13 segélyhívás érkezett megyei főügyeletünkre- kilenc tűzeset és négy műszaki mentés adott feladatot.
Nagy erőkkel vonultak a hajdúnánási tűzoltók tegnap hajnalban- a 3501-es úton Polgár és Hajdúnánás között, egy húst szállító kisteherautó árokba borult. A járműben ketten utaztak: a sofőrt, aki súlyos sérüléseket szenvedett, a helyszínen beavatkozó 15 tűzoltó feszítővágó-berendezés segítségével vágta ki a roncsból, a másik személyt pedig a járművet daruval megemelve emelték ki. A fiatal férfi sajnos életét vesztette a balesetben. A műszaki mentés idejére a rendőrség az utat lezárta.
Püspökladányban és Hajdúnánáson is faágak szakadtak lakóházakra, amit a helyi egységek távolítottak el motoros láncfűrész segítségével.
A nap folyamán több helyszínen is avartűzhöz riasztották a tűzoltókat, többek között Tépén, Kokadon, Hajdúböszörményben és Hajdúsámsonban is. Tépén körülbelül 1000 négyzetméteren gyulladt meg a nádas, és a lángok a közeli erdőt is veszélyeztették. A kiérkező berettyóújfalui tűzoltók két vízsugár segítségével fékezték meg a tüzet. Kokadon pedig egy savanyító üzem közelében csaptak fel a lángok körülbelül két hektáron, amit a debreceni hivatásos és a létavértesi önkormányzati egységek oltottak el.
Az esti órákban ismét a hajdúnánási tűzoltók vonultak, mert az M3-as autópálya polgári felhajtójánál gyulladt ki a töltés oldala. A tűzoltók rövid idő alatt megfékezték a lángokat. Személyi sérülés egyik esetben sem történt.
További képek a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság .
Kelemen-Madai Petra tű.hdgy.
Képek: Hajdúböszörmény Katved. Őrs, Hajdúnánás HTP, Berettyóújfalu HTP