artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

Fotó: szoljon.hu/Ujvári László

Mindössze hét hónap kellett ahhoz, hogy megdőljön a 2017-es év kimagasló eredménye a Tisza-tónál. Tavaly 30.884 kerékpárost regisztrált a ­KÖTIVIZIG Kiskörei Szakaszmérnöksége.

Ennyien haladtak át kerékpárral a vízlépcső üzemi hídján, persze ennél jóval többen szállhattak nyeregbe más szakaszokon. A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖTIVIZIG) statisztikáiban csak a duzzasztómű felett áthaladó kerékpárosok jelennek meg, nem szerepelnek az adatok között azok, akik például Abádszalókról tekernek Tiszafüredre vagy Kisköréről bicikliznek Poroszlóra. Az előző év tizenkét havi rekordszáma – 30.884 – már idén július 31-én megdőlt. Augusztus elejéig 35.897 kerékpárost számoltak.

A Kiskörei Szakaszmérnökség 2008 óta kíséri figyelemmel a vízlépcsőn áthaladó kerékpáros forgalmat. Az első nem teljes évben, 2008-ban 6800 kerékpáros hajtott át az üzemi hídon.

A KÖTIVIZIG beruházásában, 493 millió forint európai uniós és hazai támogatásból épült meg 2005-2007 között a Tisza-tó körüli árvízvédelmi töltés koronáján a három méter széles kerékpárút, először a bal parton, Abádszalók és Tiszafüred, majd a jobb parton, Kisköre és Poroszló között.

Forrás: szoljon.hu

You have no rights to post comments