artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

Az egyik sofőr elhajtott a baleset helyszínéről, míg a másik járművezető kábítószert fogyasztott mielőtt a volán mögé ült.

Közúti közlekedési baleset történt 2018. július 4-én 19 óra 30 perc körül a 47-es számú főút 14. kilométerszelvényében. A rendelkezésre álló adatok szerint egy 34 éves nő közlekedett az általa vezetett BMW típusú személyautóval Derecske felől Sáránd irányába, amikor egy előtte haladó kocsisor előzésébe kezdett, azonban egy vele azonos irányba közlekedő gépjármű vezetője nem vette észre, hogy már előzik, és kikanyarodott a bal oldali forgalmi sávban lévő autó elé. A BMW vezetője, azért hogy elkerülje az ütközést, elrántotta a kormányt, lehaladt az útról és egy fának csapódva állt meg. A berettyóújfalui nő az elsődleges orvosi vélemény alapján súlyos sérüléseket szenvedett. A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy a balesetet okozó sötét színű személyautó segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről, továbbá az is kiderült, hogy a 34 éves nő a vezetés megkezdése előtt kábítószert fogyasztott.

A nyomozók az ismeretlen gépjármű és annak vezetőjének felkutatása érdekében adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, amelynek eredményeként azonosították a sötétkék személyautó sofőrjét, akit hajdúbagosi otthonában elfogtak, majd előállítottak a Berettyóújfalui Rendőrkapitányságra. A 44 éves férfival szemben segítségnyújtás elmulasztása bűntett, míg a BMW-t vezető nővel szemben kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

You have no rights to post comments