artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

A rendőrök befejezték a nyomozást azzal a lengyel sofőrrel szemben, aki balesetet okozott a 47-es számú főút hajdú-bihari szakaszán.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyatott vizsgálatot egy lengyel állampolgárral szemben.

A 38 éves gépjárművezető 2018. február 13-án 22 óra körül közlekedett az általa vezetett nyergesvontatóval a 47-es számú főúton Derecske irányába. A sofőr haladása során a 29. kilométerszelvényhez érkezve nem az út- és látási viszonyoknak megfelelően választotta meg járműve sebességét, így az megcsúszott és a pótkocsija átsodródott a menetirány szerinti jobb oldali forgalmi sávba, ahol egy személyautónak csapódott. A személygépkocsi sofőrjét súlyos, míg utasát könnyű sérülésekkel vitték kórházba a mentőszolgálat munkatársai.

A kamion vezetője elismerte a felelősségét a baleset okozásáért.

A nyomozó hatóság a lengyel állampolgárral szemben folytatott vizsgálatot 2018. február 27-én befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az illetékes ügyészség részére.

You have no rights to post comments