artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

2024. március 29. péntek

Katalin Motel és Étterem

Berettyóújfalu, Király-Hágó u. 22.

06 (54) 401-537

06 (20) 421-9411

HETI MENÜ ÉS ÉTLAP

Szombaton, augusztus 29-én Esztergomból indul az ország legnagyobb kerékpáros versenye, a Tour de Hongrie. A verseny összesen több mint 826 kilométernyi, zömében országos közúton zajlik majd és egészen a Kékestetőn kijelölt célig tart. A verseny útvonalán a közlekedők több helyszínen is ideiglenes, teljes pályás mozgó forgalomkorlátozással találkozhatnak, ezért az érintett szakaszok forgalmi helyzetéről érdemes lesz még utazás előtt tájékozódniuk a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatánál.

A Tour de Hongrie kerékpáros verseny távja idén összesen 826 kilométer lesz, melyet a nemzetközi mezőny öt nap alatt, augusztus 29. szombat és szeptember 2. szerda között tesz meg. A verseny során a kerékpárosok szinte teljes egészében országos közúton, fő- és mellékúti szakaszokat egyaránt érintve mérhetik össze tudásukat. A nemzetközi verseny augusztus 29-én, Esztergomból indul, majd 30-án Debrecen és Hajdúszoboszló, 31-én Karcag és Nyíregyháza, szeptember 1-jén Sárospatak és Kazincbarcika között folytatódik, végül szeptember 2-án a Miskolc-Gyöngyös-Kékestető útvonalon zárul. A pontos útvonal a következő linken érhető el: https://www.tourdehongrie.hu/terkep. Az érintett településeken az áthaladás tervezett időpontjairól a www.tourdehongrie.hu oldal „Etapok” menüpontja alatt tájékozódhatnak az érdeklődők.

A verseny ideje alatt rendőrségi forgalomirányítás mellett, dinamikus, ideiglenes, teljes pályazárral járó mozgó forgalomkorlátozással számolhatnak az érintett szakaszokon a közlekedők. A kiemelt helyszíneken a Magyar Közút Nonprofit Zrt. útellenőrei is segítik majd a terelések kiépítését és a verseny biztonságos lebonyolítását. A társaság szakemberei a szervezőkkel közösen a tervezett útvonalakat többször is bejárták, a szükséges javítási, üzemeltetési és karbantartási munkákat a versenyhez igazítva, ahhoz ütemezve végezték el. A Magyar Közút Esztergom térségében az elmúlt hetekben is számos szakaszon végzett burkolatjavítási munkákat, mintegy 800 tonna melegaszfaltot felhasználva.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket, hogy a Tour de Hongrie versenyszakaszait érintően még indulás előtt tájékozódjanak az ideiglenes korlátozásokhoz kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a társaság Útinform szolgálatánál (+36-1-336-2400), illetve a www.utinform.hu weboldalon.

Fotó: tourdehongrie.hu

You have no rights to post comments