artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

Bántalmazta ismerősét, majd rágyújtotta a házat. Őrizetben a gyanúsított. Halált okozó testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 25 éves mikepércsi férfi ellen.

 

 

Mikepércs külterületén 2013. július 16-án késő este egy kigyulladt ház oltása után a romok között holtan találtak egy férfit. A beszerzett adatok alapján felmerült a gyanú, hogy a 64 éves férfit egyik ismerőse bántalmazta, majd az elhunytra rágyújtotta a házat. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói a feltételezett elkövetőt 2013. július 17-én késő este lakásában fogták el.  N. József gyanúsítotti kihallgatásakor a terhére rótt bűncselekmény elkövetését elismerte.

Az őrizetbe vett gyanúsítottal szemben az eljárást a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság folytatja le, egyben előterjesztést tesz előzetes letartóztatásnak indítványozására.

Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság