Néhány héttel ezelőtt tért haza Afrikából Pethő Sebastian, aki - mint ahogy azt már tőle megszoktuk - nem a szokványos kirándulóhelyeket keresi fel, inkább a kalandokkal, veszélyekkel, kihívásokkal teli célpontokat részesíti előnyben túrái során. Mint arról korábban beszámoltunk, 2017. októberében feljutott a Himalája 5644 méteres csúcsára, Kala Pattarba, 2018 szeptemberében pedig Japánban tett kéthetes körutazást. Tanzániai élményeit személyesen is megosztja az érdeklődőkkel március 2-án a Bella Costa étteremben egy élménybeszámoló során, melyhez kedvcsinálónak szántuk a vele készült rövid interjúnkat. KÉPGALÉRIA
Mesélj néhány szóban, hogyan telt a kéthetes afrikai utazás?
Nem éppen úgy indult a kirándulásunk ahogyan azt elterveztük, ugyanis az első éjszakát egy színvonalon aluli szállodában voltunk kénytelenek tölteni. Másnap fogadtunk egy helyi kísérőt, aki elkalauzolt minket a városban. megmutatta a piacot, elmagyarázta nekünk mi is a helyzet az országban, amin kicsit meglepődtem, hisz a Wikipédián egészen mást olvastam.
Második nap busszal indultunk a Kilimandzsáróhoz, illetve a hegyet körülvevő Nemzeti Parkhoz, majd onnan 4 napos túra vezetett az 5895 m magas csúcsig. A túra első napján igazi afrikai tájon,dzsungelen, esőerdőn keresztül vitt az utunk, ahol gyakran láttunk majmokat is. Az első táborhelyen kedves meglepetés várt ránk, minket magyarokat abban a menedékházban szállásoltak el, amelyikben annak idején Gróf Teleki Sámuel, az egyik legnagyobb magyar felfedező, Afrika-kutató is megszállt.
A második túranapon már - mivel kiértünk a napfénytől védelmet adó sűrű dzsungelből - melegebb körülmények között haladtunk a cél felé, komolyan oda kellett figyelnünk az UV védelemre, viszont kárpótlásul egyre csodálatosabb panoráma tárult elénk. A harmadik túranapon a hegyi betegség elkerülése érdekében beiktattunk egy akklimatizációs túrát, amely során felmentünk 4600 m magasra, megnéztük a Kilimandzsárót messziről, majd visszaereszkedtünk a táborba.
Negyedik nap reggelén indultunk az utolsó táborhely felé. Közel 8 órát gyalogoltunk a laza, homokos-kavicsos talajon, kellemes 20 fok körüli hőmérsékletben, majd délután 4 óra körül értünk fel a táborba. Ott rövid eligazítás, majd pihenő következett, ugyanis éjfélkor újra útnak indultunk, hogy a napfelkeltét már a csúcsról nézhessük.
Milyen volt az utolsó kilométer?
A csúcsra vezető utolsó 1100 méter több szempontból sem volt egyszerű. A mínusz 15 fokos hőmérséklet, a meredek emelkedő és a vak sötétség mind-mind nehezítette a cél felé jutást, és akkor a laza, hamuszerű talajról és a levegő kevés oxigéntartalmáról még nem is beszéltem. A csoportból sajnos több embernek komoly problámát jelentettek ezek a nehézségek, és habár már nem ez volt az első hegymászásom, mégis komoly gondot okozott nekem is, megviselt. Voltak akiket bíztatással, egy kis csokival, meleg vízzel sikerült átlendíteni a holtponton, de sajnos akadtak olyanok is, akiknek vissza kellett fordulniuk a cél előtt néhány száz méterrel.
Nekem a legnehezebb pillanatokban nagyapám jutott eszembe, aki - épp ennyi idős korában, mint most én vagyok - számos bajtársával együtt gyalog tért haza az orosz hadifogságból. Mikor elgyengültem, mindig arra gondoltam, ha ő megcsinálta, akkor nekem is sikerülnie kell.
A csúcs elérése kimondhatatlan érzéssel töltötte meg az ember lelkét, én örömömben sírtam. Gyönyörű volt a látvány, valaki közülünk úgy fogalmazta meg, hogy életében már soha többé nem fog ilyen csodálatos napfelkeltét látni. Nehéz szavakban kifejezni, ezt mindenkinek át kell élni!
Nehéz volt otthagyni azt a minden képzeletet felülmúló látványt, de a hideg és a kimerültség miatt negyed óra időzés után el kellett indultunk lefelé. A visszaút is nagyon hosszú volt, és abban megegyezett mindannyiunk véleménye, ha induláskor tudtuk volna mekkora út áll előttünk, akkor valószínűleg el sem indulunk.
Nehezebb volt mint a Himalája?
Maga a hegymászás összehasonlítva a Himalájával sokkal nehezebb volt. Itt az utolsó egy napban szenvedtem annyit, mint a Himaláján egy hét alatt. A Kilimandzsáró nem adta egykönnyen magát.
Milyennek találtad az országot, az embereket?
Az emberek nagyon kedvesek, barátságosak és udvariasak Tanzániában. Minden beszélgetés bemutatkozással kezdődik, akár a piacon, egy üzletben vagy a szállodában elegyedünk szóba. Az életfelfogásuk sajátságos és bizonyos értelemben irigylésreméltó, náluk szinte ismeretlen szó a stressz. 
Nem véletlenül hangoztatják óránként legalább tizenötször: "Hakuna matata!", aminek az igazi értelmét én a Kilimandzsáró csúcsán értettem meg.
Az ország történelmét nagyban meghatározta, hogy már a XV. században élénk kereskedelem indult az arabokkal, Zanzibár máig az erős arab befolyás jeleit viseli. 1889-ben a németek gyarmatosították, később brit terület lett. A britektől 1961-ben szabadultak meg, Julius Nyerere vezetésével. A Kilimandzsáró csúcsát ennek örömére nevezték el Uhurunak, azaz Szabadságnak.
Tanzánia békés, fejlődő területnek számít Afrikában az óriási munkanélküliség és korrupció ellenére. Egyre nagyobb szerepet kap a turizmus, ha jól tudom az utóbbi években már a GDP 25%-a származik belőle. Én úgy látom Tanzániában rengeteg lehetőség rejlik, ezek kiaknázása csupán az emberek hozzáállásán múlik.
Az utazásról további részleteket tudhatunk meg 2019. március 2-án 18 órától Berettyóújfaluban, a Bella Costa étteremben.
Az eseményre a belépés díjtalan, a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak!
