artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

A mai napon több éves kutatómunka gyümölcse ért be, hiszen szélesebb közönség számára is bemutatásra került a Bihari Múzeum előadótermében a Bocsi Zsófia és Gulyás László Szabolcs alkotta szerzőpáros Berettyóújfalu településtörténete a középkorban című kötet.

A bemutatón köszöntőt mondott Csarkó Imre történész, önkormányzati képviselő, melyben örömét fejezte ki, hogy egy hiánypótló, történelmünk egy jelentős korszakát felölelő és bemutató könyv jelenhetett meg. Fontos, hogy a fiatalok, diákok is megismerkedjenek ezekkel az új információkkal.

telepules1telepules2

A könyv több mint két éves munkát takar. Aki foglalkozik kutatással, adatgyűjtéssel, tudja, hogy ez nagyon hosszú idő. Alapos munka született, Bihar kapcsán megkerülhetetlen és a Kárpát-medence szempontjából is példaértékű településtörténeti kötet született – mondta Török Péter, a Bihari Múzeum igazgatója.

Gulyás László Szabolcs röviden bemutatta Bocsi Zsófiával közös alkotásukat, majd a kötet szerzőivel Török Péter történész-muzeológus beszélgetett.

telepules5telepules4

A kötet megjelenését az NKA Könyvkiadás Kollégiumának
203137/04371 számú pályázata, illetve a az NKA Magyar Géniusz Program Ideiglenes Kollégiuma 650132/00014 azonosítószámú pályázata támogatta.

You have no rights to post comments