Mennyire fontos napjainkban a természet szeretete, vagy miért jó falra mászni, esetleg több kilométeres túrákat megtenni? Kérdéseinkre városunk egyik leglelkesebb természetjárója, - egy olyan pedagógus, aki úszik, túrázik, és akinek útját még egy meredek sziklafal sem állíthatja meg - Szarka István válaszolt.
Mindenfele biciklivel jár a városban és hatalmas túrazsákot cipel. Mit tartalmaz a táskája?
Egy alkalommal a főnököm kérdezte meg tőlem, hogy mit cipelek a hátizsákomban. Azt válaszoltam minden olyan tárgyat, amely a munkámmal kapcsolatos. Az interjúra most többek között egy szülő által készített emléktárgyat hoztam magammal, néhány vándor tábori naplót a nyolcvanas évekből továbbá túráim során gyűjtött kedvenc kőzeteimből egy párat.
E tárgyak különlegességét az adja, hogy konkrét élmények kapcsolódnak hozzájuk, s tanóráimba „csempészve” őket tanítványaim számára is élményszerűbbé válhat az ismeretszerzés. Ennek a 2012-es Hejcei mászó táborról készített emléktárgynak egyik érdekessége, hogy a benne elhelyezett repülőgép szomorú mementója a Borsó-hegy oldalában 2006 januárjában történt sajnálatos tragédiának. Egy NATO repülőgép Kassa felé tartva irányt tévesztett s több mint negyvenfős utasával a község feletti hegyen zuhant le. A szerencsétlenségnek csak egy túlélője volt. Edzőtáborozásunk során egy hétig keményen mászhattunk, edzhettünk azon a Sólyom-kő nevű andezit szikla letörésen, melyen a ’70-es évek során többek között jómagam is az első mászó élményeimet szereztem. Az ott töltött napok alkalmat teremtettek arra is, hogy megismerhessük az ezer éves Hejce történetét, s a környéken túrázva a tragédia emlékhelyét is felkereshessük.
Hogyan alakult ki a túrázás iránti vonzódása?
Minden a gyermekkorban dől el. Talán ezért is olyan fontos a pedagógus munkája. Nem mindegy milyen kínálatot nyújtunk a gyermeki személyiség fogékony korszakában. Szüleim pedagógusok voltak és az akkori biharkeresztesi járásban kiemelkedő munkát végeztek a gyermektáboroztatás területén. A hatvanas években egy kis bihari tanyasi iskolában tanítottak és az ott élő gyerekeket már abban az időben az ország minden tájára eljuttatták.
Akkoriban nem voltak kiépített komfortos táborhelyek. A táborszervezőknek a táborozás előtt maguknak kellett kialakítani a sátortáborok alapfeltételeit. Komoly szervezést igényelt a tábor élelmiszerekkel való ellátása is. Gyakran élő állatokat is szállítottak és szülői segítséggel oldották meg a főzést. Mi gyerekek a túraprogramok mellett teljes értékű részesei lehettünk a mindennapos tábori tevékenységeknek is. Legizgalmasabb élményeink közzé tartozott pl. az éjszakai őrség, melynek külön feladata volt a tábori birkák őrzése is. Nagy hatással volt rám akkoriban a tömegturizmustól még mentes eredeti természeti környezet, s meghatározó élményem volt hét éves koromban az első túravezetésem, melynek során nagybátyámat vezettem fel a Dédesi Kis-vár vad szikla szirtjére. Ezek az élmények indítottak el engem azon az úton, amely végül a földrajz-testnevelés tanári szakhoz vezetett el.
A túrázás mellett a másik nagy szenvedélye a falmászás. Mi volt az az esemény, ami hatására elkezdett sziklát mászni?
A sziklamászás is a gyerekkoromhoz kapcsolódik. Hetedikes koromban elolvastam Benedek István „Csavargás az Alpokban” című könyvét, amely két fiatalemberről szól, akik kerékpárral járják be az Alpok legmagasabb csúcsait. Attól a pillanattól kezdve, hogy megláttam a ’30-as évekbeli képeket, tárgyakat, a kerékpáros túrázás és sziklamászás eszközeit, elkötelezetté váltam a sport iránt. Gyűjtöttem és elolvastam minden hozzáférhető hegymászással foglalkozó könyvet. Az Alpokba ugyan akkoriban még nem jutottam el, de középiskolás koromban már megtettem első önálló tátrai túrámat és diákéveim során bejártam legjelentősebb csúcsait. Már tapasztalt tátrai túrázóként 21 éves koromban jutottam el oda, hogy a nyíregyházi hegymászó szakosztály tagja lehettem.
A ’80-as években, hogy az akkori sziklamászó élgárda közelébe kerülhessek, a Dunántúlra költöztem. Tíz éven keresztül Balatonfőkajáron tanítottam feleségemmel, ahol évente vándor-táborozást szerveztünk tanítványaink számára. Ebben az időszakban rendszeresen felutaztam a főváros környéki és pilisi sziklamászó iskolákba, s együtt edzettem az akkori legjobbakkal. A nyolcvanas évek végén már a székesfehérvári hegymászó klub tagjaként tettem meg első alpesi sziklamászó túráimat. Tanítványaimból MTSZ természetjáró csoportot hoztam létre és évente tíz-tizenöt túranapot teljesítettünk. A tizenöt-húsz főből álló csapatunk bejárta az Országos Kék Túra Balaton-felvidék-, Bakony-, és Vértes tájegységeinek jelentős szakaszát. Különösen büszke vagyok egyik tanítványomra, aki a Veszprémi Sportmászó Egyesület alapító tagja lett.
Ön szerint rohanó világunkban mennyire fontos, hogy a gyerekek jelen legyenek a természetben?
A civilizáció fejlődése során elértünk egy olyan állapotot, amikor közvetlen irányítás nélkül a gyermeki személyiségek már nem látnak ki a városból, az épített környezetből a természetes környezetbe. Bármennyire is sokrétűek az információs csatornák, az internet önmagában kevés. A világhálón keresztül ismeretekhez, információkhoz juthatunk ugyan bármikor, a világ bármely részéről, csakhogy ezek az információk többnyire személytelenek s nem kapcsolódnak közvetlen tapasztaláshoz. A legfontosabb hiányzik: az élmény megélésének a lehetősége. Ez viszont pont azt az érzelmi kötődést hagyja ki az ismeretszerzés folyamatából, ami egy valóban elkötelezett környezettudatos személyiséget eredményezhetne a jövőben.
Gondolom a tanórákon is kiemelt hangsúlyt kap az élővilág. A földrajzórákon kimennek a természetbe?
Egyrészt valóban a tanulmányi séták alkalmával, a földrajz órákon is kimegyünk a természetbe, másrészt pedig a túráinkon jelennek meg a földrajz-, biológia-és honismereti órák. A megyei pedagógiai intézet 2004-ben kidolgozott Földanya GAIA természetismereti tanítási programjának keretei erre bőven lehetőséget nyújtanak. A tanulmányi sétákat használom a Rétsziget erdő, a Malomfüzes, az Ó-Berettyó és egyéb olyan pontok felkeresésére Berettyóújfalu környékén, melyeken még megtalálhatók az eredeti vizes élőhelyek, megmaradt keményfa liget erdő. A bihari tájban fellelhetők évszázadok-, évezredek óta a tájban jelen lévő emberi kultúrák településnyomai is.
2005-ben a Széchenyi István Tagiskola Ökoiskola címet kapott, és az azóta eltelt időszak sokoldalú tevékenységköreinek révén tavaly elnyertük az örökös Ökoiskola címet is. A környezettudatos nevelést beillesztettük a tanórai kereten belüli munkánkba, illetve csatlakoztunk olyan környezeti és természetvédelmi világnapokhoz, amelyek azóta népszerűvé váltak a gyerekek körében. Az Ózon világnapon például túrázunk a Bihar hegység legmagasabb régióiban, a Habitat világnapon meglátogatjuk a Bihari Múzeum településtörténeti kiállításait, kerékpártúrával felkeressük Berettyóújfalu ősi településeinek, középkori falvainak a helyét, a Víz világnapon a Körös szurdokvölgyeibe és a Berettyó forrásvidékére szervezünk túrákat. A gyerekek élményeikről beszámolókat írnak és az ügyes előadásokért a tanítási órákon érdemjegyet is szerezhetnek.
Hogyan próbálja megismertetni a gyerekekkel a környéket?
Az ember a természetes környezetet már évezredek óta birtokolja, formálja, alakítja saját céljai számára. Valamikor a bioszférát kimeríthetetlen forrásnak tekintettük. Ma már tudjuk, hogy az elmúlt évszázadok olyan kárt okoztak a Földanyánknak, hogy az már alapjaiban veszélyezteti megújuló képességeit. Ha gyermekeink számára esélyt akarunk hagyni egy jobb életminőségre, akkor el kell kötelezni magunkat a fenntarthatóság mellett. Ennek érdekében egy kicsit engednünk kell birtokosi szemléletünkből és tudomásul vennünk azt, hogy egy olyan bolygó gyermekei vagyunk, mely megközelítőleg 110 ezer km/óra sebességgel száguld a Nap körüli pályáján és 4,6 milliárd éves fejlődésének során megajándékozott bennünket a „bioszféra”-nak nevezett, nagyon is sérülékeny csodával. Több becsületet érdemelne az emberiségtől.
Érdekes módon a felnőtt társadalommal ellentétben a gyermekek sokkal fogékonyabbak a Föld problémái iránt. A bihari tájban élő ember történelmi múltjában pedig a természetközeli hagyományok sokasága alkalmas arra, hogy éppen a velük való közvetlen találkozás váltson ki tanítványainkban pozitív attitűdöket.
Ökoiskolaként mely természetvédő hagyományokat tartják fontosnak?
Az egyik legrégebbi magyar természetvédelmi hagyomány a Madarak és Fák Napja, melyet 2004 óta minden év májusában megünneplünk. 1906-ban kiemelkedő tudású polihisztorunk, Hermann Ottónak köszönhetjük azt, hogy az akkori kultuszminiszter elrendelte az iskolák számára kötelezően, hogy a tanév egy napját természeti környezetben töltsék el. Ezen a napon a Széchenyi István Tagiskolában túraversenyt szervezünk, ahol az osztályok azokról az ismeretekről, élményekről adhatnak számot, amelyeket tanév közbeni túrákon, környezet- és természetvédelmi eseményeken szereztek. Minden öko évnek megvan a sajátos arculata. Kiemelt helyen kezeljük a Kádár vitéz emléknapot, melyről kerékpáros körtúrával emlékezünk meg. Csatlakozunk a Bihari Természetbarát Egyesület rendezvényeihez és évente részt veszünk a Bihari Sík Tájvédelmi Körzet vetélkedőin is. Iskolánk az elmúlt évek alatt több alkalommal adott helyet környezet-és természetvédelmi kiállításnak.
A tavalyi öko év egyik szomorú eseménye volt a Rétsziget erdőről való megemlékezésünk. A Berettyó menti erdőt az előző év folyamán letermelték, mivel erdészeti szempontból vágásérett volt. Mi nem csak azért sajnáltuk, mert a város egy újabb zöld övezettel lett szegényebb. Évek óta keményfa ligeterdejébe szerveztük őszi és tavaszi tanulmányi sétáinkat, tanítványaink itt ismerték meg az Ó-Berettyó környékén lévő vizes élőhelyeket, fás- és lágyszárú növénytársulásokat, kis emlősöket, hüllőket, madarakat. Minden évben ezen a helyszínen tartottuk meg a Madarak és Fák napját is, így természetesen számtalan élményünk kapcsolódott hozzá. A Bihari Természetbarát Egyesülettel közösen szervezett megemlékezésen tanítványaink által készített tablókkal, plakátokkal prezentáltuk azt, hogy számunkra mit jelent az erdő. Ezeknek a helyi rendezvényeknek az élményszerűsége a legfontosabb. A konkrét eseményhez kapcsolódó ismeretszerzéshez így érzelmi kötődéseket is társulnak és ezzel egy későbbi lokálpatrióta szemlélet alappillérjei is létrejöhetnek.
A város egyik kitüntetett polgára. Milyen elismerést kapott?
2009-ben megkaptam a Kabos Endre városi sportdíjat, melyre nagyon büszke vagyok. Egyrészt meglepetés volt számomra a jelölés, másrészt jó érzés volt megerősítést kapnom arról, hogy tevékenységeim hatása nem csak tanítványaim tekintetéből tükröződik. Az úszó, sport, táboroztatás, turisztikai-, természetvédelmi tevékenységeim szélesítették kapcsolataimat és ennek eredményeként 2006-ban iskolánkban megépülhetett sportmászó falunk. Az azóta eltelt időszakban tanítványaim versenyeredményei országosan is ismertté tették a Berettyóújfalui sportmászást. Bár az úszósportban ma már nem vállalok annyit, hetente ma is tartok jóganyújtást a sportúszóknak.
A gyerekek körében mennyire népszerű a falmászás?
A gyerekek nagyon szeretik ezt a mozgásformát. Felsorolni is nehéz azokat a pozitív hatásokat, melyeket a sportmászás pont ennek korosztálynak biztosít. A gravitációval való egyensúlytartás, a három dimenzióban való testgyakorlás önmagában is különleges élményt nyújt. E mellett a sport mozgásanyaga olyan elfelejtett ősi izomcsoportokat aktivizál, melyeknek beidegzettsége közvetlenül a tudat alatti agytörzsi központokba fut. A hat-hét éves korban gyakran előforduló, az írás-olvasás elsajátítását jelentősen gátló mozgáskoordinációs, szenzomotoros problémák javítására kiválóan alkalmas. A testi adottságok alkathoz igazodó arányos fejlődése mellett mentálisan is nagy átalakuláson mennek keresztül a sportolók. Fejlődik problémamegoldó készségük, akaraterejük, megtanulják egymással az együttműködést, a kölcsönös felelősség vállalást. Különösen erős motivációs tényezőt jelent mind az edzésmunka, mind pedig a versenyzés során a különböző korosztályok közötti segítő technikai kommunikáció.
Mi volt a legemlékezetesebb változás, ami a falmászás segítségével jött létre?
Az egyik tanítványunkat elsős korában annyira megviselte az iskolakezdés, hogy nem akart iskolás lenni. Egy idő után felfigyelt a mászásra és ezeket az eltéréseket a sport olyan szinten korrigálta, hogy sikeresen szerepelt diákolimpiai országos döntőn is. Bár ma már nem mászik, örömmel látom, hogy egy nyugodt, kiegyensúlyozott személyiséggé vált. Tőlünk nyugatabbra elhelyezkedő országokban nemrég végeztek egy felmérést, mely során azt vizsgálták, melyik az a sportág, melyet kötelezően be kellene vezetni az általános iskolás korosztály részére. Több helyen elsőként a sportmászást említették meg. A már fentebb említett pozitív hatások mellett a mászó sport különlegessége az is, hogy a gravitáció réven az edzések a négy fal közzé csempészik a természetet, hogy aztán a felkészült sportolónak gyönyörű tiszta levegőjű hegyi tájak közötti sziklafalakon nyújtson újabb kihívásokat. Talán ezért is alkalmas különösen a fenntartható fejlődés elfogadásán alapuló személyiségek nevelésére.
Mik a jövőbeli tervei?
Az érdeklődők a honlapunkon tájékozódhatnak munkánkról.
Kinek adja a stafétát?
Különösen becsülöm azokat a pedagógusokat, akik a zenei nevelés területén kiemelkedő munkát végeznek. Kevesen tudják, de személyiségem másik oldala a zene szeretete. Tapasztalatom szerint a zenei nevelés jelenleg óriási hiányosság a magyar közoktatásban. Vélhetően ez egyik oka társadalmunk érzelmi elsivárosodásának. Szomorú tény, különösen Kodály országában. Véleményem szerint a zene amellett, hogy horizontális kapocs az emberek között, időbeli kapocs is a múlt gyökerei felé. Eleink üzenete. Egészséges személyiség és identitástudat nem nagyon képzelhető el a zene szeretete és ismerete nélkül. Szívesen látnék egy interjút Szilágyi Péterrel, neki adom át a stafétát.
