artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

A berettyóújfalui rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást, azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint gépkocsijával felhajtott egy nyílt vasúti pályára. A sofőr és segítői telefonjaikkal jeleztek a vonat vezetőjének.

Egy 48 éves férfi az általa vezetett Skoda típusú gépjárművel közlekedett 2017. február 5-én 18 óra körül a 4808-as számú úton Nagykereki felől Kismarja irányába. A debreceni férfi az út 35. kilométerszelvényében található vasúti átjárónál figyelmetlenségből felhajtott a nyílt vasúti pályára, ahol 40 méter haladást követően megállt, viszont a sínekről lehajtani már nem tudott a gépkocsival. A gépjármű vezetője értesítette a rendőrséget, eközben észrevette, hogy jön a vonat. A férfi egy a közelben lévő úton közlekedő gépjármű sofőrjétől és utasától kért segítséget, majd mobiltelefonjaik világításait használva jeleztek a vonat vezetőjének, akinek a síneken rekedt gépkocsitól mindössze 20 méterre sikerült megállítania a szerelvényt.

2017220311534020172203115406

Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a gépkocsi vezetője ellen a vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást 2017. március 20-án befejezte és az ügy iratait bíróság elő állítási javaslattal továbbította a járási ügyészség részére.

You have no rights to post comments