artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

2024. március 29. péntek

Katalin Motel és Étterem

Berettyóújfalu, Király-Hágó u. 22.

06 (54) 401-537

06 (20) 421-9411

HETI MENÜ ÉS ÉTLAP

Halmazati büntetésként életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék azt a vádlottat, aki 2016. január 22-én baltával megölte, majd felgyújtotta feleségét Debrecenben, Nyíl utcai otthonukban.

A. Lajost a bíróság bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés, kapcsolati erőszak és személyi szabadság megsértése bűntettében mondta ki bűnösnek és 10 évre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta. A törvényszék emellett kötelezte a vádlottat a csaknem egymilliós bűnügyi költség megfizetésére. P. Lajos leghamarabb 25 év múlva bocsátható feltételes szabadlábra.

Az első fokú bíróság az okirati bizonyítékok mellett az eljárás során 24 tanút hallgatott meg és öt szakértő véleményét kérte ki, amely alapján a vádirattal túlnyomóan megegyező tényállást állapított meg. Eszerint P. Lajos és a sértett 1984-ben házasodtak össze, két gyermekük született. A vádlott nehezen tolerálta felesége enyhe szellemi fogyatékosságát. Kezdetben – mondvacsinált indokokkal – csak a sértettet bántalmazta, később kisfiát is. A megfélemlített, visszahúzódó asszony feljelentést soha nem tett. A két gyermeket végül a nagyszülők és a nagynéni nevelték. P. Lajos egyre gyakrabban és durvábban bántalmazta feleségét, gyerekeitől is eltiltotta. Lányuk csak 2015-ben vette fel vele a kapcsolatot, akinek elpanaszolta a bántalmazásokat. Lánya titokban mobiltelefont vett neki és együtt próbáltak kiutat találni a testi-lelki terrorból. A sértett fontolgatni kezdte a válást is.

2015 második felében a férj többször is súlyosan bántalmazta az asszonyt, egyszer például szó nélkül szúrta hason egy konyhakéssel. Lánya orvoshoz vitte, megtették a feljelentést is, a rendőrség, majd a bíróság pedig 30 napra távoltartó végzést rendelt el. A vádlottat felbőszítette a helyzet, kisemmizett mártírnak állította be magát és az ismerősöknek hangsúlyozta, hogy csak a gyermekei vádaskodnak. A Nyíl utcán egy szomszédtól kért átmeneti szállást, ahonnan folyamatosan szemmel tartotta feleségét. 2015 decemberében átmászott a kerítésen, bement a házba, és feleségét erőszakkal Derecskére citálta. A rokonoknak azt akarta demonstrálni, hogy szeretik egymást, minden egyéb híresztelés hazugság. A rokonok azonban látták az asszonyon tükröződő félelmet, aki csak tétován állt ott, leszegett fejjel. A sértettnek végül sikerült felhívnia a lányát, aki a vádlott fenyegetése ellenére hazavitte. Innentől kezdve éjjel-nappal egy szomszéd vigyázott rá, a férj ellen pedig újabb 30 napra távoltartást rendeltek el. P. Lajos nem akart belenyugodni a helyzetbe. Egyik barátjának mondta is, hogyha nem úgy alakulnak a dolgok, akkor megöli a feleségét, a házat felgyújtja, ő pedig öngyilkos lesz. 2016. január 22-én a vádlott ruhaneműket és műszereket akart elhozni, amikor meglátta, hogy az asszony a kapuban áll. A rá vigyázó családi barát éppen röviddel azelőtt, rövid időre távozott. Az asszony a műszereket nem találta, így behívta a vádlottat, aki hamar felmérte, hogy felesége egyedül van. Számon kérte rajta a szerinte hiányzó szerszámokat, majd puszta kézzel nekiesett. A sértett az ágyra zuhant, a vádlott ekkor a kazánházból egy baltát hozott be és feleségét két alkalommal nagy erővel fejen vágta. Az asszony azonnal meghalt. A férfi ekkor a lakásban talált hivatalos iratokkal befedte a testét, meggyújtotta, majd a fáskamrában megpróbálta felakasztani magát. A huzalok azonban elszakadtak, így kezeire vezetéket tekert és azokat a konnektorba dugta. Áramütést szenvedett, de nem halt meg. Nem sokkal később a sértett lánya, majd a szomszéd is próbált bejutni a házba, ahová végül a rendőrök és a tűzoltók segítségével tudtak bemenni.

Az eljárás során a szakértők kimondták: a vádlott kapcsolataiban a dominanciára törekszik, az agresszió jellemének stabil része: potenciális indulati gyilkos személyisége rejtőzik benne. P. Lajos az eljárás során javarészt beismerő vallomást tett, a bántalmazásokat azonban tagadta, szerinte voltak konfliktusok, de harmonikus, szeretetteljes házasságban éltek. Nem volt olyan tanú, aki ezt megerősítette volna – emelte ki indoklásában Mocsáry Eszter. A tanács elnöke hozzátette: az asszony oly mértékű félelemben élt, hogy amikor közmunkásként esős időben hazaküldték őket, inkább a nap végéig az öltözőben ült, csak hogy ne kelljen hazamennie. Az előre kitervelt szándékot egyébként a bíróság nem állapította meg. A vádlott ugyan valóban beszélt ilyen tervekről, de ténylegesen csak a helyszíni körülmények egybeesése miatt alakulhatott ki benne az ölési szándék.

Az ítélet nem jogerős, az ügyészség 3 nap gondolkodási időt kért, a vádlott és védője fellebbezett. A bíróság döntése értelmében a vádlott előzetes letartóztatásban marad.

You have no rights to post comments