbáltatást kellet kiállni eme jeles esemény kapcsán is, ugyanis a mélységét, szakralitását, az államalapításra való emlékezést mindenképp próbálták velünk elfelejtetni.

1083-ban avatták szenté István királyt, onnantól datálódik ez az ünnep. 1100 éve a magyar nép államot alapított Szent István vezetésével és azóta is itt, a Kárpát-medencében őrizzük ezt az örökséget. A most megnyíló kiállítás méltó ehhez a naphoz, a bemutatott templombelsők által Isten házában érezhetjük magunkat. Fontos üzenetet hordoznak ezek az alkotások, magát az élő kereszténység eszméjét. – emelte ki köszöntőjében Muraközi István.

uj kenyer unnepe 07 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepnguj kenyer unnepe 04 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepng

Lisztes Éva, a Nadányi Zoltán Művelődési Ház vezetője röviden bemutatta a vándorkiállítás létrejöttének történetét, majd ezt követően Nagy Károly Zsolt néprajzkutató nyitotta meg a kiállítást, aki Szent István király dilemmájának – azaz kelet, vagy nyugat – szemszögéből közelítette meg a magyar kultúrát, mert az - mint mondta - mindig kelet és nyugat metszéspontjában létezett.

A néprajzkutatótól azt is megtudhattuk, hogy a nyugati szakrális művészet alapjait Nagy Szent Gergely pápa rakta le. I. Gergely pápa szerint három oka van annak, hogy a templomokban képeket használunk: Az első ok az, hogy a képek úgy tanítják az írástudatlanokat, mint ahogy az írástudók tanulnak a Bibliából. A második ok, miszerint a képek erősítik az akaratunkat abban, hogy kell megélni a hitet, a harmadik ok pedig az érzelmeink felkeltése. Az érzelmek kellenek ahhoz, hogy elköteleződjünk amellett amit tudunk és akarunk.

uj kenyer unnepe 14 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepnguj kenyer unnepe 30 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepng

Az érdekes művészettörténeti előadás után köszöntöttük a megjelent alkotókat, majd Rákóczi Jenő katolikus plébános megszentelte az új kenyeret.

Kiállító alkotók: Ament Éva, Földi László, Kerékgyártó Emese, Lőrinczné Hrabovszki Mária, Molnár Anikó, Morva Lászlóné, Naqgyné Hajdu Erzsébet, Nagyné Vig Krisztina, Reiz Ágnes, Schneiderné Papp Edit, Szabó Andrea, Vincze Borbála, Vígh Ilona

Közreműködtek: Turzó Boglárka és Balázs Amarilla népi énekesek.

A kiállítás megtekinthető szeptember 19-ig hétköznap 8 és 17 óra között!

You have no rights to post comments