artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

2024. március 29. péntek

Katalin Motel és Étterem

Berettyóújfalu, Király-Hágó u. 22.

06 (54) 401-537

06 (20) 421-9411

HETI MENÜ ÉS ÉTLAP

Hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás miatt 540 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a Debreceni Járásbíróság T. Józsefet, aki 2005-ben a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat gazdálkodásáért felelős alelnökeként és felügyelőbizottsági tagként részt vett az M3-as Kht. közmunka programjában fellelt törvénytelenségek megoldásában. A társaságnál a könyvvizsgáló tárta fel, hogy a közmunkaprogramban pénzügyi hiány keletkezett.

A bíróság ítélete szerint egyértelmű, hogy T. József hivatalos személyként járt el, mint ahogyan az is, hogy a kht-nál felmerült pénzügyi szabálytalanságok feltárására szóban megbízást kapott a közgyűlés elnökétől. Szilágyi Ágnes bíró indoklásában kitért arra is, T. József tudta, hogy bűncselekmény történt, mégsem tett feljelentést, sőt kifejezetten a bűncselekményekről az elnököt sem tájékoztatta. Azzal pedig, hogy utasítást adott a pénzügyi szabálytalanságok megoldására, a büntetőeljárás meghiúsítására törekedett. A bíróság kitért arra is, hogy a tanúvallomásokból leszűrhető: az akkori közgyűlési elnököt autokrata vezetési stílus jellemezte, így kizárt, hogy T. József elnöki utasítás nélkül vizsgálódott volna.

A megbeszélésen titokban készült hangfelvétellel kapcsolatban a bíró elmondta: a felvétel bizonyítékként törvényesen használható fel, manipulációra utaló nyomokat pedig a szakértő nem talált.

A Debreceni Járásbíróság szerint a büntetési célok a pénzbüntetés kiszabása mellett is megvalósulnak.

Az 540 ezer forint pénzbüntetés 540 napi tételnek felel meg, ha T. József nem fizeti meg a pénzbüntetést, a törvény értelmében a bíróság 540 napi fogházra változtathatja át a büntetést.

Az ítélet nem jogerős. Bár az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője felmentésért fellebbezett.

Az ügy háttere:

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2003 júliusában hozta létre az M3-as Kht-t. P.Barnabás ügyintéző titkár munkakörben dolgozott, ill. az ügyvezető betegállománya idején ő látta el az ügyvezetői feladatokat. B.Péter projektvezetőként tevékenykedett a társaságnál. 

T.József vádlott a cselekmény időpontjában a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés gazdálkodásért és gazdaságpolitikaitevékenységért felelős alelnöke, ill. az M3-as Kht. Felügyelő Bizottságának tagja volt.

Az M3-as Kht-nál pénzügyi szabálytalanságok merültek fel, amelyről a közgyűlés elnöke, Dr. Juhászné Lévai Katalin is tudomást szerzett és megbízta T.Józsefet, hogy vizsgálja ki a felmerült problémákat. A kht. könyvvizsgálója feljegyzést készített a szabálytalanságról. T.József 2005. február 9. és 15-ére értekezletet hívott össze, amelyen részt vett B.Péter, P.Barnabás és egy ideig az alelnöki titkárságvezető. Mindkét értekezleten T.József rosszallását fejezte ki a szabálytalanságok, jogosulatlan kifizetések miatt, de többször jelezte, hogy az ott elhangzottakat szűk körben szeretné tartani és a botrány elkerülése érdekében semmilyen eljárást nem kezdeményez. T.József az értekezleten szerzett tudomást arról, hogy B.Péter és P.Barnabás az ismeretlen okból keletkezett hiányt miként próbálták eltüntetni: 

- 4 alkalmazott 2004. december és 2005. januári fizetését megemelték, a 684.760 Ft különbözetet azonban az érintettek nem vették fel, hanem a pénzt támogatásként befizették a kht. számlájára. 

- a 4 alkalmazottnak saját gépjármű használatot engedélyeztek, fiktív gépjármű útvonal nyilvántartás szerint 984.995 Ft jogosulatlan költségtérítést a kiadási pénztárbizonylat szerint P.Barnabás aláírásával kifizettek, de ezt az összeget az érintettek nem vették át.

A két összeggel az M3-as Kht. közmunkaprogramja során felmerült hiányát pótolták.

A 2005.február 15-én tartott értekezleten T.József a könyvvizsgáló segítségével megbeszélte az érintettekkel a törvényesség látszatának érdekében felvetett megoldási javaslatokat. A megbeszélésekről P.Barnabás hangfelvételt készített. Másnap a hangfelvétel másolatával és egyéb okirati bizonyítékokkal feljelentést tett a Nyíregyházi Rendőrkapitányságon.

T.József 2005. február 24-én feljegyzést készített a megyei közgyűlés elnökének, amelyhez csatolta a könyvvizsgálói jelentést is. Azt kérte az elnöktől, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket és kezdeményezzen eljárást az M3-as Kht. Közmunkaprogramjában résztvevő vezetőkkel szemben. A vádirat szerint azonban T.József a két értekezleten a cégvezetők által feltárt és beismert bűncselekményekről konkrétan nem tájékoztatta Juhászné Lévai Katalint és törvényi kötelezettsége ellenére feljelentést sem tett a tudomására jutott bűncselekmények miatt. T.József számára nyilvánvaló volt, hogy bűncselekmény történt és erről mint hivatalos személy szerzett tudomást. A megoldási javaslatok kidolgozására utasítás és a tevékeny részvétel alkalmas volt a büntetőeljárás sikerének meghiúsítására.

P. Barnabás feljelentése nyomán P. Barnabást és B. Pétert 2010-ben, illetve 2012-ben jogerősen elítélték ugyanezzel az esettel összefüggésben sikkasztás bűntette és magánokirathamisítás vétsége miatt. Mindketten pénzbüntetést kaptak.

A pénzbüntetés egyébként - többek között a megrováshoz, próbára bocsátáshoz, közérdekű munkához hasonlóan - nem kerül bele az erkölcsi bizonyítványba és az illető nem számít büntetett előéletűnek. Az érintettek a jogerős döntéssel automatikusan mentesülnek a hátrányos jogkövetkezmény alól.

You have no rights to post comments