Szeptember 02-a és 10-e közötti időszakban, Berekböszörményben egy egyedül élő 73 éves idős hölgy sérelmére két fiatalkorú és egy felnőtt korú - szintén berekböszörményi lakosok - több alkalommal követtek el bűncselekményt oly módon, hogy a sértett figyelmét ketten elterelték, mely idő alatt a harmadik a lakásba besurrant és onnan több, mint 3 és fél millió forint készpénzt tulajdonított el, majd a lopott pénzen osztoztak.
A Biharkeresztesi Rendőrőrs parancsnoka – a bűncselekmény jellege és a felmerült információk alapján – olyan intézkedéseket vezetett be, melynek eredményeként, az idős asszony sérelmére megkísérelt, újabb bűncselekmény elkövetése közben 2012. szeptember 11-én, kedden a délutáni órákban a három személy tettenérésére és elfogásra került.
Előállításukat követően mindhárman egybehangzó, őszinte beismerő vallomást tettek. A büntetőeljárást a Biharkeresztesi Rendőrőrs Bűnügyi Alosztálya folytatja le.




