artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

A Készenléti Rendőrség járőrei két férfit fogtak el Kismarja közelében, akiktől közel 3 kilogramm kábítószert foglaltak le a berettyóújfalui nyomozók.

A Készenléti Rendőrség Határvadász Bevetési Osztályának munkatársai megállítottak egy BMW típusú gépjárművet és igazoltatták annak vezetőjét és utasát 2017. június 27-én 16 óra körül, Kismarja külterületén. A rendőrök az intézkedés során a jármű csomagterét is át akarták vizsgálni, ezért megkérték a sofőrt, hogy szálljon ki az autóból. Ezt kihasználva a gépkocsi utasa a vezető helyére hirtelen átült és elhajtott. A menekülő autót a rendőrök rövid időn belül megállították és annak vezetőjét Cs. Árpádot, valamint társát, B. Rolandot elfogták és a Berettyóújfalui Rendőrkapitányságra előállították.

kép 154kép 164 0

A rendőrök a helyszíni adatgyűjtés eredményeként egy Kismarjához közeli vasúti töltésen közel 3 kilogramm marihuánát találtak a fűben, amit a gyanú szerint Cs. Árpád rejtett el oda menekülése közben. A nyomozók a 42 és 27 éves férfiakat gyanúsítotti kihallgatásukat követően bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

DSCF0225kép 168

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a vállaji és a kolozsvári férfiakkal szemben – szakértő bevonásával – kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja az nyomozást.




You have no rights to post comments