artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

2024. március 29. péntek

Katalin Motel és Étterem

Berettyóújfalu, Király-Hágó u. 22.

06 (54) 401-537

06 (20) 421-9411

HETI MENÜ ÉS ÉTLAP

Bűnösnek találta több ember csérelmére elkövetett emberölés bűntettében és életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék R. Lajost, aki 2010 őszén egy vita hevében tőrrel megölte két szomszédját, a Debrecenhez közeli Bayk András kertben. A vádlott leghamarabb 25 év múlva bocsátható szabadlábra, 10 évig nem gyakorolhatja a közügyeket és meg kell fizetnie az eljárás alatt összegyűlt 6,4 millió forintos bűnügyi költséget is.

R. Lajos válását követően költözött a debreceni Bayk András kertbe. Szomszédai „hőbörgő” emberként ismerték, ittas állapotában az utcán gyakran kiabált és sértegette a környéken élőket. Részegen azzal kérkedett, hogy Vietnámban és Kambodzsában szolgált, jól ismeri a késeket, tőröket és pár másodperc alatt képes végezni bárkivel. Ilyen eszközöket többen is láttak nála.

N. Gábor Csaba két házzal arrébb lakott, a másik sértett, Sz. Miklós pedig N. hátsó szomszédja volt. Egyik férfi sem dolgozott, és mindketten alkoholista életmódot folytattak. N.-hez olykor a vádlott is átjárt, így Sz. is ismerte R. Lajost. A két sértett alkalmanként segített a vádlottnak a kerti munkákban, gyakran együtt is iszogattak.

2010. október 4-én a sértettek a postást várták, amikor a vádlott hazaérkezett. N. átment R. Lajoshoz, aki borral kínálta. A vádlott pár perc után otthagyta egyedül, mert a nyitva maradt kapun kiszökött a kutyája. Míg távol volt, N. a vádlott pénztárcájából kivett 68 ezer forintot, majd hazament. R. Lajos hamar észrevette, hogy nincs meg a pénze, ittasan, felindulva ment át N.-hez, hogy számon kérje. A vádlottnál volt egy 15 centiméter pengehosszúságú tőr, és egy 47 centiméteres, kétélű kiélezett kard is.

A lakásban – ahol már ott volt Sz. is – azonnal parázs vita alakult ki, végig kilyukadtak oda, hogy R. Lajosnak viszonya van N. barátnőjével. Erre ragadott tőrt a vádlott, N.-re támadt, mellkason szúrta, majd még háromszor belevágta a kést. Sz. megpróbált barátja védelmére kelni, R. Lajos azonban ellene fordult, elvágta a nyaki főverőeret és még többször megsebesítette. Amikor észlelte, hogy a két férfi meghalt, távozott, nem messze szembetalálkozott az említett asszonnyal, akinek azt mondta: „a fiúk meghaltak, leszúrták őket, gyorsan hívjad a mentőket”. Távozóban a nő látta, hogy egy késszerű eszköz van a ruhája alatt és feltűnt neki szokatlan viselkedése is. A nő a lakásba belépve szembesült a történtekkel, de már a kiérkező mentők sem tudtak az áldozatokon segíteni. A vádlott közben megpróbálta elégetni szennyeződött ruháját, majd inkább elásta azokat, a tőrkést pedig a hátsó udvarán lévő tóba dobta. A rendőrség később mindent megtalált és lefoglalt.

R. Lajos a kezdetektől ártatlanságát hangoztatta, a több, mint 3 éven át tartó bizonyítási eljárás alapján azonban a bizonyítékok egyértelműen ennek ellenkezőjét támasztották alá – hangzott el a törvényszéki indoklásban. Lányi Csaba tanácselnök kiemelte: R. Lajos a BV-ben egy zárkatársának részletesen elmondta a történteket és a tanú olyan információk birtokába került, amelyek nem származhattak a sajtóból – amire a vádlott hivatkozott. R. Lajos alkalmi barátnője szintén megerősített számos információt. R. Lajos egyébként nem csak a szomszédoknak, még a helyszínelő rendőröknek is dicsekedett kambodzsai kiképzésével, egyiküknek azt mondta, ha akarná, pár másodperc alatt vele is végezni tudna. A bíróságon megdőlt az a védekezés is, miszerint rosszakarói és a nyomozóhatóság rejtett el terhelő bizonyítékokat R. Lajos házában.

A Debreceni Törvényszék ítélete nem jogerős, az ügyész 3 nap gondolkodási időt kért, a vádlott felmentésért, védője elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért fellebbezett.

A bíróság a vádlott előzetes letartóztatását fenntartotta.

You have no rights to post comments