artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

11 százalékkal nőtt a turizmus a második negyedévben a Szallas.hu becslése szerint. Az átlagos foglalási érték 42 ezer forint volt, a SZÉP-kártyások ennél 70 százalékkal többet fizettek. A közvetített forgalom közel 20 százalékkal nőtt. A legnépszerűbb úti célok a főváros mellett Siófok, Eger és Szeged voltak. A foglalások kétharmada mobilról érkezett.

11 százalékos növekedéssel zárta a második negyedévet a hazai turizmus a Szallas.hu becslése szerint. „Az idényhatásokat kiszűrve látható, hogy a vendégszám csak csekély mértékben gyarapodott, így a forgalom növekedését főként a szálláshelyek szezonális áremelése okozta” – mondta Keresztes Nóra, a cég marketingmenedzsere. A közvetített forgalom belföldön 35 százalékkal, míg külföldön 24 százalékkal gyarapodott a szállásfoglaló portál adati alapján. „Összességében közel 20 százalékos a közvetített forgalom növekedése a tavalyi év ugyanezen időszakához képest” – mondta a marketingmenedzser. Az átlagos foglalási érték 14 százalékkal nőtt előző évhez viszonyítva, így ez 42 ezer forint volt. A legnépszerűbb szállástípusok az apartmanok voltak, ahol átlagosan 35 ezer forint értékben foglaltak a vendégek. Az adatok szerint egyébként 10-ből 7 foglalás 50 ezer forint alatti értékre szólt. A SZÉP-kártyás fizetést tízből egy vendég jelezte előzetesen, ők átlagosan 70 százalékkal többet fizetnek egy foglalásért. A SZÉP-kártyát választók egyébként önmagukhoz képest is növelték költésüket a második negyedévben, tavalyhoz képest 22 százalékkal többet fizettek. A legértékesebb üdülés 1,8 millió forintba, míg a legolcsóbb 1500 forintba került.

2018 ugyanezen időszakához hasonlóan az 1-2 éjszakás utazások voltak most is a legjellemzőbbek, ötből négy foglalás erre az időtartamra szólt. Némileg nőtt a kereslet a 3 éjszakás foglalások iránt. „Ez egyébként trendszerű, illetve célunk is növelni a vendégéjszakák számát – mondta Keresztes Nóra. – Egyebek mellett ezért is vezettük be 2 évvel ezelőtt a belföldi foglalások mellé járó kedvezménykuponokat, melyekkel az úti cél térségében található turisztikai nevezetességek olcsóbban látogathatók.”

Jelentősen nőtt a mobilhasználat aránya, már a foglalások kétharmadát okostelefonról hajtották végre. „Az elmúlt években számos technológiai fejlesztésbe kezdtünk annak érdekében, hogy a fogyasztói igényeket megfelelő minőségben szolgáljuk ki – mondta Keresztes Nóra. – A Szallas.hu applikáció formájában is elérhető, ami abszolút a mobilos foglalásokat támogatja.” A Szallas.hu mobilalkalmazását már több mint 50 ezren töltötték le.

Nincs trónfosztás a top úti célok dobogóján

A legnagyobb arányban Pest (12,4%), Heves (10%) és Veszprém (9,6%) megyék részesültek a foglalásokból. Tavalyhoz hasonlóban Budapest, Siófok és Eger a legnépszerűbb települések. A soron következők Szeged, Hajdúszoboszló, Gyula és Pécs. Az élmezőnyben kapott még helyet Balatonfüred, Nyíregyháza és Debrecen is. A Szallas.hu vendégértékelései szerint a második negyedévben legnépszerűbb turisztikai nevezetességek a Miskolctapolca Barlangfürdő, az egri vár, a Harkányi Gyógyfürdő, a siklósi vár és a Makói Hagymatikum voltak. A legtelítettebb nap április 19-e volt. A foglalások 95 százaléka belföldre szólt.

Top 10 belföldi úti cél a második negyedévben (zárójelben a tavalyi helyezése)

  1. Budapest (1.)
  2. Siófok (2.)
  3. Eger (3.)
  4. Szeged (6.)
  5. Hajdúszoboszló (4.)
  6. Gyula (8.)
  7. Pécs (7.)
  8. Balatonfüred (5.)
  9. Nyíregyháza (-)
  10. Debrecen (9.)

Népszerű turisztikai nevezetességek a második negyedévben

Miskolctapolca Barlangfürdő

Egri vár

Harkányi Gyógyfürdő

Siklósi vár

Makói Hagymatikum

Zalakarosi Fürdő

Hévízi Tófürdő

Festetics-kastély

Füzér Vára

Visegrádi Fellegvár

You have no rights to post comments