Újságíró – ahogyan fanyar humorral ő mondja: firkász – és sofőr, fotós, aki a fényképezőgépét még a WC-re is magával viszi. Évtizedek óta ontja a híreket, jelenleg az MTI munkatársa, nem mellesleg városunk lapjának, a Bihari Hírlapnak a főszerkesztője. A magánéletben felajánlotta a tegeződést, így ezt a formulát használtuk a mostani interjúban is, melyből kiderül, Nyírő Gizella évtizedek óta fáradhatatlan sajtómunkás, egyszersmind Erdély örök tisztelője.
Nagyon meglepődtél, hogy tőled kérek interjút; persze igaz is, a rovatunk címe Hétköznapi hősök, te pedig minden vagy, csak hétköznapi nem.
Igen, úgy érzem, nem vagyok én annyira színes meg érdekes személyiség, hogy interjúalany lehessek. Meg is lepődtem, ez egy kicsit az a szituáció, amikor akasztják a hóhért (nevet).
Láthatod, egyrészt kötelet sem hoztam magammal, másrészt nagyon is érdekes személyiség vagy. Nyugtass meg, azért örültél a felkérésnek.
Megtiszteltetésnek tekintettem – valamit ezek szerint letettem az asztalra, s talán érdekes lehet, hogy jutottam idáig.
A közösségi oldaladról tudom, Tetétlenen születtél.
Így igaz, kereken két hétig voltam tetétleni lakos. Anyukám Tetétlenen nőtt fel, szekérrel Földesre jártak át a piacra – Nyírő Zsigmond, az édesapám ott, a piacon szemelte ki magának a 18 éves menyecskét, a legszebb paprikát meg is vásárolta tőle. A vásárlásból később szerelem, majd házasság lett, s ahogy az annak idején szokás volt, úgy kilenc hónapra megszülettem én is, és édesanyám hazament szülni Tetétlenre. Még ma is áll az az 1903-ban épült nagyszülői ház, ahol én születtem. Erre nagyon büszke vagyok, de földesinek vallom magam.
Mire emlékszel vissza gyermekkorodból a legszívesebben?
A leginkább nyomot hagyó emlékem négyéves koromból – 1956 őszéről - való. Földesen, a földes házban, a kanapé két végén ültek szüleim, én meg középen álltam. Fejünk fölött szólt a Néprádió. Nem értettem a híreket, ám éreztem: valami nagyon nagy baj történik a világban, mert szüleim könnyeztek. Később halkan árulták el: leverték a forradalmat, bejöttek az oroszok, sok fiatalt kivégeztek, börtönbe zártak. Egyébként mivel elsőgenerációs értelmiségi vagyok, gyermekkorom munkával telt. Már óvodásként megtanultam az órához érteni, ugyanis szüleim a derecskei határba jártak napszámba, s nekem időre kellett etetni a jószágot. Később én is kapáltam, lucernát forgattam, gyűjtöttem, hatodikos koromtól pedig lovakat vezettem kukorica húzatásakor, illetve töltögetésénél. A földdel való kapcsolatom a fóliázásban teljesedett ki: négy nagy fóliaházban primőröket állítottunk elő, s készítettük piacra a szülői ház kertjében.
Történelem-orosz szakon végeztél Nyíregyházán. Miért pont ide jelentkeztél?
Ez egy nagyon érdekes történet. Ha hiszed, ha nem, általános iskolás koromban az első napon döntöttem el az egészet. Pedig akkor – érthető okokból – még semmit nem tudtam az egészről, csak amit ott akkor láttam, az nagyon megtetszett.
Hogyan jött az újságírás?
Az újságírás – ha lehet így mondani – spontán jött. Mindig is jó fogalmazó voltam, dolgozataimat általános és középiskolában is felolvastatták tanáraim velem, s aztán később, amolyan exhibicionistaként, kikívánkoztak belőlem a látottak, átéltek. A Derecskei Hírek indulása utáni évben, 1992-ben Petneházi Attila főszerkesztőnél jelentkeztem, mondván: munkából megélni nehéz, de én dolgozni szeretnék. Ő rábólintott, s attól kezdve beindult a gépezet.
Emlékszel az első cikkedre?
Első írásom a Tőkés Lászlóval való találkozásom papírra vetése volt. A temesvári forradalom hőse egyébként is példaképem volt, Debrecenben részt vettem a díszpolgárrá avatásán a Nagytemplomban, majd Létavértesen egy róla szóló könyvet dedikáltattam. Nos, egyszer jövök a fiammal az óvodából, beállok az ABC parkolójába, s kit pillantok meg a mellettem parkoló kocsiban? Magát Tőkés Lászlót! A döbbenettől elbizonytalanodtam, ezért beszaladtam a boltba, s egy Marosvásárhelyről áttelepült doktornőt kértem meg, hogy „azonosítsa” püspök urat. A személyes találkozóból megszületett az első újsághír tőlem, amit aztán több száz cikk követett, hónapról hónapra. Az 1991-től 2006-ig megjelent számokat bekötve őrzöm. A DH-ban megismert munkám alapján 1996-ban a Hajdú-bihari Napló bihari tudósítójának kértek fel.
Egyrészt ontod, másrészt falod is a híreket. Feltételezem, korábban sem csak lapozgattad az újságokat.
Készülvén a történelem-orosz szakos felvételire is rengeteg könyvet olvastam. Szak- és szépirodalmat egyaránt, soha nem szerettem a bemagolt tételeket visszamondani, inkább az olvasmányaim során szerzett élményekre támaszkodtam. Igazad van, faltam a híreket is, aztán magam is gyártottam, gyártom őket a mai napig.
1992-ben kezdted újságírói pályafutásodat, felsorolni is nehéz lenne, hogy hány lapban, folyóiratban, internetes portálon jelentek meg írásaid. A teljesség igénye nélkül: voltál a Napló munkatársa, írtál a Debrecen és a Hajdú-Bihari Hét c. lapokba, a Körképbe, a Kis Újságba, a Szabad Földbe, jelenleg publikálsz a hajdupress.hu oldalon, találkozhatunk a neveddel több szaklapban, nem mellesleg te vagy a főszerkesztője a város lapjának, a Bihari Hírlapnak. Adódik a kérdés: mit tartasz a csúcsnak, hol érezted magad a legjobban?
Idén lesz tíz éve, hogy Pálfi István európai parlamenti képviselő felhívott, hogy „ide figyelj, te leszel a sajtóreferensem…”
Akkor feltételezem, már korábbról ismertétek egymást.
Természetesen, már országgyűlési képviselőként is ismertem Pistit, interjúalanyom is volt. A munkámat megismerve választhatott ki maga mellé. Elárulom, 52. évesen is elsírtam magam akkor, amikor megtudtam, hogy rám esett a választása. Olyan ember volt, aki komolyan vette a képviselői esküjét. Magyarországon három megye tartozott hozzánk (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Hajdú-Bihar megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye), plusz a hátáron túlról Kárpátalja és a Partium is, s Székelyföldre is sokat mentünk. Pálfi Pistinek köszönhetem azt is, hogy részt vettem a Bálványosi Szabadegyetemen 2005-ben – a halála után pedig megfogadtam, amíg élek és tehetem, addig minden évben elmegyek, idén már a kilencedik alkalommal megyek Tusnádfürdőre… Én szerveztem Pisti hajdú-bihari programjait, majd csoportokat is vittem ki Brüsszelbe.
Csillogó, könnybe lábadó szemekkel beszélsz róla, egyszerre érzem a hangodon a büszkeséget és a fájdalmat is. Ha jól gondolom, nem pusztán munkatársak, barátok is voltatok.
Nyugodt lelkiismerettel mondhatom, hogy nem alá- és fölérendeltségi viszony volt köztünk. Hallatlanul empatikus, a szó igazi értelmében vett ember volt, fáradhatatlanul végezte a munkáját. Nagyon nagy, máig felejthetetlen élmény a közös munka. Halála után Anikóval, az özvegyével megfogadtuk, hogy továbbvisszük Pisti örökségét – több adományozó úton jártunk, voltunk Erdélyben, Kárpátalján, Székelyföldön. Beindítottuk a Biharország c. negyedévente megjelenő lapot. Pisti utódának, De Blasio Antonionak még három évig voltam a sajtótitkára az első európai uniós ciklusban.
22 éves újságírói múltad van. Mennyit változott a stílusod a kezdetek óta? Látsz különbséget szakmai szemmel egy mostani és egy régebbi írásod között? Jobban ír a mostani Nyírő Gizella, mint a két évtizeddel ezelőtti? Biztosan rengeteg jó történeted is van.
Nem is tudom. Azt szokták mondani, az ember legfőbb mércéje önmaga. Mindenkinek tisztában kell lennie az értékeivel – igen, azt hiszem, változtam, mai szemmel a régebbi kis bugyuta tudósítások talán megmosolyogtatóak, de én mindegyiket vállalom. Az adott pillanatban mindig igyekeztem a jót, a legjobbat kihozni magamból. Rengeteg történetem van, nagyon sok minden történt velem. Képzeld el, esett már fényképezőgép is a fejemre munka közben! Munkahelyi baleset. Nagyban jegyzetelek, körmölök, a hátam mögött álltak, amikor egyszer csak a fejemre esett egy gép, egy nagy fényképezőgép. Azt hittem, ott, a helyszínen halok meg. Egy hölgy fotózott, de a gép kiesett a kezéből. Koponyaröntgenen is voltam utána, de megúsztam komolyabb sérülés nélkül.
Tudom rólad, hogy nem szeretsz diktafonnal dolgozni, inkább jegyzetelsz. Nem akarlak megsérteni, de szerintem nincs ember a világon, aki ezeket a feljegyzéseket rajtad kívül el tudná olvasni. Le is fotózok gyorsan egyet!
Igen, körmölni szeretek, bár vannak esetek, amikor rákényszerülök a diktafon használatára. Például múltkor Kövér Lászlóval beszélgettem, neki csak nem mondhatom, hogy elnök úr, lassabban mondja, mert még írom.
A tény- vagy a véleményújságírás áll hozzád közelebb? Azért is kérdezem, mert sajtómunkásként eddig többnyire az objektív tájékoztatás volt a feladatod, ugyanakkor nézem a közösségi oldaladat, ott naponta többször, több témában írsz – gyakran igen markáns – véleményt.
Igen! Az ember nem tagadhatja meg önmagát, nem lépheti át a saját árnyékát. Azt szoktam mondani, hogy tényszerű, objektív újságíró vagyok – azt írom meg, amit látok és hallok, véleményt sem pro, sem kontra nem írok, jó példa erre a Bihari Hírlap. Ugyanakkor ahol lehetőségem van a véleményem kifejtésére, ott markánsan állást is foglalok. Egy személyben vagyok fotós, firkász, sofőr, a fényképezőgépemet pedig a WC-re is magammal hordom. Hétfőtől vasárnapig dolgozom, szeretek mindig ott lenni a dolgok sűrűjében.
Mást ne mondjak, úgy emlékszem, néhány hónapja magozott meggybefőttet vettél, s találtál benne magot…
Felháborító! Hogyne lennék mérges?! Vérszegény vagyok, meggybefőttet vettem – 8 darab magot találtam benne! Természetesen lefotóztam és megírtam.
Szereted nyomtatásban látni az írásaidat? Elolvasod megjelenés után is? Egészséges exhibicionizmus vagy nagyképűség, de én már a nevemet is imádom nézegetni a cikk végén.
(nevet) Igen. Aztán ahányszor átolvasom – legyen szó nyersanyagról vagy kész cikkről -, annyiszor találok benne javítani, finomítani valót. Ezt lehetett volna helyettesíteni egy szinonimával, azt lehetett volna máshogy megfogalmazni, s így tovább.
A magánéleteddel kapcsolatban megosztanál valamit az olvasókkal?
Elvált vagyok, egyedül élek. Van egy nagylányom, a Debreceni Művelődési Központ sajtóreferense, tehát ő is újságíró, sőt anno dolgoztunk egy munkahelyen is. A vőm szintén újságíró, a hajdupress.hu internetes oldal főszerkesztője. Kisunokám hétéves, idén kezdi az általános iskolát. Van egy fiam is, aki középfokú végzettséggel éppen keresi önmagát.
Szabadidő?
Internetfüggő vagyok!
Az mit jelent? Milyen oldalakat látogatsz rendszeresen?
Híreket olvasok. Gyere, itt van a kedvencek listája, megmutatom! A politikától a bulvárig mindent elolvasok, ami érdekel.
Látom, itt van a Berettyóhír is, nagyon helyes. Beszéljünk Erdélyről is néhány szót, egy veled készült beszélgetés nem lehet teljes Erdély nélkül.
Erdély a szívem csücske – ha valahol a határon túli magyarság sorsáról, mindennapjairól van szó, akkor nekem ott a helyem! Ott voltam a székelyek nagy menetelésén Kézdivásárhelyen, húsvétkor Mezőbándon jártam, korábban Marosvásárhelyen, a Székely Vértanúk Emléknapján. Nem ismerem a török, a spanyol, a görög tengerpartot. Nem szűkült be a látóköröm, kíváncsiságból ezekre a helyekre is elmennék, de nekem mindig Székelyföld volt a szívem csücske, oda jártam és járok a jövőben is a legszívesebben.
Hogyan látod magad mondjuk 5-10 év múlva? Megegyezhetünk: nyugdíjas újságíró nem volt, nincs, nem is lesz.
Így igaz, nem tudom elképzelni azt, hogy olyan valaki legyek, aki egy fotelben ül, aztán idővel kifolyik belőle. Nem tudok egy helyben ülni, nyitott vagyok a világra, talán ennek is köszönhetően kértek fel három hete…
… az MTI tudósítójának! Udvariatlan vagyok, ezzel kellett volna kezdenem. Gratulálok, nagy dolog, igazi elismerése a munkádnak.
Megtisztelő felkérés volt, egy percig nem gondolkodtam. Én vagyok az MTI „másodpilótája” Tárkányi Béla mellett a megyében. Szerintem az a csúcs, ha valaki részt vehet a nemzeti hírgyártásban. Ambícióm, energiám van, a kérdésedre visszatérve most azt mondom: a számítógép mellől visznek majd a temetőbe.
