Berettyóújfalui Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vétele mellett – nyomozást indított egy 59 éves férfival szemben.
A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. április 27-én 12 óra 40 perc körüli időben Mezőpeterden ismeretlen tettes bement az egyik családi ház melléképületébe, ahonnan ellopott egy kerékpárt. A sértett egyik ismerősének feltűnt, hogy egy számára ismeretlen férfi közlekedik a női biciklivel a Kossuth Lajos utcán, ezért telefonon értesítette a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletét.
A bejelentést követően a járőrök adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, majd a kapott személyleírás alapján a 42. számú főúton igazoltatták a Biharkeresztes irányába közlekedő kerékpárost. A rendőrök a férfit bűncselekmény gyanúja miatt elfogták és előállították a Berettyóújfalui Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki az 59 éves román állampolgárt. A terhelt beismerő vallomást tett.
Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság