artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

Tíz csapat mérte össze tudását május 26-án szombaton a VIII. Országos Kismotorfecskendő-Szerelési Bajnokság 2. fordulóján, Püspökladányban. A hajdúsági város bajnok csapata mellett többek között Debrecen, Hajdúnánás, Kaba és Berettyóújfalu csapata is képviseltette magát a versenyen. A tűzoltók retro és modern kategóriában indulhattak a bajnokságon.

A verseny célja, hogy az ország tűzvédelmében tevékenykedő szervezetek csapatai versenyszerű keretek között mérhessék össze felkészültségüket és tudásukat egy olyan versenyszámban, amelynek hagyományai a hivatásos, az önkormányzati és létesítményi tűzoltóságok, továbbá az önkéntes tűzoltó egyesületek esetében egyaránt azonosak.

Reggel a csapatok felsorakozása után Dombi Imréné Püspökladány Város polgármesterasszonya köszöntötte a résztvevőket. Megragadta a lehetőséget, hogy megköszönje a város hivatásos tűzoltóinak mindennapi munkájukat és elismerését fejezte ki a szerelési bajnokságon induló női csapatoknak.

A Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, Kovács Ferenc tűzoltó dandártábornok külön köszöntötte a határon túlról érkező Bihor megyei versenycsapatot, akiket a város polgármestere Pocsaly Zoltán és Margita tűzoltóparancsnoka Szvekis László is elkísért.

DSC 0508DSC 0524

Retro férfi kategóriában harmadik helyezést ért el a kabai önkéntes egyesület csapata, második lett a bajai hivatásos tűzoltók, míg a képzeletbeli dobogó legfelső fokára az EGIS létesítményi tűzoltók állhattak fel.

A berettyóújfalui önkéntes tűzoltók női csapata második helyezést ért el, őket a Böhönye önkéntes tűzoltók női csapata győzte lett, akik a férfi csapatokat megszégyenítő pontossággal céloztak a vízsugarakkal.

Modern kategóriában harmadikok lettek a hajdúnánási hivatásos tűzoltók, második helyezett lett a bajai hivatásos tűzoltók csapata, míg a legfényesebb serleget a püspökladányi hivatásos tűzoltók hozhatták el, az idei év leggyorsabb szerelési idejével.

A pontszerző verseny folytatódik az ország több állomásán, melynek végeredményeként októberben kiderül ki az idei év bajnok csapata kismotorfecskendő-szerelésben.

Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

You have no rights to post comments