Fotó:
Talán már vagy nyolc év is eltelt azóta, hogy utoljára a gimiben jártam. Aztán pár hete odavetett a sors, csak úgy kíváncsiságból. Meglepő élmény volt, amerikai filmekben látott nagy tér fogad, széles folyosók, Európa-kompatibilis felszerelések, átalakítások. Túl sok minden megváltozott. Öregnek éreztem magam. A tanári előtt kicsit kémleltem a maiakat, aztán sikerült elérnem tanár urat is.
Gyermekkorában már megvolt a vágy, hogy ilyen szintű pozíciót érjen el életében? Egyáltalán, már gyerekkorában is pedagógus szeretett volna lenni?
Gyermekkoromban egyáltalán nem képzeltem semmi olyat, ami a jelenlegi életemben bármi módon jelen van, bár a közvetlen családomban igen sok pedagógus van, volt (édesapám, nagybátyáim, azok gyerekei, stb.). Mégsem ez döntött abban, hogy a pedagógus pályát választottam. Pedagógus pályát annak kell választani, aki késztetést érez arra, hogy magából valamit átadjon egy fiatalembernek. Ezt úgy is mondhatnám, hogy a maga képére formálja. Gyermekkorában nyilván nincsenek ilyen gondolatai az embernek.
Mikor került ebbe a gimibe, és mióta vezeti Ön az Arany János Gimnáziumot?
Mindig is érdekelt, hogy egy jó vezető mennyire hallgat meg tanácsokat, és mennyire kényszerül „önfejű” döntésekre. Ön mit gondol erről? Van jobb és balkeze?
Ha egy vezető nem hallgat meg nem annyira tanácsokat, mint véleményeket, nem igen tud jó döntést hozni. Nem mindenről a vezetőnek kell meghozni a döntést. Le kell osztani a feladatokat és ennek megfelelően a döntéseket. Az úgynevezett önfejű döntések ritkán jók. Ezt egy vezetőnek el kell kerülnie. Egy ember - ha vezető, ha nem - egész élete során állandóan döntéseket hoz, legtöbbször úgy, hogy nem is ismeri, de nem is ismerheti az összes paramétert. Ezért azokat a döntéseit kell alaposan megfontolni, amelyekkel jobbára visszafordíthatatlan folyamatokat indít el. Az ilyen döntések korrekciója lehetetlen. A korrigálható döntéseket viszont korrigálni kell. Van-e jobb és bal kezem? Egy példát mondanék ezzel kapcsolatban: Én sokáig kézilabdáztam, volt egy olyan időszak, amikor be kellett gipszelni törés miatt a jobb kezemet (jobb kezes vagyok). Én továbbra is minden egyes edzésen részt vettem és igyekeztem megtanulni mindent bal kézzel is, hogy később az összjátékban ne az legyen az igazából fontos, hogy melyik kézzel passzolom a labdát, illetve, hogy ne befolyásolja semmi, hogy melyik kézzel fogom azt meg.
Milyen fontos dolgokat tanult meg vezetői ideje alatt? Mit érez, van hova fejlődni?
Egy pedagógus munkája a folyamatos tanulásból is áll. Tehát egész pályám alatt, így a vezetői időm alatt is rengeteg dolgot tanultam. 2 dolgot emelnék ki ezek közül: az első, hogy a tanuló-pedagógus viszonyrendszerében a tanulónak van prioritása. Ha hasznos munkát akarunk végezni pedagógusként, nem taníthatunk általánosságban, csak konkrétan. A másik dolog, már kifejezetten az utóbbi évtized tapasztalata: miközben a magyar közoktatás esetleg felsőoktatás állandó problémáival szembesülünk a munkánk során (nem a tanulókról van szó), ahelyett, hogy alapjaiban alakítanánk át, sokkal inkább csak a pótcselekvésekre koncentrálunk. Toldozgatunk-foldozgatunk, de ez a gatya így is-úgyis leszakad rólunk. Mindebből következik, hogy ebből már csak fejlődni lehet, ha van elszántságunk. Bár úgy látom, hogy az új gatya varrásához egy emberöltő is kevés.
A Klebelsberg változások milyen fejleményeket hoznak az intézmény, a tantestület és a diákok életében?
Valamennyien a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) dolgozói lettünk az ország valamennyi területén. Remélem ez a helyzet mindenképp változásokat fog hozni - a pedagógusok bérezésében például - és megszűnik az az áldatlan állapot, hogy itt Hajdú-Biharban fele annyit kapunk ugyanazért a munkáért, mint Sopronban. Ez persze csak remény. Az államosítás ebből a szempontból jól is elsülhetne. Én magam leginkább azt sérelmezem, hogy az önkormányzatok szerepe az oktatás alakításában a nullára redukálódott. Bár Muraközi István Polgármester Úr tantestületi értekezleten biztosított bennünket arról, hogy a városra továbbra is számíthatunk. Maga a tankerület személyi összetétele is azt mutatja, hogy együttműködő intézmény fogja össze a járás oktatását. A tantestület és különösen a diákok, csak később éreznek ebből a változásból, ha a kerettanterv jelenlegihez képest korlátozóbb lesz.
Ha jól sejtem, ahogy más intézmények sem, így az Arany sincs anyagilag nagyon eleresztve. Viszont, ahogy Ön mondta, ésszerűen is fel lehet használni a pénzt. Vannak intézményi büszkeségek, alternatív megoldások?
Az a társadalom, amely az oktatásán akar pénzt spórolni, akár úgy, hogy nem veszi figyelembe a 21. század fejlesztési követelményeit, illetve tananyag tartalmak korszerűsítése helyett, alapvetően csak a korlátozásával kíván élni, nem sok jóra számíthat. Az a baj (szerintem), hogy az oktatásra szánt igen kevés hányadát a GDP-nek nem közvetlenül az oktatás kapja, hanem az oktatás farvizén előrelopakodó, mintha oktatnánk típusú szervezetek. A részletezéstől eltekintenék. Igen vannak intézményi büszkeségeink, tagozataink, amelynek megsegítésére az idén elindul például az Öveges program, amely a természettudományos terület megerősítését szolgálja ebben a térségben. Kínálva ezzel egyedülálló alternatívát Berettyóújfalu oktatásában.
Elárulja, hogy összesen mennyi pénz és mennyi idő van a felújításban? Sok munka kellett a pénz megszerzéséhez, kellett-e szerencse is hozzá? Elégedettek a végeredménnyel?
Az iskola felújításának projektje anyagi szempontbók is nyilvános. Hivatalosan közel 500 millió forintot kaptunk az állami költségvetésből, amit az önkormányzat durván 5%-kal fejelt meg. Ha hozzáveszek néhány járulékos elemet, ami részben az iskola környezetének jóindulatán, illetve takarékosságán múlt, akkor ez valamivel kevesebb, mint 550 millió forintba került. Ebben a pályázatban igen sok munkája van az önkormányzatnak, az iskolának, illetve a politikai döntéshozóknak is. Kellett hozzá szerencse, amit mindig irányítani kell. Az eredménnyel elégedettek vagyunk, de nem gondoljuk, hogy ez végeredmény. Éppen az Öveges program bizonyítja.
Mit vár a következő 10-20 évtől; mind a diákok, mind a tantestület és mind az oktatási rendszer és színvonal alakulását tekintve? Ön szerint borús vagy derűs a jövőkép?
Tíz, pláne húsz év beláthatatlan. Bármelyik paraméter tekintetében. Jó lenne, ha derűs lenne a kép. Az oktatás ugyanis befektetés, méghozzá nemcsak az egyén, de az állam, a társadalom számára is. Az oktatás sikerének valódi fokmérője viszont a gazdaságba beépülő, beépíthető tudás. Erre csak akkor kerülhet sor, ha a befektetés szándéka egyértelmű, nyilvánvaló. Lásd fent.
Ha van szabadidő, azt mivel tölti? Nem árulok el nagy titkot, hiszen mindenki tudja, hogy Tanár úr a természet és a földrajz szerelmese. Kirándulások, olvasás?
Én már a szabadidőmben inkább csak a sebeimet nyalogatom. Bár szerelmeim nem változtak, nagyon sok restanciám van, mind a kirándulás, mind az olvasás területén.
Mi, vagy mik azok, amivel a legelégedettebb szakmai szempontból? Mi az, amit még mindenképpen szeretne elérni?
Egy iskola akkor lehet nyugodt - mert elégedett igazából talán soha - a szakmai munkájának eredményességét illetően, ha majd a 10-15 éves érettségi találkozókon sikeres emberekkel találkozik. Más szintén az iskolai munka elégedettségét jelentheti (talán minőségét is), hogy a közvetlen környezetünk /értem ez alatt a Sárréti kistérség valamennyi polgárát/ valódi döntéshozóinak közel teljes hányada iskolánk volt tanulója. Teljesen független a politikai szempontoktól. Szerintem ennél elérhetőbb célt, minthogy a már említett térségben az iskola megkerülhetetlen legyen az állampolgárok számára, felesleges kitűzni.
Milyen országokat látogatna meg szívesen, ahol még nem járt, és miért pont azokat?
Nem vágyom el hosszabb időre valójában sehova. De ha mégis módomban volna, akkor Kanadába mennék, Alberta államba, Red DeerRiver tartományba Drumheller városába. Édesanyám ott született.
Tegyünk úgy, mintha lenne Önnél most egy mikrofon és egy hangosbemondón keresztül szólhatna tömegekhez. Mit üzenne?
Soha nem éreztem, hogy tömegekhez kellene szólnom, ilyen belső indíttatásom nincs. Elég lenne, ha provincionálisan is fogadókészek lennének.
Kinek adjuk át a stafétát?
A stafétát Szarka Istvánnak adom át.
