Idén városunkban a régi vas-műszaki bolt előtt, a vészkorszak áldozatainak és a világon szétszóródott újfalui zsidóság tiszteletére állított emléktáblánál történt a megemlékezés, ahol Kocsis Csaba népművelő Konrád György visszaemlékezéseiből idézett, majd Aranyiné Csalánosi Csilla tanár Grünwald Magda: Az utolsó nap című írását olvasta fel. Az esemény végén mécseseket gyújtottunk, majd az érdeklődők látogatást tehettek a felújítás előtt álló zsinagógában. KÉPGALÉRIA
Konrád György Elutazás és hazatérés (2001) című önéletrajzi regényében ír az életben maradás gyermekkori kalandjáról. Életének első tizenegy évét Berettyóújfaluban töltötte. Apja Konrád József (1897–1970) jómódú vaskereskedő volt. Anyja, Klein Róza (1905–2004) nagyváradi zsidó polgárlány. Konrád György a helybeli zsidó elemi iskolába, majd a polgári iskola első osztályába járt 1944 tavaszáig.
Szüleit az ország német megszállása után a Gestapo és a csendőrség letartóztatta, majd Ausztriába deportálta. A két testvér és még két unokafivér, Zádor István és Pál 1944. június 5-én budapesti rokonokhoz utazott nehezen megszerzett utazási engedéllyel. A rákövetkező napon Berettyóújfalu minden zsidó lakosát a nagyváradi gettóba, onnan pedig Auschwitz-ba deportálták. Konrád osztálytársait Birkenauban szinte kivétel nélkül megölték. A két testvér és az unokafivérek nagynénjük Vágó Zsófia jóvoltából egy svájci védett házban a vészkorszakot túlélték.
1945. február végén Éva és György hazautaztak Berettyóújfaluba. A házukat üresen találták, szüleikről semmi hír, egy bukaresti idősebb unokafivér, Kun László vette magához őket. 1945 júniusában a deportált szülők hazajöttek, és Berettyóújfalu mintegy 1000 fős zsidó lakosságából a Konrád család egyetlen kivételként együttesen életben maradt. Apja tovább folytatta vaskereskedését, és magához vette az elárvult unokafivéreket és unokahúgát.
1950-ben az apja üzletét és a család lakóházát államosították, a szülők pedig Budapesten tanuló gyermekeikhez költöztek.