A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság nyomozást folytat felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett kísérlet gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen az alábbi tényállás alapján.
Január 16-án, hétfőn 18.45 óra körüli időben egy eddig ismeretlen személy fekete, szemeknél kivágott sí-maszkot, sötét színű ruházatot viselve, egy táskával az egyik, illetve egy késsel a másik kezében belépett a Hajdúszoboszló, Kálvin tér 1/A szám alatt található Posta épületbe, majd a 6. számú pénztárhoz futott, ahol felszólította az ott dolgozó postai alkalmazottat, hogy pénzt adjon át részére. Az ügyintéző a rabló felszólításának nem tett eleget, felállt helyéről és otthagyta az elkövetőt, aki ezt követően kimenekült a Postáról.
A nyomozás során beszerzett adatok alapján, az alábbi képeken látható ismeretlen tettes kb. 160-165cm magas, vékony testalkatú, kb. 18-25 év körüli, kreol bőrű fiatal férfi.
A bűncselekmény elkövetésekor fekete színű sí-maszkot, pamut (nem vízlepergető) anyagú kabátot, fekete színű, mindkét lábszárán, lefelé futó vékony fehér csíkkal díszített, bő szabású nadrágot és sötét színű cipőt viselt. Az elkövetésekor jobb kezében egy kb. 25cm pengehosszúságú kést, míg bal kezében egy dominánsan narancssárga színű hátizsákot tartott.
Kérjük, hogy aki a közölt adatok, fényképek alapján a bűncselekménnyel, annak elkövetőjével kapcsolatosan érdemleges információval rendelkezik, szíveskedjen felkeresni vagy értesíteni a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányságot a 06-52-558-510-es telefonszámon vagy a 112-es, 107-es segélyhívók valamelyikén.