artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

Amikor táncolok, minden eltűnik körülöttem, csak a kis világom létezik. Valamiféle megmagyarázhatatlan boldogság tölt el olyankor - vallja Juhász Boglárka, aki gyerekkora óta hastáncol, emellett 2017-ben modellkedni is elkezdett. A 2016-os Liget Szépe győztese 2017 novemberében Kínában vett részt egy szépségversenyen. Idézzük fel a szépségverseny pillanatait és az odáig vezető utat Bogi élménybeszámolója segítségével.

Kezdjük az elején, mesélj egy kicsit magadról!

Berettyóújfaluban születtem, azóta itt élek szüleimmel és nővéremmel. A Radnóti óvodába jártam, amit nagyon imádtam, majd a József Attila Általános Iskolában kezdtem általános iskolai tanulmányaimat. Gyerekkorom óta szeretek szerepelni, táncolni, szavalni, versmondó versenyekre jártam és balettoztam is. Így nem volt kérdéses a továbbtanulásnál, hogy a debreceni Ady Endre Gimnáziumban folytatom tanulmányaimat, ahol tánc- és dráma szakon tanulhatok. Itt igazán közel kerültem a színpad világához, ami mindig is vonzott. A kedvenc műfajom azonban a tánc, mert abban tudok kiteljesedni. Minden táncot szeretek, a néptánctól a kortársig jöhet bármi, meg akarom tanulni, de legjobban hastáncolni szeretek, melynek alapjait az Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskolában kezdtem el tanulni.

Mit kaptál a hastánctól?

6 éves korom óta hastáncolok. Versenyszinten körülbelül 9 éve. Több országos és nemzetközi versenyen vettem már részt egyénileg, duóban és csoportban is. A legutóbbi eredményem a nyáron megrendezésre kerülő IX. Gyöngyösi Hastáncversenyen elért Arany minősítésem felnőtt kategóriában. Emellett a zsűritől megkaptam a maximális pontszámot, amire nagyon büszke vagyok!

Milyen érzés kerít magába hastáncolás közben?

Amikor táncolok, minden eltűnik körülöttem, csak a kis világom létezik. Valamiféle megmagyarázhatatlan boldogság tölt el olyankor. Ha jó kedvem van, akkor szinte „pörgök”, ha rossz kedvem van, akkor felvidít a tánc. Amikor mások előtt táncolok, átadhatom az embereknek a pillanatnyi lelki állapotomat. Egy-egy fellépéskor az a legjobb érzés, amikor a nézők tátott szájjal, döbbenve néznek,”ilyet is lehet”? Vagy „ez gyönyörű”! Nekem ez adja a legnagyobb örömet.

A hastánctudásom tanáromnak, Pappné Vajda Erikának köszönhetem, jelenleg is a Keleti Gyöngyöcskék csoportjában táncolok. Nagyon sokat kapok ettől a közösségtől, olyan ez nekem már, mint egy kis család. Alig várom, hogy hétvégén összejöjjünk, gyakoroljunk, újabb koreográfiákat alkossunk közösen.

Liget szepe 2016. 08. 07. Berettyoujfalu (90) DSC8093

216-ban megnyerted a Berettyóújfaluban megrendezésre kerülő Liget Szépe versenyt. Segített-e ez a verseny elindulni a modellkedésben, a szépségverseny útján?

Természetesen, a Liget Szépe verseny egy nagyon jó megmérettetés volt számomra. Egy újabb lökést adott abban, hogy újra elinduljak a szépségversenyek, modellkedés világában.

Tapasztalattal már rendelkeztem e téren, mert gyerekkorom óta több versenyen vettem részt. Ilyen volt a Little Miss Hungary, vagy a Hazánk Szépe gyermekszépségversenyek, ahol a döntőkbe jutottam el. Majd volt egy pár év szünet, és jött a helyi Liget Szépe verseny, ami után újra foglalkoztatni kezdett a gondolat, hogy mégis ott van a helyem valahol a modellek világában. Ideje lenne kamatoztatni azt, amit már szinte óvodás koromban kezdtem el tanulni!

Hogy kerültél egy kínai szépségversenyre? Jársz-e modellkedni? Kik segítettek elindulni?

Ebben az évben Weisz Fanni /All of Arts Production/ modell tanfolyamát végeztem el. Mentor programjának köszönhetően májusban Polgár Dotti (Miss Európa 2017-ben) felkért egy divatbemutatóra, melyet Budapesten rendeztek. Itt több divattervező ruháit mutattuk be, mint például: Dudik Szonja, A Reginas Desire, DVA és Taily Weijl.

Ekkor Dotti ajánlotta, hogy jelentkezzek a Miss Hungary szépségversenyre, amire végül is kitöltöttem a jelentkezési lapot. A válogatóra nem mentem el ugyan, de a verseny igazgatója felkeresett, hogy a portfólióm alapján szeretne engem kiküldeni egy világversenyre, a MISS MODEL OFF THE WORLD-re, ami immár 29. alkalommal került megrendezésre, melynek idén Kína adott otthont.

24209676 1670136283049288 471706086 o24273148 1670136279715955 1205298422 n24251112 1670136203049296 1055902483 o

Mit tudhatunk erről a szépségversenyről?

A „Miss Model of the World” tulajdonképpen egy modell verseny, ahova 62 országból érkeztek a lányok. A felkészítő tábor Shenzen városában zajlott, mely több mint két hétig tartott, ez idő alatt koreográfiát tanultunk, minden nap reggeltől estig tánc- és járás órák zajlottak. Kőkemény felkészülés volt, de ettől eltekintve nagyon élveztem.

Hogyan zajlott a verseny?

A verseny fotózásokkal kezdődött, november 25-én. Majd részt vettünk divatbemutatókon is, ahol folyamatosan pontoztak bennünket. A gála alatt nemzeti ruhában, bikiniben és estélyi ruhában vonultunk fel. Lehetőség volt tehetségkutató versenyen is elindulni. Én egy legyezőfátylas hastáncszóló számmal indultam a Miss Talent versenyen, ahol bejutottam a Top 5-be. Nagyon büszke vagyok erre az eredményre, mert a versenyen egyéb helyezést nem értem el, de mit is várhattam volna még alig 18 évesen. Életem első ilyen nagy megmérettetése volt, amire nekem szinte 2 hetem volt felkészülni. Nagyon örülök, hogy nem mondtam nemet a felkérésre, egy hatalmas élménnyel és sok tapasztalattal lettem gazdagabb!

A versenyen készült összefoglaló videó az alábbi linken tekinthető meg




Kik kísértek el a szépségversenyre?

Kínába egy Hódmezővásárhelyi lánnyal utaztam ki, Gila Grétával 14 órás repülőutat magunk mögött hagyva. Vele együtt laktam mindvégig és nagyon jó társam volt, sokat segítettük egymást a nehézségek átvészelésében. Így egyikünk sem jutott mélypontra, végig tudtuk csinálni a kemény 3 hetet, messze a szeretteinktől. A szüleimnek nagyon sokat köszönhetek, akik segítettek meghozni a döntést abban, hogy elvállaljam a felkérést és ők voltak, akik mindenben támogattak. Nagyon sok bíztatást kaptam a nővéremtől és páromtól is. Itthonról szorítottak nekem a rokonaim, barátaim, osztálytársaim is. Ezúton is köszönöm a támogatásukat, bíztatásukat!

A versenynek volt egy facebook-os része is, ez hogy zajlott?

Igen, ez egy internetes szavazás volt, amely lehetővé tette, hogy a közönségnek is legyen véleménye. Mint kiderült, 1 dollárért 600 szavazatot lehetett megvásárolni. Emiatt nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a verseny ezen részének! Én így is, hogy később tudtam meg, hogy van ilyen forduló, körülbelül a 25. helyen végeztem, aminek szintén nagyon örülök! Köszönettel tartozom a hazai támogatóknak, szavazóknak!

Belisium 3103Belisium 3766

Miért éppen Transylvaniat képviselted? Milyen korosztályban indultál?

Hamarosan 18 éves leszek, így elfogadták a nevezésemet. Én voltam a legfiatalabb, a versenyre 26 éves korig lehetett jelentkezni. Természetesen a korkülönbség azért érezhető, látható is volt.

Mivel elég fiatal vagyok, ezért a managerem két lányt küldött erre a versenyre. Lehetősége volt Magyarországot és Erdélyt - mint nemzetiséget - képviselő lányt nevezni. Vannak nagyon régi erdélyi felmenőim és itt lakom a román határhoz közel, rám esett a választás, hogy Erdélyt képviseljem. Így lettem én Miss Transylvania! Nem esett nehezemre elvállalni, hiszen a szülővárosomnak és az iskolámnak is van erdélyi testvérvárosa, szoros kapcsolatot ápolunk a határon túli emberekkel, testvérvárosainkkal.

Hogyan telt a felkészülési időszak?

Egy örök élmény marad számomra ez a 3 hét, amelyet itt tölthettem, november 7-e és 27-e között. Ezt az életre szóló élményt senki sem veheti el tőlem. Megismerkedhettem 60 különböző országból érkező lánnyal. Mindenki máshonnan érkezett, Amerikából, Afrikából, Európa több országából, de egy közös volt bennük, az összetartás, egyáltalán nem volt rivalizálás. A lányok, akikkel együtt versenyeztünk, közvetlenek és barátságosak voltak. Sokszor segítettük egymást, jókat nevettünk. Nagyon jók voltak a közös étkezések, bár a kínai ételek nem lettek továbbra sem a kedvenceim. Volt néhány közös party is, ahol mindenki felszabadultnak érezhette magát, a szervezők, koreográfusok társaságában.

24205057 1670136356382614 1987041744 n24252058 1670136346382615 1805718626 n

Sikerült-e megismerkedni a várossal? Kínával?

Sajnos kirándulásra nem volt lehetőség a folyamatos felkészülés miatt. Egy külön üdülő városrészben voltunk elszállásolva, ahol minden luxust megkaptunk. Az utolsó héten már egy szállodában laktunk, ott a városban volt szerencsénk szétnézni egy kicsit. A próbák egy gyönyörű parkban zajlottak, ahol szinte mi voltunk a turista látványosság az ottani embereknek. Fotózkodtak is velünk – tette hozzá Bogi mosolyogva.

A felkészítő táborban dolgozó emberek nagyon kedvesek, tisztelettudóak voltak, minden lépésünket lesték. A szervező a legjobbat akarta nekünk. Ilyen emberekkel, akik 3 hétig szívüket-lelküket kitették, éjjel-nappal dolgoztak, csakis miattunk, öröm volt találkozni. Még ők is sírtak, amikor a hazaútra beszálltunk a buszba, és megköszöntük nekik a segítségüket. Bár a versenyen nem értem el helyezést, számomra az a legnagyobb nyeremény, hogy ott lehettem egy ekkora shown és részt vehettem a „Miss Model of the World” szépségversenyen.

Mit kaptál a versenytől?

Nagyon sokat tanultam, elsősorban alázatot, kitartást. Másodsorban megtapasztaltam milyen majd egy hónapot a szeretteim nélkül lenni! Ha esetleg sor kerül egy újabb versenyre, már nagyobb önbizalommal és felkészültebben vehetek részt rajta és talán több sikert is el tudok majd érni.

Kik segítették, támogatták a kínai utadat?

Köszönettel tartozom a helyi támogatóknak is: Judith Esküvői Szalon, Erika Szalon, Nagy László képviselő, Csorba János vállalkozó, Herpály Team Kft. A fellépő ruhákat Dudik Szonja divattervezőnek köszönhetem!

You have no rights to post comments