artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

A Debreceni Törvényszék előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében mondta ki első fokon bűnösnek I. rendű N. Szilvia és II. rendű S. Dávid vádlottakat. A bűncselekményt a II. rendű vádlott bűnsegédként követte el.

A bíróság tettéért az I. rendű vádlottat 14 év börtönbüntetésre, míg a II. rendű vádlottat 12 év fegyházbüntetésre ítélte, s mindkettejüket 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, valamint kötelezte őket a büntetőeljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére is.

A Debreceni Törvényszék a bizonyítási eljárás lefolytatásának eredményeként ítélkezése alapjául elfogadta a vádirati tényállásban foglaltakat. Megállapította, hogy a vádlottak 2013 májusában ismerkedtek meg egymással. 2014. március végén a lány terhességi teszt elvégzését követően tudta meg, hogy állapotos. Barátjával elhatározták, hogy semmiképpen nem tartják meg a gyermeket, minden körülmények között titokban tarják a terhességet, és minden olyan dolgot elkövetnek – s el is követtek -, ami a gyermekre ártalmas lehet. Az internetről tájékozódtak, hogy mi árthat egy magzatnak.  A lány a szüleinek – akikkel egy háztartásban élt együtt Hajdúszoboszlón – sem merte elmondani, hogy terhes.  Az I. r. vádlott a próbálkozásaik ellenére sem vetélt el, s mivel kettejükön kívül senki nem tudott a lány állapotáról, megállapodtak abban, ha a gyermek mégis megszületik és amennyiben élni fog, az I. r. vádlott meg fogja fojtani. Majd szól II. r. vádlottnak, hogy az újszülöttet eltüntessék, elássák. A fiú megígérte, hogy mindenben segíteni fogja a lányt, de mindketten reménykedtek abban, hogy a gyermek halva születik. A szülést megelőző hetekben, amikor valamelyikőjük elbizonytalanodott – volt olyan is, amikor az I. r. vádlott döntött úgy, hogy megtartja a gyermeket – csak a másikra számítva, lelkileg támogatták egymást.

2014. július 8-án este nyolc óra körül az I. r. vádlott egyedül volt otthon, amikor a szülés megindult. Miután a fürdőkádban állva megszülte a gyermeket, brutálisan bántalmazta a csecsemőt, majd egy törölközőbe csavarta be, és a fürdőszoba padlójára helyezte. Mobiltelefonjáról negyed kilenc körül először édesanyját, majd a II. r. vádlottat hívta fel. Hazaérkezve a lány édesanyja értesítette a mentőket, akik bejelentést tettek a rendőrségre.

Az orvosszakértői vélemény alapján a bíróság megállapította, hogy a bántalmazás és az élve született csecsemő halála között közvetlen ok-okozati összefüggés állapítható meg.  A sérülések  olyan súlyosak voltak, hogy a gyermek életét az idejekorán érkező szakszerű orvosi segítségnyújtás sem menthette volna meg.

A bíróság a büntetés kiszabásakor mindkét vádlott esetében enyhítő körülményként értékelte, hogy a tettüket fiatal felnőttként követték el, részbeni beismerő vallomást tettek. Az I. rendű vádlott vonatkozásában ugyancsak enyhítő körülményként vette figyelembe a bíróság a lány megbánó magatartását, miként azt is, hogy a történtek után a már meglévő személyiségzavara talaján súlyos fokú depressziós állapot alakult ki nála. A törvényszék a többszörös minősülés mellett súlyosító körülményként értékelte egyrészt az életelleni, hasonló bűncselekmények elszaporodottságát, másrészt, hogy a bűncselekményt a vádlottak védtelen, gyermekkorú közeli hozzátartozó sérelmére követték el.

A Debreceni Törvényszék ítélete nem jogerős. Az ügyész mindkét vádlott terhére súlyosításért, a vádlottak enyhítésért, a védők pedig eltérő minősítés okán és enyhítés érdekében jelentettek be fellebbezést. Másodfokon az ügy a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.

You have no rights to post comments