Szülészet, nőgyógyászat, sebészet – ezek azok az orvosi szakterületek, amelyek leginkább érintettek az egészségügyi kártérítési perekben. Az 1990-es évek elején látványosan megnőtt a betegek, hozzátartozók által indított perek száma, de nem a probléma több, hanem az információ – mondja Dr. Pribula László. A Debreceni Ítélőtábla Polgári Kollégiumának vezetője szerint az érintettek sokkal tudatosabbak, mint korábban.
Milyen típusú orvosi kártérítési perekkel találkozik praxisa során a leggyakrabban? Vannak-e kiemelt területek?
Két irányból közelíthetjük meg a választ. Ha a jogi problémákról beszélünk, akkor általában a tájékoztatási kötelezettség elmaradása és a hiányos orvosi dokumentáció áll a háttérben. Ha az orvosi szakterületeket nézzük, akkor a szülészet és a nőgyógyászat mellett leginkább a sebészet, illetve általában a műtéti beavatkozásokat végző szakterületek szerepelnek a legtöbbször a perekben.
Tudom, hogy alá kell írni például minden alkalommal egy nyilatkozatot. Ezen felül milyen tájékoztatási kötelezettsége van az orvosnak, az intézménynek?
Egy egyszerű, formalizált írásbeli nyilatkozat nem feltétlenül vált ki egy ilyen teljes körű tájékoztatást. A beteget a saját ismereteihez, tudásához igazodóan teljes körűen kell informálni, hogy elfogadja a beavatkozást, a kezelést. Le kell fordítani az ő helyzetére, érthetően, fokozatosan, kellő körültekintéssel kell eljárni. Tájékoztatni kell az állapotáról, a beavatkozás módjáról, a vizsgálatokról, a gyógyulás folyamatáról, sőt, az alternatív gyógymódokról is. Ha ez elmarad, akkor nem lesz jogszerű az egészségügyi beavatkozás.
Milyen esetekkel találkozott, ahol kimondottan a tájékoztatási kötelezettség elmulasztása vezetett kártérítési perekhez?
Számos műtéti beavatkozásnak lehet valamilyen elkerülhetetlen szövődménye, anélkül, hogy az orvos hibázna. Egy daganat eltávolítása során például sérülhet az ideg, a szövet. Mondhatja azt a beteg, hogyha tudta volna, hogy a műtét ilyen szövődménnyel jár, akkor nem vállalta volna a beavatkozást. De hivatkozhat arra is, hogy nem volt tisztában az alternatív gyógymódokkal. Ha létezett volna másik kezelés, ami nem jár sebészeti beavatkozással, de hasonlóan eredményes, akkor választhatta volna azt is. Előfordulhat, hogy duzzanatot vesznek észre a beteg testén és műtéti úton eltávolítják. A műtéttel viszont egy súlyosabb következményt okoznak, például bénulást. Ha az orvos egy úgynevezett biopsziás vizsgálattal kezdte volna, amely során mintát vesznek a daganatból, és kiderül, hogy jóindulatú elváltozásról van szó, elkerülhető lett volna a műtét. Vagy mondjuk egy pajzsmirigy-műtét, ami a hangszálak sérüléséhez vezethet, miközben egyéb kezeléssel is gyógyíthatták volna a pajzsmirigy-túltengést. Tipikus probléma, hogy a beteg nem kap kellő felvilágosítást, hogy nem csak a műtét a megoldás, de a műtétnek több a kockázata, mintha más kezeléseket választana.
Miért fontos az orvosi dokumentáció? Ennek a bizonyítás szempontjából van jelentősége?
Az egészségügyi intézménynek dokumentációs kötelezettsége van, a kezelés teljes folyamatát dokumentálnia kell. Egy egészségügyi kártérítési perben a betegtől vagy a beteg hozzátartozójától nem várható el, hogy szakmai ismeretekkel rendelkezzen.
Nem tudhatja, hogy miért alakult ki ez a nem várt szövődmény vagy az egészségromlás, ő csak annyit észlel, hogy igénybe vett egy egészségügyi szolgáltatást, és nem az lett az eredménye, amit ő várt. De a hiba okát, a károkozás folyamatát találgatni sem tudja. Ezért alakult ki az orvosi kártérítési perekben az a sajátos megközelítés, hogy a betegnek csak annyit kell bizonyítania, hogy igénybe vette az egészségügyi szolgáltatást. Innentől az egészségügyi szolgáltatóra, a kórházra hárul annak bizonyítása, hogy az eljárás megfelelt a szakmai szabályoknak, a gondosság követelményének. Ezt gyakorlatilag csak úgy tudja bizonyítani, ha teljeskörűen dokumentálja az egész folyamatot a beteg felvételétől a beteg elbocsátásáig. Amennyiben a dokumentációban lévő hiány esetleg kapcsolatban állhat az egészségkárosodással, a kórház a gondosságát nem tudja igazolni. Ha például egy gyermek fejlődési rendellenességét a szülés során fellépő oxigénhiányos állapot okozza, de a szülés idején a magzati szívhangot figyelő készülék nem működött, akkor a kórház nem tudja azt bizonyítani, hogy a magzat állapotát gondosan megfigyelték. Arra is van példa, hogy ugyan teljes körű a dokumentáció, de olvashatatlan benne egy bejegyzés, és a kórház emiatt nem tudja bizonyítani a teljes körű gondos eljárást.
Milyen ítéletek, kártérítési összegek születnek?
Az orvosi kártérítési perekben vagyoni és nem vagyoni sérelmek fordulnak elő. A vagyoni sérelmek mérhetők: munkabér kiesés, utazási költségek, élelmezési többletköltség, kezelések, segítség igénybevétele. A nem vagyoni sérelmek, tehát egy egészségromlás, vagy egy hozzátartozó elvesztése mennyire nehezítette meg az érintettek életét, objektív eszközökkel nem mérhetők, hiszen ahány eset, annyi élethelyzet. A sérelemdíjat nem lehet pontosan számszerűsíteni, nem lehet megmondani, hogy mondjuk egy hozzátartozó elvesztését milyen összegben kell kompenzálni. A sérelemdíj mértékének meghatározása egy nagyon körültekintő bírói mérlegelés eredménye.
Milyen típusú lehet a kártérítés és a sérelemdíj? Egyszeri összeg vagy esetleg járadék?
A vagyoni károk számszerűsíthetők. Ha például az a következmény, hogy csökken a jövedelem, akkor jövedelempótló járadék fizetendő. Vagy ha voltak tartásra jogosultak, akiket az elhunyt már nem tud támogatni, akkor tartást pótló járadékot ítélhet meg a bíróság. A nem vagyoni sérelmek esetében bonyolultabb a helyzet. Föl kell mérni az illető élethelyzetét, hogyan nehezültek el a mindennapjai, és úgy kell meghatározni. Nem lehet pontos összegekről beszélni, a sérelemdíj mértéke mindig az adott ügytől függ, lehet néhány százezer, de akár több millió forint is.
Mernek az emberek pert indítani? Nincs az bennük, hogy betegként kiszolgáltatott helyzetben vannak, és ha pereskednek, akkor legközelebb még rosszabbul járnak?
Azt tapasztalom, hogy az érintett beteg vagy a hozzátartozó gyakran előzetesen beszerez magánszakértői véleményt és annak alapján indít pert. A helyzet egyébként sokat változott ezen a téren. Az 1960-as években a beteg még kritika nélkül elfogadta, amit az orvos mondott. Mára azonban a páciens inkább szolgáltatóként tekint az egészségügyi intézményekre, vannak elvárásai, magyarázatot kér, jobban fellép a jogai érdekében. Ez egy jogfejlődés eredménye, amihez az internet terjedése is hozzájárult. Akiknek hasonló jellegű problémáik vannak, megtalálják egymást, kikérik egymás tapasztalatait. Sokszor egyébként azt látom, hogyha jobb lett volna a károsult és a kórház közötti kommunikáció, ha a beteg megnyugtató válaszokat kapott volna, vagy együttérzést, akkor elkerülhető lett volna a pereskedés. Az is megfigyelhető, hogy a nagyobb intézményekkel szemben több per indul, ahol viszont személyesebb a kapcsolat, például egy háziorvos, fogorvos vagy magánrendelés esetében, ott mintha kevesebb jogvita jutna el a bíróságra. Talán a személyes kapcsolat azt eredményezi, hogy az érintettek a kialakult problémákat jobban meg tudják egymással beszélni…
Forrás: https://birosag.hu/media/aktualis/betegek-ma-mar-jobban-ismerik-jogaikat...
