artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

2024. március 29. péntek

Katalin Motel és Étterem

Berettyóújfalu, Király-Hágó u. 22.

06 (54) 401-537

06 (20) 421-9411

HETI MENÜ ÉS ÉTLAP

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát. A fiatal fiúnak jármű önkényes elvétele miatt kell felelnie.

Egészen a Berettyó folyó töltéséig jutott személygépkocsival az a 16 éves fiatal, aki a megalapozott gyanú szerint elvitte a rokona utcán parkoló gépkocsiját. A nyomozás adatai szerint a fiú a nagybátyjánál tartózkodott 2020. december 8-án, amikor egy fogasra felakasztott táskából kivette az autó kulcsát, majd azzal – a tulajdonos tudta és engedélye nélkül – elhajtott.

A helyi lakos egy közelben lévő hídig jutott, itt meg akart fordulni, de a járművel megcsúszott és az autó leállt. Pechére a motortér elkezdett füstölni, majd kigyulladt, így a fiú – ijedtségében – gyalog ment haza és ezt követően szólt a rokonának a történtekről. A sértett már csak a lángoló autóról tett bejelentést a rendőrségre. Az egyenruhások a feltételezett elkövetőt elfogták, majd előállították és jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. Beismerő vallomást tett.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság az ügy vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

You have no rights to post comments