artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

A vádirat szerint az I.r. H. Csaba (36) a Debreceni Rendőrkapitányságon helyszínelő - nyomozóként teljesít szolgálatot. Még 2011 márciusában egy ismerőse - II.r. K.Attila - azzal hívta fel, hogy nézzen utána, milyen céllal, milyen ügyben idézték be tanúként a rendőrségre.

Az elsőrendű vádlott hivatali helyzetével visszaélve még aznap belépett a rendőrség nyilvántartási rendszerébe és a vádhatóság szerint jogosulatlanul betekintett a büntetőügy adataiba: ki és milyen bűncselekmény miatt tett feljelentést, ill. kiket hallgattak meg addig tanúként.

A csalás miatt indított büntetőügy adatait az I.r. vádlott közölte a II. r. vádlottal. 2011 májusában egy másik ismerős kért segítséget az I.r. vádlottól. T.Ernő  - III.r. vádlott – azért hívta fel, hogy megtudja, milyen ügyben hívták be tanúként a Debreceni Rendőrkapitányságra fiatalkorú unokáját. Amikor H.Csaba szolgálatban volt, kollégája jelszavával belépett a nyilvántartási rendszerbe, utánanézett a folyamatban lévő büntetőügy részleteinek, majd telefonon közölte a III.r. vádlottal, hogy az Oroszlányi Rk. megkeresése alapján egy csalás ügyben hallgatják ki unokáját tanúként Debrecenben.

2011 júniusában egy autóra vonatkozó adatok miatt hívta fel a rendőrt a IV.r. vádlott, M. István, a két ismerős másnapra személyes találkozót is megbeszélt. A vádiratban az áll, hogy az I.r. vádlott ebben az esetben jelvényszámát megadva a Hajdú-Bihar Megyei Rfk. Ügyeletvezetőjét kérte meg, hogy a központi számítógépes nyilvántartásból kérje le a konkrét autó adatait, ki a tulajdonosa, ill. hogy áll-e körözés alatt a jármű. Később az I.r. vádlott közölte a IV.r. vádlottal a gépkocsi tulajdonosának nevét és lakóhelyét is. Az ügyészség szerint H. Csaba hivatalos személy és hivatali helyzetével visszaélve jogtalan előnyt szerzett. Az ügy kiemelt jelentőségű.

Az ítélethirdetés 2013. március 22-én, pénteken 11 órakor lesz a Debreceni Törvényszéken.

Debreceni Törvényszék

You have no rights to post comments