A minap alkalmam nyílt megismerni egy helyi amatőr pirografikust, Kisikán Tibort, aki csillogó szemmel, szeretettel beszélt mesterségéről, és akiről az is kiderült, tele van tervekkel, optimizmussal.
Mióta készítesz pirográf képeket? Hogyan készült az első műved? Mi volt az ihlető erő?
Az első pirográf képem 1985-ben készült, egy évvel azelőtt, hogy az általános iskolából elballagtam. A felettem lévő osztályból megkértek, készítsek egy képet ballagási ajándék gyanánt. Ez egy fekvő oroszlánpárt ábrázolt, még csak kontúrozással készült, mint egy ceruzarajz. Aztán ráéreztem az ízére, egyre több munkám született, édesanyámnak, családtagjaimnak, barátaimnak, magamnak. Ez így ment a 90-es évek elejéig, majd kicsit háttérbe szorult ez a hobbim, mert külföldre kerültem, sokat utaztam a munkám miatt. Eleinte csak ritkán készítettem képeket, főképp a munkatársaknak, később viszont az ottani főnököm megkért, készítsek néhány pirográf képet a feleségének, de már fizetségért. Az első megrendeléseim ekkor jöttek.
Mi az eljárás lényege?
Ez egy égetéses eljárás, ami az az igazság igen költséges. A pirográf égető gép maga sem olcsó és ráadásul elég sok áramot is fogyaszt. Az alapanyagok, a keretezések, a drága fapácok, lakkok és festékek is bizony meglehetősen drágák, mint ahogy az égetéstől elhasználódott alkatrészek is azok. Az eszköznek különböző alakú és anyagú fejei vannak, melyek segítségével ki tudom alakítani a különféle tónusokat. A gép fix, csak az én kezem mozog, minden egyes pöttyöt én égetek a fába. Tapasztalataim szerint csak a kemény fák, illetve a rétegelt lemezek alkalmasak erre a munkára. Szóval van egy adott kép, adott mérettel, először a fát kezelem, megrajzolom ceruzával és ezután jöhet az égetés. Ennél az eljárásnál nem lehet hibázni, amit egyszer odaégettél, az ott is marad. A kép több pontján is el kell kezdenem az égetést, nem lehet csak úgy, hogy elindulok balról jobbra, ennek fázisai vannak. Figyelnem kell az árnyakat, fényhatásokat, a térhatást, azokhoz mérten kialakítani a tónusokat. A munka végeztével vizes bázisú lakkal le kell lakkoznom a képet, hogy megőrizze a minőségét, kihozza a fa erezetét, az évek múlásától függetlenül. Hozzávetőlegesen egy éve már hígított akril festékekkel, temperával is dolgozom, így színezett képeim is születnek. Sokaknak tetszenek azok is, de van, aki inkább marad az eredeti típusnál, mert az természetesebb.
Nem lehet magyarázatot adni az időzítés kérdésére, de tény, amikor elkap a hév, akkor az mindent visz. Olyan ez nálam is, mint az íróknál, festőknél, szobrászoknál, vagy bármilyen művésznél. Ha megcsap annak a bizonyos ihletnek a szele, nincs megállás, ott vége van mindennek. Nem egy alkalommal fordult már elő, hogy hajnali 3-kor felkeltem, mert éreztem, hogy bennem van valami késztetés, hogy alkossak. Ilyenkor a zene is fontos, mert megfelelő hangulatot teremt a koncentrációra. Mindenféle zenét kedvelek, de munka közben csak klasszikus zenét hallgatok - Andrea Bocellit, Josh Grobant - mert az nyugodt légkört teremt számomra. Metallicára meglehetősen nehéz lenne békésnek és lazának maradni. De olyan is előfordult már, hogy egy egész hét eltelt anélkül, hogy a kezembe vettem volna a gépet. A feleségem ilyenkor mindig rám kérdez, én meg csak annyit mondok: Most nem érzem, hogy nekem „alkotnom kell”. Vannak ilyen napok is, és szerencsére olyanok is, amikor alig győzöm utolérni a fantáziámat.
Mit gondolsz, minek köszönheted a tehetséged?
Bal kézzel születtem, tehát a jobb agyféltekém a domináns, ami a kreativitásért, a vizualitásért felelős. De persze azt gondolom, hogy van benne genetika is, hiszen édesapám egy nagyon kreatív ember volt! Én ezeket tartom a lehetséges opcióknak. Amit meglátok, azt le is tudom rajzolni. Már az általános iskolában is kitűnt, hogy van ehhez készségem. Nagyon jó rajztanáraim voltak: Erdélyi Gabi bácsi majd később Nánási Barnabás, nekik is sokat köszönhetek. Egyébként festek is, van egy pár festményem, fafaragásom is, de azok családon belül maradtak. Persze a tehetség nem csupán a balkezességtől függ, a jobbkezes művészeknek sem kevesebb az értékük, de esetemben úgy gondolom, a balkezességem is mérvadó.
Képeid fő témája a természet, az állatok. Van-e ennek valamilyen mögöttes jelentése, oka, célja?
Szeretem az állatokat. A beállított képek helyett a mozgalmas pillanatok ábrázolását preferálom, mint például vágtató lovat, vagy egy pihenő gepárdot. Mindig egy adott pillanat megörökítése a célom. De természetesen több fotómásolatom is készült, portrékról és családi fotókról. Egyedi bútorokat is égetek, amiket magam is készítek el, pirográfiával díszítve azokat. Ezek nagyon egyediek és gyönyörűek, ezt igazán mondhatom!
Miért pont ezt a képzőművészeti eljárást választottad? Mi olyan különleges ebben?
Mint már említettem, édesapám – aki nagyon kreatív ember volt - mesélte még kisgyermek koromban, hogy a katonaságnál ők is készítettek hasonló jellegű képeket, tőle ismertem meg az égetés minden lényegét. Talán neki is köszönhetem, hogy ennyire megszerettem ezt a technikát.
Hobbi ez vagy hivatás?
Eredetileg az építőiparban dolgozom, az a tevékenység a családfenntartáshoz szükséges. Én szívem szerint amatőr pirografikusnak vallanám magam, mivel nem rendelkezem képzőművészeti diplomával. Művészi énem költségeit külön kasszába vezetem, így nem megy más anyagi terület rovására, bár volt már rá példa, hogy igénybe vettem a családom támogatását is. Akad még más hobbim is, például görkorizás, horgászat, olvasás vagy például a gasztronómia, amiben persze okkal vagyok otthon, hiszen szakács végzettségem van. A sport szintén nagy szerepet játszik az életemben, jelenleg még kézilabdázom, de korábban atletizáltam, futballkapus is voltam sok éven át, kezdetben nagypályán, később kispályán. Karatéztam és úsztam is sokáig versenyszerűen, de sok éven át néptáncoltam is, amellyel szintén sikereket értem el. Mindezek ellenére azonban a képzőművészet egyértelműen kimagaslik a sorból.
Milyen eredményeket értél el idáig?
Eddig 1 Nívó díjat, 1 termékdíjat és 1 oklevelet nyertem a munkáimmal. Van ezen kívül még két nívódíjam amit népitáncosként értem el, hála érte a drága Ildi néninek, aki megtanított az alázatra és a kitartásra, valamint arra, hogy tudni kell értéket adni másoknak! Büszke vagyok rá, hogy 2010-ben a Magyar Művészeti Akadémián Angyal László alelnök úgy ítélte meg, hogy engem illet a Nívó díj. A kép, amellyel kiérdemeltem, két befogott lovat ábrázolt. Ennek köszönhetően bekerültem egy rendszerbe, megismerték a nevemet. Meghívást kaptam ezek után Zalaegerszegre, a Magyar Faműves Konferenciára is. A Békés Megyei Népművészeti Egyesület is meghívást küldött, szeretnének egy kurzust a faégetésről, hogy jobban megismerjék, mivel annak idején őseink is használták ezt a technikát. A Bihari Számadó Napok állandó kiállítója vagyok, a Bihar-Bihor kiállításra is rendszeresen meghívnak. Vannak képeim Zürich-ben, Svájcban, Hollókőn, Debrecenben is. Budapesten is volt már kiállításom, de az egész országban megtalálhatóak a munkáim. Az igazság az, hogy nem kell keresnem a nyilvánosságot, a Nívó díj óta megkeresnek a lehetőségek.
Kik tartoznak a fő megrendelői/vásárlói körödhöz?
Ez nagyon érdekesen alakul. Az ember azt hinné, hogy művészetre leginkább az értelmiségi réteg fordít többet, de én nem ezt tapasztalom. Sőt! Leginkább egyszerű, hétköznapi emberek vásárolnak tőlem. Olyanok, akik ránéznek egy munkámra és azt mondják: „Ez kell nekem.” Első látásra „beleszeretnek” 1-1 alkotásba, így az sem érdekli őket, ha a nehezen spórolgatott pénzüket költik el a képeimre. Természetesen azért pedagógusok, vállalkozók, orvosok otthonait is díszítik már munkáim. Minden korosztályból vannak megrendelőim, vásárlóim. Sajnos azt kell mondjam, a legtöbb megrendelés Berettyóújfalu határán kívülről érkezik, úgy tűnik rám is igaz a bibliai mondás: „Senki sem lehet próféta a saját hazájában”…
Miért érdemes pirográf képekkel díszíteni otthonainkat?
Ilyen pontozásos pirográf technikát jelenleg Magyarországon csak ketten alkalmazunk. Rajtam kívül Völgyesi József szolnoki művész, aki elkészítette a Feszty-körkép 4x2 méteres, több, mint 4 milliárd pontból álló mását. Ezekből az alkotásokból csak egyetlen egy van a világon, ettől egyediek, ugyanis nem lehet kétszer ugyanazt égetni! Európában kb. 150-200 ember készít pontozással pirográf képeket. Nem csak a képek, az ajándékok is rendkívül egyediek, amelyeket szintén ezzel az eljárással készítek. Egyre több olyan megrendelésem van, amikor a szülők gyermekük fényképét kérik pirográf technikával megjelenítve. Ezek a kópiák igazi unikumként díszeleghetnek a falon, mivel egyediek és antik hatást keltenek.
Van-e valamilyen emlékezetes élményed akár vásárlóval, akár egy műved születésével kapcsolatban, amelyet szívesen megosztanál az olvasóinkkal?
Tele vagyok emlékekkel. Egy karácsonyi vásár alkalmával például egy kislány a hónapokig kuporgatott zsebpénzét adta oda egy képemért, mert őt az annyira megfogta. Ez egy kedves sztori számomra. Volt olyan eset is, amikor a gépem tönkrement, és egy barátom-sporttársam testvére - aki most kezdi a szárnyait eregetni a pirográfiában - kölcsönadta a gépét, azokkal a mondatokkal, hogy megtiszteltetés egy ilyen művésznek odaadni, és örömét fejezte ki, hogy így az ő gépe is szerepet játszik az alkotásban! De voltak olyanok is, akiket érdekelt egy-egy kép elkészítésének története, s elhűlve hallgatták, milyen hosszadalmas, rengeteg időt és energiát igénylő munka is ez, nem csupán rajzolgatás, festegetés és égetés. Azt sem titkolom, hogy majd minden kép születését átöleli egy kellemes atmoszféra, amikor a kislányaim is ott ülnek mellettem, és tágra nyílt szemekkel nézik ahogyan dolgozom. Nem szólnak semmit csak figyelnek, mert tudják, ilyenkor rendnek kell uralkodnia körülöttem. Néha kérdeznek csak rá, most éppen a lovacskának például melyik részén dolgozom. Van, hogy egy fél óra után kimennek, van, hogy velem maradnak és közben csendben rajzolgatnak!
Milyen a kapcsolatod a helyi alkotóművészekkel? Hogyan segítitek egymás munkáját?
Sajnos, azt kell mondjam, Berettyóújfaluban van egy széles határvonal az amatőr és a hivatásos alkotóművészek között. Nem értem miért, hiszen a művészet sokoldalú, a művészet mindenkié. Inkább támogatni kellene egymást, nem lebecsmérelni a másik művészetét! Szerencsére van számos amatőr művész is a városban, akikkel jó kapcsolatban vagyunk, segítjük, bíztatjuk egymást. Abban reménykedem, hogy ez a határvonal idővel eltűnik. Abban is hiszek, hogy egymást támogatva, mi amatőr művészek is hírét visszük ennek a városnak!
A család biztosan mindenben támogat. Ők mivel inspirálnak a munkára?
A feleségem önti belém folyamatosan az önbizalmat. Én maximalista vagyok önmagammal szemben e téren, szeretném, ha egy kép a lehető legjobb lenne, s mindig találok valami kivetni valót a munkámban. A feleségem sosem érti az elégedetlenségemet, mindig azt mondja, mit akarok én még javítani ezen, ne javítsak semmit, úgy jó, ahogy van. Én egy képet a végtelenségbe vinnék, folytatnám, amíg lehet, határok nélkül, de ő mindig lestoppol. Ez fontos. A másik inspiráló erőforrás a kisebbik lányom, akiben egyre inkább látom kibontakozni a rajzolás szeretetét. Nem győzöm venni neki az írólapot, mindig csak rajzol, és rajzol. Névnapra, születésnapra, akármilyen ünnepre mindig rajzot készít nekünk. Örülök, hogy fogékony erre, igyekszem is tudatosan tanítani neki a vonalak alakítását. Édesanyám nagyon büszke arra, amit csinálok, családi összejöveteleken rendszeresen túlzásokba is esik, de összességében mindenkinek az a véleménye erről, hogy „hajrá!”.
Mik a terveid a jövőre nézve?
Terveim vannak szépszámmal, most például van egy nagy projektem, amely a jövő évtől indul. Az Országházba szeretnék eljuttatni egy tölgyfa asztalt, melynek lapjába a 13 aradi vértanú képét fogom beleégetni. Ezen kívül a Heinemann céggel vagyok jelenleg üzleti tárgyalásban, egy bor-, és whiskey-tartó fadoboz tervét küldtem el hozzájuk, amelyet promóciós anyagként szeretnének karácsonyra a beszállítóknak adni. Most készítek egy asztalt is, amely a magyarok bejövetelét ábrázolja, -privát rendelésre készül-, és egy ausztriai lovardába is készítek lovas képeket.
Van egy régi vágyam, szeretnék létrehozni egy magyar hagyományőrző-, és madárparkot, ahol pirográf oktatási táborokat is szerveznék. Szívesen vezetnék a jövőben pirografikus szakköröket is. Biztos vagyok benne, hogy sok mostani fiatalban is benne van a tehetség, a számítógépfüggő kissrácban ugyanúgy, mint a rúzsos szájú kislányban, csak elő kell hozni belőlük.
Van egy nemzetközi honlap, ahol a pirográf művészeket mintegy összesítik. Ami szomorú, hogy az oldalon nincs még fent a magyar zászló, de nekem eltökélt szándékom, hogy felkerüljön. Nem az a lényeg, hogy effektíve én szerepeljek ott. Magyarországon sok olyan alkotó van, aki figyelemreméltó égetéses képeket készít, így kis hazánk is megérdemelné, hogy felkerüljön erre az oldalra.
De szívesen elkészíteném a jövőben akár Berettyóújfalu címerét is felajánlásként a városnak, mint ahogy a BMSE címerét is elkészítettem nemrég. Örömmel teszek eleget ezeknek a felkéréseknek. Elég a tudat, hogy adtam valamit, hiszen a célom: maradandót alkotni a jövő számára.