artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

A Berettyóújfalui Járásbíróság büntetővégzés meghozatalával – tárgyalás mellőzésével – ítélt el egy 50 éves román férfit egyedi azonosító jellel visszaélés vétsége miatt.

A 2020. április 1-jén meghozott büntetővégzésével a bíróság a Magyarországon büntetlen előéletű vádlottat 1 év börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztett. 

A bíróság által megállapított tényállás szerint a román vádlott 2020. január 27-én 15 óra 7 perckor az általa vezetett nyergesvontatóból és félpótkocsiból álló járműszerelvénnyel jelentkezett kilépésre Ártánd Közúti Határátkelőhelyen. A rendőrök ellenőrizték a férfi és a jármű adatait, amely során megállapították, hogy aznap 14 óra 43 perckor úgy haladt Mezőpeterd külterületén, a 42-es számú főúton elhelyezett útdíjfizetést ellenőrző kapu alatt, hogy a tehergépkocsi első rendszámát levetette, így felismerhetetlenné tette.

A további adatgyűjtés során a nyomozó hatóság azt is megállapította, hogy az 50 éves román férfi 2020. január 16-án 2 óra 46 perckor is úgy közlekedett ugyanezen járműszerelvénnyel díjköteles útszakaszon, Debrecen külterületén, a 47-es számú főút 4-es kilométerszelvényénél lévő útdíjfizetést ellenőrző kapu alatt, hogy leszerelte a rendszámtábláját. Aznap 16 óra 32 perckor az M3-as autópálya 88. kilométerszelvényénél ugyanezzel a módszerrel próbálta „álcázni” a teherautóját. 

A büntetővégzés ellen nincs helye fellebbezésnek, de a kézbesítésétől számított 8 napon belül tárgyalás tartását lehet kérni. A bíróság a tárgyalás tartására irányuló kérelem esetén előkészítő ülést tart. A döntést az ügyészség tudomásul vette, a vádlott a büntetővégzést a napokban átvette, azonban határidőben nem nyilatkozott, így az jogerőssé vált.

You have no rights to post comments