artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

Városunkban nemzetközi néptánc fesztivállal és további színes programokkal, koncerttel, tűzijátékkal ünnepeltük az államalapítás napját. KÉPGALÉRIA

Immár harmadik alkalommal került megrendezésre városunkban a Berettyó Nemzetközi Néptánc Fesztivál, melyen idén is fantasztikus hangulatot teremtettek a fellépő tánccsoportok, akik Albániából, Erdélyből, Nigériából Észak-Ciprusról, Csehországból, Törökországból és Mexikóból érkeztek.

Augusztus 18-án a városi sportcsarnokban táncgálával vette kezdetét a fesztivál, ahol a Bajnóca Néptánc Egyesület valamennyi csoportja színpadra lépett. Másnap a strandon és városunk utcáin is láthattuk a résztvevő csoportok felvonulását, táncbemutatóit. A felvonuláshoz már a helyi hagyományőrző egyesületek is csatlakoztak.

Így ünnepelt Berettyóújfalu 2017. 08. 19. 006Így ünnepelt Berettyóújfalu 2017. 08. 19. 010

A főtéren Pál Dénes énekes előadását hallgathatták az érdeklődök. Mézes fagylalt, mézkóstoló és kürtöskalács illata lepte el a Szent István teret, de vérnyomás-és vércukorszint mérésre is lehetőség volt. A rendezvényház környékét az árusok tömege „lepte el”, akiktől a gumicukortól a világító játékokig kezdve, kézműves termékeken át mindent vásárolhattunk.

Így ünnepelt Berettyóújfalu 2017. 08. 19. 045Így ünnepelt Berettyóújfalu 2017. 08. 19. 064

17 órától a színpadot ismét a táncfesztiválra érkezők vették birtokba, hogy elnyerjék a fesztivál díját, melyet idén az Albániából érkező Ilira csoport tudhat magáénak. Egy fordulatot követően a másik színpadra szegeződtek a szemek, ahol Péter Szabó Szilvia káprázatos koncertjén vehettünk részt. Az estet a csodálatos tűzijáték koronázta meg.

Így ünnepelt Berettyóújfalu 2017. 08. 19. 111Így ünnepelt Berettyóújfalu 2017. 08. 19. 127

You have no rights to post comments