Idén nyáron már negyedik alkalommal választja meg az ország a kedvenc fürdőit. Az Év Fürdője szavazásban közel 200 hazai fürdő három kategóriában verseng a voksokért, köztük a berettyóújfalui Bihar Termálliget is.
A termalfurdo.hu idén is három kategóriában keresi az ország legnépszerűbb fürdőit. Ezen kategóriák kialakítására - Az Év Fürdője, Az Év Feltörekvő Fürdője, A Helyiek Kedvenc Fürdője - azért volt szükség, mert a magyarországi fürdők igen eltérő adottságokkal rendelkeznek. A világszinten is egyedülálló termálvízkincsünkre épült hozzávetőleg 200 fürdő között megtalálhatóak, a néhány medencés, időszakosan nyitva tartó strandok ugyanúgy, mint a nemzetközi hírű, több tucat medencével rendelkező komplexumok.
A szavazás június 1-én kezdődött és már az első részeredmények is megszülettek. Itt látható, melyik az a 10-10 fürdő, amely június 30-ig a legtöbb szavazatot kapta a saját kategóriájában.
Hajdú-Bihar megyéből idén 13 fürdő versenyez
2017-ben a Hungarospa Hajdúszoboszló már második alkalommal hódította el az első helyet a szavazásban, de minden évben jól szerepel a debreceni Aquatiqum és a Hajdúnánási Gyógyfürdő is.
A június végi állás szerint csak az utóbbi szerepel a TOP10-ben a saját kategóriájában, de a szavazatok döntő hányada minden évben a nyár második felében érkezik, így még teljesen nyílt a verseny.
A megyéből induló összes fürdő ittitt látható.
Idén is legalább 150 000 szavazóra és szoros versenyre számítanak
A versenyt szervező termalfurdo.hu a tavalyi több mint 150 000 szavazó után arra számít, hogy idén is legalább ennyien szavaznak majd a kedvenc fürdőjükre. A verseny minden évben rendkívül szoros. Több esetben is csak néhány szavazat döntött az egyes dobogós helyezésekről.
Szavazni 2018. augusztus 31-ig lehet, a voksolók között wellnesshétvégéket és egyéb értékes nyereményeket sorsolnak ki.
A verseny szabályainak értelmében az előző év győztesei nem indulnak, így idén nem lehet szavazni a Hungarospa Hajdúszoboszlóra, amely Az Év Fürdője kategóriában győzött, a Demjéni Termál Völgyre, amely Az Év Feltörekvő Fürdője kategóriában szerezte meg a győzelmet, és szentendrei V-8 Uszoda és Szabadidőközpontra, amely A Helyiek Kedvenc Fürdője kategóriában diadalmaskodott.
A cél, hogy még népszerűbbek legyenek a fürdők
Bár a fürdők egymással versenyeznek, a szavazás célja mégis az, hogy a magyar fürdőkre irányítsa a figyelmet, hiszen a fürdőbe járás nem több egyszerű kikapcsolódásnál. A testünkre és az idegrendszerünkre egyszerre gyakorol kiváló hatást, nem csak gyógyításra alkalmas, de a betegségek megelőzésében és a sportolás utáni regenerációban is nagyon hasznos.
Hajdú-Bihar fürdőire ide kattintva lehet szavazni.