artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

A komádi rendőrök rövid időn belül elfogták az 52 éves helyi férfit.

Egy élelmiszerbolt eladója Komádiból tett bejelentést a rendőrségre 2018. március 26-án 13 óra körül arról, hogy egy férfi bement a boltba és azzal fenyegette meg, hogy előveszi a nála lévő kést. A fenyegetést követően a kasszához lépett és kivette az abban lévő pénzt, valamint elvette az eladó mobiltelefonját is a pultról. A rendőrök a helyszínre mentek, ahol széleskörű adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, amelynek eredményeként perceken belül azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét. Az egyenruhások H. Ferencet még a helyszín közelében elfogták, majd előállították a Komádi Rendőrőrsre. A nyomozók az 52 éves férfit – gyanúsítotti kihallgatását követően – bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet a Debreceni Járásbíróság 2018. március 28-án elrendelt.  A megalapozott gyanú szerint a férfi az eltulajdonított pénzből cigarettát vásárolt egy közelben lévő dohányboltban.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított a bolt több berendezési tárgyát, valamint a pénztárgépet is megrongálta.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság H. Ferenccel szemben rablás bűntett, valamint rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást, amelyet a napokban befejeztek. A nyomozók az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbították az illetékes ügyészség részére.

You have no rights to post comments