artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

Erőszakos többszörös visszaesőként életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék azt a férfit, aki 2011 februárjában, egy debreceni belvárosi lakásban minden keze ügyébe eső konyhai eszközzel olyannyira bántalmazta élettársát, hogy a nő a helyszínen belehalt sérüléseibe.

L. Kálmán különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette és súlyos testi sértés kísérlete miatt leghamarabb 35 év letöltése után kerülhet feltételesen szabadlábra. A bíróság a vádlottat 10 évre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta, illetve kötelezte a 7 millió forintot meghaladó bűnügyi költség megfizetésére.

Lányi Csaba tanácselnök az ítélet indoklásakor kifejtette: a vádlott a rendőrségi szakban beismerő vallomást tett, ezt azonban a bíróság előtt visszavonta. A férfi szerint miközben ő kirohant az utcára segítséget kérni, valaki bement a házba és az az idegen okozta a nő halálos sérüléseit. A bíróság két éven át folytatta le bizonyítási eljárását, minden DNS mintáról kiegészítő szakvéleményeket kért be, amelyek mindegyike a vádhatóság álláspontját támasztotta alá. A gyilkos eszközökön ugyanis megkérdőjelezhetetlenül a vádlott DNS nyomait találták a szakértők.

A Debreceni Törvényszék büntetőtanácsa elfogadta az ügyészség tényállását. Eszerint a vádlott és a sértett gyermekkoruk óta ismerték egymást, többször éltek együtt, L. Kálmánt a nőhöz szoros érzelmi szálak fűzték.

Egy közösen elkövetett bűncselekmény miatt mindketten rács mögé kerültek, az asszony azonban hamarabb szabadult és összeköltözött egy másik férfival. L. Kálmánt 2010 őszén engedték ki a BV-ből, a férfi Debrecenbe jött, hogy felmelegítse kapcsolatát a sértettel. Az asszony szakított is új élettársával, egy hónap után azonban újra otthagyta L. Kálmánt és visszatért korábbi párjához. A vádlott nem akart belenyugodni a szakításba, 2011. február 9-én ittas állapotban el is ment hozzájuk. A vádlott minden szó nélkül megütötte “versenytársát”, majd közölte vele, hogy R. az ő nője, felejtse el, a “felesége” tabu. 5-10 perc múlva a vádlott az asszonnyal együtt távozott is, a közelben lakó unokatestvéréhez vették az irányt.

Útközben végig bántalmazta az asszonyt, ütötte, rúgta, a haját tépte. A nő a bántalmazás miatt többször el is esett az utcán. A rokon házában aztán tovább folytatódott a szóváltás, az unokatestvér inkább el is ment hazulról. Nem sokkal később a vádlott és a sértett is csapott egy kört a városban, az indulatok azonban nem csitultak. Amikor újra visszatértek a rokoni lakba, az udvaron, majd a lakásban is folytatódott az öklözés, aztán a bántalmazás konyhában hágott tetőfokára. L. Kálmán az ágyra került sértettet minden keze ügyébe került eszközzel ütötte-szúrta: késekkel, villával, ollóval, vízforralóval, kitört létrafokkal, cigányfúróval, festőhengerrel. Egy idő után észlelte, hogy az asszony elveszítette az eszméletét, lelocsolta egy vödör hideg vízzel, de a nő nem tért magához. A vádlott az utcára kifutva egy buszmegállóban várakozó férfit kért meg arra, hogy értesítse a mentőket és a rendőrséget. A mentősök azonban a nőn már nem tudtak segíteni. Az asszonyon több mint 90 sérülést találtak az orvos szakértők, emellett azonban combcsont, orrcsont és bordatörést, valamint lép, vese és tüdősérülései is voltak.

Az elsőfokú ítélet nem jogerős, az ügyész tényleges életfogytiglant kér, a vádlott és védője elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért fellebbezett.

Az előzetes fenntartásáról hozott végzést azonban minden érintett tudomásul vette.

You have no rights to post comments