artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

Ahogy az már évek óta lenni szokott, a Debreceni Virágkarneválra való tekintettel idén is előbb, augusztus 19-én, hétfőn kerültek megrendezésre Berettyóújfaluban a Szent Isván-napi rendezvények. Képriportunkat a fotóra kattintva tekinthetik meg.

 

 

Feszülő íjak, vitézi játékok és történelmi hangulat fogadta a Herpály templomromhoz látogatókat augusztus 20-án.

Keddtől az év végéig, vagyis 133 napon át már a jövő évi erőforrásokat éli fel az emberiség - közölte az MTI-vel a WWF Magyarország.

A debreceni agrárcentrumban megnyílt szombaton a XXII. Farmer Expo; Kelet-Magyarország legnagyobb mezőgazdasági, élelmiszeripari szakkiállításán 300 kiállító 17 ezer négyzetméteren mutatja be termékeit és szolgáltatásait.

A 44. Debreceni Virágkarneváli rendezvény miatt forgalomkorlátozás lép életbe a városban.

Hasznos tudnivalók a 44. Virágkarneválra Debrecenbe érkezőknek.

A délutáni órákban érkezett a jelzés a megyei főügyeletre, hogy Sárrétudvariban 300-400 négyzetméteren kigyulladt az aljnövényzet, és a tűz lakóházakat veszélyeztet. 

Az ország több részén elérte az elsőfokú riasztási szintet a parlagfű pollenkoncentrációja - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) csütörtökön a Facebook-oldalán.

Az eddigi 30 óra kötelező gyakorlat mellett a jövőben 580 kilométert is le kell vezetni a B-kategóriás jogosítvány megszerzéséhez - közölte a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) szerdán az MTI-vel, a közúti vizsgaszabályzatot érintő változtatásokról tájékoztatva.

Szeptembertől már biztonságosan juthatnak el az iskolába a gyerekek Biharkeresztesen. A Magyarországot és Romániát összekötő kerékpárút első részeit ugyanis még ebben a hónapban átadhatják, így a Biharkeresztes belterületét érintő bicikliút is felavatásra kerül.

Fotó: Gombos Ferenc

Mikor utoljára Kárpáti Gusztáv műteremben jártam, arra figyeltem fel, hogy nem messze a festőállványoktól a falon lóg egy favilla, egy fagereblye és egy martinász öntőkanál. Jól jelképezte ez a művész helyét a világban. - Kocsis Csaba búcsúztatója

A Bihari Természetbarát Egyesület III. Fotópályázatára beérkezett képeit láthatjuka Bihari Múzeumban: A civilizáció és a természet kapcsolata témakörében 2013. augusztus 14-én, szerdán 17 órától.

2013. augusztus 10-én került megrendezésre Berettyóújfaluban, a Bihar Termálligetben az első Liget Szépe választás. Az egész délután tartó színvonalas rendezvényre nagyon sokan ellátogattak és lelkesen szurkoltak a versenyben lévő lányoknak. A Berettyóhír stábja is ott volt és egy összefoglalóval, az eseményen készült fotókkal, valamint Papp Máté ötletgazda, szervező, műsorvezető rövid beszámolójával idézzük fel az eseményeket.

Továbbra is sok a kifogásolható minőségű gyermekcipő, állapította meg a fogyasztóvédelmi hatóság idei vizsgálata, ezért szükségesnek látják e területen az újabb ellenőrzéseket e termékcsoportnál.

A HESZTIA 24 órás megyei tűzoltó horgászversenyt immár harmadik alkalommal rendezték meg az idén Püspökladányban augusztus 7-én és 8-án. A versenyre kétfős csapatok nevezhettek, csapatonként négy bottal, és botonként egy-egy horoggal.

Új épülettömb, kitüntetések és elismerések átadásával ünnepelte a berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház a Semmelweis-napot 2013. augusztus 7-én.

Folytatódott a fejlesztés a berettyóújfalui kórházban. A targoncák és a CT készülék után 2013. augusztus 7-én átadták az intézmény új épületét.

Új épület átadásával egybekötve, kitüntetések és elismerések átadásával ünnepelte a berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház a Semmelweis-napot 2013. augusztus 7-én.

A milotai mézes grillázstorta nyerte el idén a Magyarország Tortája címet, a ribizlihabos-almás réteges lett Magyarország cukormentes tortája, a Szent István-napi kenyér verseny győztese pedig a tönkölybúzás-joghurtos kenyér lett - jelentették be szerdán az augusztus 20-i ünnepi rendezvények szervezői.

A napok, hetek óta tartó kánikula meggyorsítja a rendszerint késő nyáron, ősszel érő gyümölcsök, zöldségfélék beérését. Különösen fontos ilyenkor, hogy permetezéskor megfelelő figyelmet fordítsunk a használati utasítás, munka- és egészségvédelmi előírások betartására. Hazánkban idén eddig 84, növényvédőszerrel történt mérgezési esetet jelentettek be, ebből 3 végződött halállal.