artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

Rendkívüli testületi ülést tartott Berettyóújfalu város képviselő-testülete 2017. május 17-én, ahol többek között a Fogvatartottak Egészségügyi Központjával kapcsolatos kérdések is napirendre kerültek. – készült a Berettyó Televízió tudósítása alapján

Az ingatlan átadásra a Fogvatartottak Egészségügyi Központja a városvezetés igényeinek megfelelő kialakítása okán van szükség. Az Önkormányzat a tervezés során kérte, hogy az ingatlant gépjárművel, tömegközlekedési eszközzel a 42-es számú főút felől lehessen megközelíteni, illetve a parkolókat is ennek megfelelően alakítsák ki, ezzel tehermentesítve a Herpály utcát és megőrizve a közelben lakók nyugalmát.

Ehhez van szükség a beruházó – Büntetés Végrehajtás Országos Parancsnokság – által készíttetett tervek alapján további ingatlanrészek átadására.

Az ülésen részt vett Lajtár József vezérőrnagy, a BVOP országos parancsnok gazdasági és informatikai helyettese, aki a felmerülő kérdésekre válaszolt.

Lajtár József elmondta, korábban rögzítették, hogy a kórház épületének alapterülete 7900 nm, az ehhez kapcsolódó egyéb területek kialakítása teszi szükségessé a további ingatlanrészek bevonására, valamint a működés jogszerű feltételeinek biztosítását szolgálja.

Vezérőrnagy úrtól a további kérdésekre válaszul megtudtuk, hogy a Kormány, amikor 2010-ben elkezdte munkáját, sorba vette, mely területeket szükséges ésszerűsíteni. Egy kormányhatározatba foglalták, hogy a büntetés végrehajtás egészségügyi intézményei a továbbiakban ne tagolódjanak szét, hanem egységbe foglalva láthassák el feladatukat. Ez az egységes centrum – amely az összes egészségügyi intézményt magába foglalta volna – szerencsére nem valósult meg, a kormányhatározat hatályon kívül helyezése folyamatban van. Megnyugtatásként elmondható, hogy Berettyóújfaluba kizárólag a tököli centrumú „rabkórház” kerül. Az egészségügyi központnak csak és kizárólag ezt a funkciót szánják.

Megmarad a jelenlegi telephelyén az utógondozóként működő és elesett emberekkel foglalkozó Nagyfa és az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet is.
Lajtár József tájékoztatott arról is, hogy a kialakításra kerülő intézmény csak annyiban különbözik a börtöntől, hogy más a felszerelése, más a környezet. Az ápolásra, kezelésre szorulók megkapják a kórházban a szakmai segítséget és ezt követően gyógyulni a BV épületben fog, megfelelő biztonsági intézkedések mellett. A BVOP felel a lakosság biztonságáért, és hogy a fogvatartottaz előírásoknak megfelelő szigorral kerüljön megőrzésre. A civil és fogvatartott betegek útja nem fogja keresztezni egymást, továbbá egy ambulánsan kezelhető fogvatartott nem kerül ideszállításra, hanem a helyi egészségügyi intézményben lesz ellátva.




You have no rights to post comments