Magyarország Kormánya engedélyezte, hogy a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulója, egyben a nemzeti összetartozás napja alkalmából - a távolságtartás és a személyes biztonság szabályainak betartása mellett - nyilvános megemlékezésekre kerülhessen sor. 2020. június 4-én városunkban több eseménnyel is emlékeztünk erre a magyar nemzet számára tragikus napra. KÉPGALÉRIA
16 óra 32 perckor – a békediktátum aláírásának magyar idő szerinti időpontjában – megszólaltak a város templomainak harangjai, valamint a nemzeti lobogót félárbocra eresztették az Országzászlónál, ahol Muraközi István, Berettyóújfalu város polgármestere mondott köszöntőt. Közreműködött a Bajnóca Néptánc Egyesület.
Polgármester úr beszéde az alábbiakban olvasható:
„Mégis, ha Magyarország abba a helyzetbe állíttatnék, hogy választania kellene ennek a békének az elfogadása vagy aláírásának visszautasítása között, úgy tulajdonképpen azt a kérdést kellene feltennie magának: legyen-e öngyilkos azért, hogy ne haljon meg.”
Tisztelt Emlékezők! Hölgyeim és Uraim!
A Trianonban a magyar delegációt vezető gróf Apponyi Albert védőbeszédének sokat idézett mondata világítja meg a legjobban, hogy milyen helyzete elé állították a nagyhatalmak Magyarországot 100 évvel ezelőtt. Vagy elfogadja a kiszabott feltételeket, vagy olyan szorításba kerül, melyből talán soha nem fog tudni kiszabadulni. A történelemtudománynak még bizonyára sok idejébe fog kerülni, hogy pontosan feltárja az idáig vezető közvetlen és közvetlen okokat és következményeket. Egy dolog azonban biztos: a mérhetetlen veszteségek dacára az országot életben kellett tartani. Egy vesztes háború, egy felforgató forradalmi időszak és egy nemzetvesztő bolsevik diktatúra után álltak szembe elődeink ezzel a döntéssel, és az elcsüggedés helyett a jövőbe kellett tekinteniük. A Gondviselés azonban úgy hozta, hogy – ha átmenetileg is – a körülményekhez képest egy felfelé ívelő időszak kezdődött el a maradék Hazában. Nyilván nem olyan, mint ami a boldog békeidők évtizedeiben megszokott volt. De a népoktatástól és a szociális intézkedésektől a közigazgatás és a népegészségügy újjászervezéséig olyan feladatok álltak a csonka ország kormányai előtt, melyek sikerre viteléhez valódi elkötelezettségre és tálentumra volt szükség. Nem először és nem is utoljára volt szüksége erre az országnak és a nemzetnek. Itt, Biharország maradék szegletében – akárcsak más, határmentivé vált térségekben – különösen sok feladat és erőfeszítés várt a polgárokra és az elöljárókra. Hiányos közszolgáltatások, határon túl rekedt megyeszékhely, szétszakított birtokok, családok, barátságok. Néhány év alatt azonban – az előretekintés és működőképesség pártján álló vezetőink – élükön Fráter László járási főszolgabíróval, majd a csonka vármegye alispánjával olyan eredményeket értek el, melyek máig meghatározzák Berettyóújfalu és a térség életét.
A magyar országgyűlés éppen 10 esztendeje foglalta törvénybe, hogy a mai nap legyen a nemzeti összetartozás napja. Bár az egykori Biharország két fele között jóval korábban megindultak a kapcsolatok – sőt, igazán soha nem is múltak el –, e napot is közösen képzeltük el. Az elmúlt évtizedben, és különösen ma számos trianoni emlékmű felállításával emlékeznek és emlékeztetnek. Mi már akkor is úgy gondoltuk, hogy itt, a maradék Biharban impozánsabb és beszédesebb „emlékmű” nem állhat, mint maga a Vármegyeháza, az egykori nagyközség főutcáján. De ha még többet szeretnénk, akkor gondoljunk ugyanerre este, a művelődési házban – azaz az egykori Leventeházban. Jusson eszünkbe, amikor a gyerekünket zeneiskolába visszük, vagy teszünk egy kört az egykori tisztviselőtelepen, amikor igénybe vesszük a kórház bármely szolgáltatását. Vagy amikor megállunk annak a terebélyes tölgyfának a hűvösében, melyet Kabos Endre csak idáig tudott hazahozni berlini olimpiai diadala után. Azon a főtéren állt ugyanakkor Tisza Kálmán miniszterelnök szobra, melyet szintén a Nagyváradot helyettesíteni próbáló megyeszékhely állíthatott fel néhány évre. Amikor a kényszer szülte gyarapodást vesszük számba, nem teljes ez a katalógus. Az azonban tény, hogy Berettyóújfalu helyét, szerepét és jövőbeli útját is ez a kétarcú időszak határozza meg.
Ezért van az, hogy az emlékezés, illetve az összetartozásunk megünneplése egyet jelent a Fráter László alispán, személye által pedig valamennyi vármegye- és városépítő elődünk előtti tisztelgéssel. Példát mutattak összetartozásból, bölcs előrelátásból, hitből és kitartásból.
„Édesapám parasztgyerek volt, és első nemzedéki jogászként az akkori csonka megyeszékhelyre, Berettyóújfalura került tisztviselőnek. Ott születtem. Gyerekként, a családban éreztem meg először, mit jelent Trianon.” – emlékezik vissza egy tegnap megjelent lapinterjúban Jelenits István atya, aki a mai Tavasz körúton töltötte gyermekéveit, majd amikor lehetett, Váradra került felsőbb iskolába. Most, ebben a nehezen megfogható és megélhető időszakban talán erősebb lángon ég a tisztes hazafiság mellett a nacionalizmus és az erőszakra való törekvés is. Ezért álljon intésként előttünk, és a ma kisebbségben élő magyarokat körülvevő többségi nemzetek előtt is Jelenits atya gondolata:
„Néha szavak nélkül kell megbocsátani. Érteni a szavakban ki nem fejezett bánat és a jóvátételre igyekvő szándék apró jeleit, s jelekkel felelni a jelekre. Felejteni ott, ahol feledésre van szükség, megróni máskor azt, akinek szüksége van a megrovásra. Az igazi megbocsátás, mint a szeretet általában, intelligens és leleményes. És alázatos is, legfőképpen talán alázatos.”
17 órakor Fráter László alispán emléktáblájának megkoszorúzása következett az egykori Vármegyeházán, majd 19 órától „…100 évvel Trianon után – Él Bihar, élteti szent hite!” címmel filmvetítésre és emléktűz-gyújtásra került sor a Nadányi Zoltán Művelődési Ház udvarán.
