A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2014. április 29-én 10 óra 15 perc körüli időben tett bejelentést egy nő arról, hogy Berekböszörmény főterén veszekedés és verekedés van.
A járőrök a helyszínre mentek, ahol adatgyűjtést végeztek, majd bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt a rendőrkapitányságra előállítottak négy helyi lakost, akit a bűnügyesek gyanúsítottként hallgattak ki. A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Biharkeresztesi Rendőrőrse az 55 éves férfi és az 53, 37, valamint 19 éves nők ellen garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – szabadlábon hagyásuk mellett – folytatja az eljárást.
Az egyik berettyóújfalui üzlet biztonsági őrei 2014. április 29-én 12 óra körüli időben értesítették a rendőrséget arról, hogy tetten értek egy nőt, aki a boltból több rúd szalámit és közel egy tucat tábla csokoládét akart fizetés nélkül elvinni.
A rendőrök a 37 éves nőt a helyszínen elfogták és előállították a rendőrkapitányságra. A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság az őrizetbe vett pocsaji lakost tulajdon elleni szabálysértés – lopás – elkövetése miatt 72 órán belül bíróság elé állítja.