artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

Egy ember meghalt a 4-es főúton, Kabánál történt balesetben, ahol frontálisan összeütközött egy kisbusz és egy személyautó. A balesetben összesen tizenhárom ember érintett.

A Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőjétől tudjuk, két személygépkocsi és egy kisbusz karambolozott ma kora este Kaba közelében a 4-es számú főúton. A kabai önkéntes, a hajdúszoboszlói és a püspökladányi hivatásos tűzoltók mellett a Hajdú-Bihar megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálatot is a helyszínre riasztották, akik a műszaki mentést irányítják. A három járműben összesen tizenhárman utaztak, akik közül öt embert a tűzoltók szabadítottak ki a két jármű roncsai közül, egyikük életét azonban már nem lehetett megmenteni. A karambolban érintett tizenhárom emberből további négyen súlyosan, hárman könnyebben megsérültek. Öten sérülés nélkül vészelték át a balesetet. Az érintett útszakaszt a hatóságok lezárták a forgalom előtt.

A rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint egy 35 éves nő az általa vezetett személygépkocsival közlekedett 2017. december 22-én 17 óra 45 perc körül a 4-es számú főúton Debrecen felől Kaba irányába. A sofőr eddig tisztázatlan körülmények között áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol először érintőlegesen összeütközött egy ott közlekedő személygépkocsival, majd frontálisan nekiütközött egy mikrobusznak és az árokba csapódott.

A baleset következtében a Kaba irányába közlekedő személygépkocsiban egy 14 éves lány olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, míg a sofőr súlyosan megsérült. A szemből, Hajdúszoboszló irányába közlekedő mikrobuszban két személy súlyos, míg öten könnyű sérüléseket szenvedtek. A baleset körülményeit a Püspökladányi Rendőrkapitányság vizsgálja.

 

 

You have no rights to post comments