A Debreceni Törvényszékre és az illetékességi területén működő helyi bíróságokra 2025. évben összesen 63.034 peres és nemperes, első és másodfokú ügy érkezett, ami 810 üggyel több a tavalyi és 1897 üggyel több a 2023. évhez képest. A befejezések száma 2,4 %-kal nőtt az előző évhez képest, így 2025. évben 63 336 darab ügy nyert befejezést a Debreceni Törvényszéken, 302 darabbal több, mint amennyi érkezett. A 2025. december 31-én folyamatban lévő ügyek száma 7 501 darab volt, ami 3,9 %-kal kevesebb, mint az azt megelőző év utolsó napján.
Amennyiben kizárólag a peres ügyeket nézzük, akkor az érkezett ügyeken belül egy minimális – 1,8 %-os – csökkenés volt tapasztalható, azaz a 2024. évi 12 960 darabról – 238 darab üggyel – 2025. évben 12 722 darabra mérséklődött a peres ügyérkezés. Ennek hátterében főleg a törvényszéki elsőfokú ügyek érkezésében bekövetkezett változás áll.

A polgári ügyszakot tekintve a Debreceni Törvényszék illetékességébe tartozó járásbíróságokon 2024. évben 5194 darab, míg 2025. évben 5266 darab polgári peres ügy indult, a befejezések száma pedig a tavalyi évben 5 135 darab volt. Az ügyek érkezése és a befejezések számának és arányainak vizsgálata során egy kiegyensúlyozott és közel stagnáló trend figyelhető meg.
Legnagyobb ügyérkezés a Debreceni Járásbíróságon volt, azonban a megelőző évinél kevesebb gazdasági per indult. A Berettyóújfalui, Hajdúböszörményi, Hajdúszoboszlói és Püspökladányi Járásbíróságokon a gazdasági peres ügyforgalom továbbra is a kisebb volumenű ügyek kategóriájába tartozik, az érkezési és befejezési számok itt is alacsonyak maradtak. A járásbíróságokon indult gazdasági peres ügyek száma 2025. évben 256 darab volt, azaz a 2024. évi 279 darabhoz képest 8,2 %-kal csökkent, a befejezések száma viszont 265 darabról 269 darabra nőtt.

A büntető peres ügyek tekintetében a 2024. évben tapasztalt stagnálás tendenciája 2025. évben is jellemző maradt, a járásbírósági szintet tényszerűen kiegyensúlyozott ügyforgalom jellemezte. Míg a vizsgált évet megelőző évben 1 295 darab, addig 2025. évben 7 darabbal kevesebb, 1 288 darab büntető peres ügy érkezett és 1 293 darab peres ügy fejeződött be a járásbíróságokon. A vizsgált időszakról az is elmondható, hogy a 2024. évihez képest a büntető nemperes ügyek érkezése járásbírósági szinten gyakorlatilag változatlan maradt (3 996 darab ügy, 2024. évben 3 974 darab).
Érdemes ugyanakkor kiemelni, hogy a Debreceni járásbíróság vonatkozásában a nyomozási bírói ügyek számában az emelkedő tendencia tovább folytatódott 2025. évben is. A korábbi évhez képest 18,4%-kal nőtt ezen ügyek száma, amely 157 üggyel jelent többet az előző évi adatokhoz képest. A szabálysértési peres ügyeket tekintve a megelőző évhez képest 2025-ben egy további 2,9 %-os emelkedés volt tapasztalható (2 489 darab ügy), a nemperes érkezés pedig – jelentős mértékben – 15,5 %-kal nőtt a 2024. évihez képest (16 008 darabról 18 496 darabra). Az érkezéssel arányosan növekedett a befejezések aránya is, és összesen 20 674 darab peres és nemperes szabálysértési ügyet fejeztek be az ügyszakban tevékenykedő bírósági titkárok.
Ahogy a tavalyi évben is, a járásbíróságokra 2025. évben is családjogi perből érkezett a legtöbb, ami az összes peres érkezést 43,25%, azaz 2388 darab ügyet jelentett. A kötelmi perek 23,81%-al, 1315 darab üggyel, a gondnoksági ügyek pedig 14,56 %, 804 darab üggyel képviseltették magukat.
A büntető ügyszak vonatkozásában a törvényszék elsőfokú ítélkezésében az érkezett peres ügyek száma 2024. évben 76 darab volt, míg 2025. évben 64 darab. A csökkenés 15,8%-os, és elmondható, hogy ezen ügyforgalmi változás a nemperes ügyeket tekintve is tapasztalható volt, így 2024. évi 410 ügyről 2025. évre 376 ügyre történt csökkenés az érkezés számban (8,3 %-os csökkenés). A peres ügyek tekintetében a befejezési szám 56-ról 69-re emelkedett (23,2 %-os növekedés), és a 2025. december 31-én folyamatban lévő peres ügyek száma 71 darabra csökkent (76 darabról).
A másodfokú büntető peres ítélkezés területén 2023. évtől folyamatos növekedést lehetett tapasztalni, amely tendencia 2025. évben stagnálni látszik. Az érkezett ügyek száma 2023. évben 372 darab, 2024. évben 428 darab, míg 2025. évben 422 darab peres ügy volt, ami enyhe csökkenést mutat (1,4 %). A befejezett ügyek száma viszont emelkedett 383 darabról 385 darabra, ám a folyamatban maradt ügyek száma 179 darabról 216 darabra nőt, ami komoly igazgatási és ítélkezési odafigyelést követel.
Fontos, hogy a bíróság elé állítások száma tovább nőtt, így 2024. évben 230 ügyről 2025. évben 246 ügyre, ez hozzájárult az ítélkezés időszerűségét jellemző adatok kedvező alakulásához.

A tavalyi évhez hasonlóan, a járásbíróságokra 2025. évben is közlekedési bűncselekményekből érkezett a legtöbb, 823 darab, ami az összes ügy 20,88 %-át jelentette. A képzeletbeli dobogó második helyén a lopás áll, 598 darab üggyel – ez 15,17% -, Majd a testi sértések következnek 244 darab üggyel, ami 6,19%-ot jelent. 2025. évben csökkent a kábítószerrel kapcsolatos vádemelések száma, ami 2,66%-át teszi ki a járásbírósági büntető összügy érkezésnek.
A közigazgatási ügyszakot vizsgálva elmondható, hogy a 2025. évben érkezett törvényszéki elsőfokú peres ügyek (2 719 darab) viszonylatában a közigazgatási peres érkezés a maga 1 885 darabszámával a törvényszék elsőfokú összérkezésének 69,3 %-át tette ki annak ellenére, hogy évek óta egy markáns csökkenés tapasztalható az ügyszakban.
Míg 2023. évben 2 947 darab, 2024. évben 2 170 darab, addig 2025. évben – az előző évihez képest további 13,1 %-kal kevesebb – 1 885 darab peres ügy érkezett a Debreceni Törvényszék Közigazgatási Kollégiumába. A befejezések száma meghaladja az érkezést, számuk 2023. évben 3 046 darab, 2024. évben 2 162 darab, 2025. évben pedig 2 192 darab volt, a folyamatban maradt peres ügyek száma 2024. december 31-én 880, 2025. december 31-én 573 volt, ami egy 34,9 %-os jelentős csökkenést jelent.
A közigazgatási ügyszak ügyforgalmának csökkenése az időszerűségi mutatókra is pozitívan hatott, így a 2 éven túli peres ügyek száma jelentősen – 19 darabról 13 darabra – csökkent, arányuk mindössze 2,3 %-a folyamatban lévő közigazgatási peres ügyeknek. Az 1 éven belül befejezett perek száma 1 958 darab, ami 89,3 %-os arányt jelent.
A vagyoni elégtétel tárgyában 2022. január 1-jétől terjeszthető elő kérelem, az országban két bíróság intéz ilyen típusú ügyeket, a Pécsi és a Debreceni Törvényszék. A Debreceni Törvényszéken 2024-ben 143 darab, 2025-ben pedig a tavalyi jelentős ügyszámhoz képest is majd 100%-ot emelkedett az érkezés és 283 darab ilyen ügy indult. Mindegyik ügyről elmondható, hogy szakmailag bonyolult megítélésű, nagy munkaigényű ügyek, nem ritkán 10 évnél hosszabb pertartamú ügyekben kell állást foglalni abban a kérdésben, hogy adott eljárási cselekmény mennyire volt időszerű, adott határidő a bíróság, vagy esetleg a kérelmező érdekkörében felmerült okból telt el indokolatlanul.

A bíróság működésében már napi rutin a bírók számára a Via Videó eszközök használata. Ez a fajta innovatív technológia mára nélkülözhetetlen lett, a tavalyi évben 1485 tárgyaláson használták a technikai eszközt, ebből webfelületen keresztül 177 csatlakozás történt. Külföldi végponttal 5 távmeghallgatás valósult meg, közülük volt olyan alkalom, amikor a meghallgatott fél Németországban vagy éppen Csehországban tartózkodott. A rendszer további tárgyalókba történő beszerelése az elkövetkező évek egyik feladata.
A bírósági múlt és hagyomány ápolása a Debreceni Törvényszék életében továbbra is fontos. Folytatódott az egy évtizedre visszanyúló azon törekvését, hogy a vármegye igazságszolgáltatásának múltját tudományos igénnyel feltárja. „Az államszocialista korszak jogszolgáltatása Hajdú-Bihar megyében” című kötetet 2025. november 24-én a Debreceni Járásbíróság dísztárgyalójában rendezett konferencián ismerhették meg az érdeklődők. A kiadvány immár a nyolcadik a bíróságtörténeti kutatások eredményeit bemutató könyvek sorában.




