artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

Járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytattak nyomozást a berettyóújfalui rendőrök egy 49 éves férfival szemben.

Az ártándi közúti határátkelőhelyen 2017. március 8-án 21 óra 46 perckor az ország területére belépésre jelentkezett egy teherautót vezető 49 éves férfi, akivel szemben a határrendészek alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott. A rendőrök a sofőr vezetői engedélyét a helyszínen elvették, majd további mintavétel céljából előállították a Biharkeresztesi Rendőrőrsre. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a román állampolgárt, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését.

A gyanúsítottal szemben a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást 2017. március 9-én befejezte és az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal továbbította a járási ügyészség részére.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal és mások életét is veszélyezteti!

You have no rights to post comments