artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

Újraindul Staféta rovatunk, amelyben olyan embereket szólítunk, meg, akik valamilyen szempontból értéket teremtettek városunkban, példaként állíthatók a közösség elé. Interjúalanyunk Lisztes Éva közművelődés-szervező, aki idén 30 éve kulcsszerepet tölt be Berettyóújfalu közösségi és kulturális életében, jelenleg a Berettyó Kulturális Központ igazgató-helyettese, a Bihari Népfőiskola elnöke, saját vállalkozásában pedig egy autósiskolát vezet.

 

  • Mikor cseppentél bele városunk közösségi életébe?

liszteseva061989-ben államvizsgáztam a Debreceni Tanítóképző Főiskolán, de a diploma megszerzése után rögtön pályaelhagyó lettem. Az akkori igazgatónak, Porkoláb Lajosnak köszönhetően itt, ebben a művelődési házban kezdtem a szakmai pályafutásomat 1989. július elsején népművelőként, tehát idén nyáron volt 30 éve, hogy kisebb kihagyással a ma már Nadányi Zoltán nevét viselő Művelődési Házban dolgozom. Úgy gondolom, ez az első és egyetlen munkahelyem lesz. Közben 2008-ban megszületett a fiam, a Gyes ideje alatt a Bihari Népfőiskolába mentem vissza dolgozni, ahol 2015. december végéig tevékenykedtem. A népfőiskoláról elmondhatom, hogy ugyanezt a szekeret tolja a városban, hiszen az elsők között kezdte meg a Bihari kistérségben az akkreditált felnőttképzést, országosan is elsőként a kulcskompetenciák fejlesztése témakörében. Abban az időszakban mi több száz embernek adtuk át azt a saját magunk által kidolgozott tananyagot, melynek segítségével könnyebbé vált tanulóink számára az életben való eligazodás, a munkába történő visszatérés, sikeresebbé váltak munkájuk során.

  • Konkrétan milyen tevékenységet folytatsz most?

Alapító tagja, és 2014 óta elnöke is vagyok a Bihari Népfőiskolának, és büszkén mondhatom, azon ritka népfőiskolai egyesületek közzé tartozunk, akik saját székházzal rendelkeznek. Pályázati forrásból építettük a kétszintes épületünket, ahol jelenleg felnőtteknek tartunk nagyon népszerű alapszintű informatikai képzéseket.

2016. január elsején kerültem vissza a kultúrházba, az akkor létrehozott Berettyó Kulturális Központ általános igazgató-helyettesi, illetve a Nadányi Zoltán Művelődési Ház és a Makk Kálmán Mozi intézményvezetői feladatait látom el jelenleg. Tavaly újabb telephellyel bővült a BKK, pályázati forrásból létrehoztuk a Bodorka NépmesePontot, amely reményeink szerint a projekt lefutása után is megmarad, hiszen a régióban egyedülálló, mind a gyerekek, mind a felnőttek körében nagyon népszerű. Egy művelődési házban mindenki sokrétű tevékenységet folytat, hiszen mindig besegítünk egymásnak. Együtt dolgozunk, és ez ad egy általános rálátást, a gyakorlat pedig segít kifejleszteni a szükséges kompetenciákat.

"Én úgy érzem itt teljesedtem ki, és itt fogalmazódott meg bennem, hogy a közösséget szeretném szolgálni."

Közel 4 éve a kollégákkal közösen felépített koncepció szerint folytatjuk a közművelődés szervezését Berettyóújfaluban, és úgy gondoljuk jó az az irány, amit követünk, számos sikeres rendezvényt, rendezvénysorozatot mondhatunk magunkénak az elmúlt időszakból. A teljesség igénye nélkül szeretném kiemelni a nemrégiben megrendezett Tájak-Házak-Ízek Fesztivált, ahol minden előzetes várakozáson felül, 69 főzőcsapat mérte össze tudását határon innen és túl, illetve több száz érdeklődő látogatta meg a rendezvényt a nap folyamán.

liszteseva03

"Az érték a mérték, és a közösséget szolgáljuk."

Számunkra az a legjobb visszajelzés, amikor az emberek úgy mennek el a rendezvényről, hogy mosolygósak, és megköszönik az élményt. Igyekszünk megkérdezni a lakosságot, hogy kiket látnának szívesen akár egy majálison, akár egy színházi előadáson. Ez év januárjában például kértük a lakosság véleményét, milyen előadókat hívjunk a Bihari Polgári Esték előadássorozatba, és nagyon jó tippeket kaptunk. Azóta több sikeres előadáson is túlvagyunk már, köszönhetően az együttműködésnek.

Nagyon fontos számunkra a közösségépítés is, igyekszünk minél több helyi közösség létrejöttében, megalapozásában segítséget nyújtani, amelyhez európai uniós pályázatok nyújtanak segítséget. A legutóbb ily módon létrejött közösségünk a nemrég városi szinten is bemutatkozó Perspektíva Festőkör. De évek óta sikeresen működik a Bihari Barangoló olvasókör, az egészségvédő körünk, a papírfonó körünk, a fotós szakkörünk és a mi „ernyőnk” alá tartozik a gluténmentes szakkör és a Senior tánccsoport is. Nagyon népszerű a Fűben-fában orvosság tanfolyamunk, illetve a tavalyi évtől kezdve újra van képzőművészeti alkotótáborunk is. Büszkén mondhatom, hogy nagyon jó kapcsolatban vagyunk a helyi civil szervezetekkel is, és ez a jó kapcsolat kölcsönös és gyümölcsöző.

Mindemellett a mai napig megmaradt számomra a tanítás is, hiszen 1991-től gépjárművezetést is oktatok, tíz éve a saját autósiskolámban. Büszke vagyok arra, hogy az egyik kolléganőmmel saját munkafüzetet dolgoztunk ki a KRESZ tananyag feldolgozására, amelyet előszeretettel használnak a tanulóink annak ellenére, hogy az elméleti oktatás ma már többnyire az interneten zajlik.

  • Eléggé szerteágazó a munkád, milyen végzettség szükséges mindehhez?

liszteseva02A Zalka Máté Szakközépiskolában óvónőként végeztem, majd utána a Debreceni Tanítóképző Főiskolán tanítóként diplomáztam. A közművelődésben évente szükséges tovább képeznünk magunkat, melynek során a KKDSZ Akadémián felsőfokú kulturális menedzser végzettséget szereztem. Mi a népfőiskolában is az életen át tartó tanulás fontosságát hirdetjük, ennek egyik élő példája vagyok én, hiszen idén a Debreceni Egyetem közösségi mediáció mesterszakán kezdtem meg tanulmányaimat.

Az autósiskola vezetéséhez gépjárművezetői-szakoktatói vizsgát tettem, így mind elméletet mind gyakorlatot oktathatok.

  • Mi motivál a munkád során?

Ahhoz, hogy valaki ebben a szakmában dolgozzon 30 éven keresztül, kell egy nagy adag megszállottság. Sajnos, a mi hivatásunkban az anyagiak nem jelentenek motivációt, mivel a minimálbér környékén mozog a fizetésünk. Amikor óvónőként végeztem, éreztem, hogy nagyon szeretek emberekkel foglalkozni, ezért is tanultam tovább tanítónak. Ez az irány folytatódott népművelőként is, ahol eleinte gyerekműsorokat, bábszínházakat, játszóházakat, pedagógusoknak játszóházi módszertani foglalkozásokat szerveztem. liszteseva05Abban az időben nagyon népszerűek voltak ezek a foglalkozások, a pedagógusok és a gyerekek is szívesen jöttek hetente többször is, hiszen itt olyan körülmények között tanulhattak, szórakozhattak, amelyet nem tudtak megteremteni az iskolában. Mára ez a dolog megváltozott sajnos, de vannak más egyéb programjaink, családi napjaink, ahova most már a szülők hozzák el a gyermekeket. Ebben nyújt nagy segítséget a Bodorka NépmesePont, ahol varázslatos körülmények között találkozhatnak a magyar népmese világával, az élőszavas mesemondással.

Mi motivál? Minden pozitív visszajelzés a munkám bármely területén óriási lendületet ad, legyen az egy vastaps egy koncert, egy teltházas színházi előadás után, vagy az a sok csillogó szempár egy gyermekrendezvény végén, de elégedettséggel gondolok a folyamatosan gyarapodó civil közösségekre is, amelyek a mi segítségünkkel erősödnek meg és válnak önállóvá.

De jó érzéssel töltött el az is, hogy 2006-ban megkaphattam egy civil díjat, a Bihar Kultúrájáért díjat, melyet a Megyei Népfőiskolai Egyesület alapított a közművelődésben kiemelkedő munkát végzők elismerésére Bihar innenső és határon túli részében.

  • Honnan jött a közösség szolgálata iránti vágy? Volt esetleg valaki a családban, akinek a példáját követted?

Az én szüleim szabók voltak, szabócenti mindig van a táskámban, de varrni nem tudok. Édesapám szabómester volt, úri szabó, nagyon sokan ismerték és szerették a városban. A mesterlevelét a mai napig őrizzük. A családban én voltam az első, aki diplomát szerzett, szóval egyfajta kakukktojás vagyok. A kisfiunk idén lesz 12 éves és a párommal mindketten ragaszkodtunk ahhoz, hogy a Széchenyi István Tagiskolába járjon, hiszen mi is ott koptattuk az iskolapadot és nagyon szép emlékeink vannak az iskolaévekről.

liszteseva04

"Szerencsés voltam, mert olyan tanárok tanítottak, mint Sándor Zeréndné, Bak Istvánné, Erdélyi Gábor."

Büszkén mondhatom, hogy én vagyok a keresztanyja az Erdélyi Gábor termünknek, hiszen én javasoltam annak idején, hogy róla nevezzük el a Nadányi Zoltán Művelődési Ház emeleti előadótermét.

  • liszteseva07Ennyi munka mellett van még szabadidőd?

6 éve költöztünk kertes házba, amivel régi vágyam teljesült, hiszen a nagymamámnál vidéki környezetben, növények, állatok között nőttem fel. Imádok kertészkedni, több mint 30 tő rózsám van. Gyerekkori "szerelmem" a muskátli, amiből ebben az évben csak pirosat vásároltam. Ötféle lonc, jázmin, orgona, rododendron, ginko biloba, japánbirs, leanderek és örökzöldek díszlenek nálunk az udvaron, amiket szeretettel ápolok, gondozok. Olyan jó kiülni este a kertbe, elcsendesedni kicsit a saját kezem alkotta természet nyugalmában.

A másik hobbim 2015-ben talált rám, amikor is a Makk Kálmán Mozi galériájában egy gobelin kiállítást nyithattam meg. Elragadott, ahogyan Szilajné Eta és a többi alkotó beszélt a gobelinezésről. Elsőként egy 15x15 cm-es árvácskát varrtam ki, és ott „elkapott a gépszíj”. Azóta számos munkám díszíti az otthonom, a büszkeségem egy egyedi, páva-motívumos gobelin, amit egyik kiállítónk, Bráda Tibor üvegképe ihletett.

  • Kinek adod tovább a stafétát és miért?

Kollégámnak, Kolozsvári Istvánnak, aki a BKK igazgató-helyettese és évek óta aktív résztvevője Berettyóújfalu közösségi életének.

You have no rights to post comments